2008. február 7., csütörtök

Kasnyik Gyurka levele

Barátaim!

Néhányótoknak ismerősek lesznek fejtegetéseim, mert van, akinek már elküldtem, ha nem is ilyen teljességgel. Én nem táblázatban, hanem szöve-

gesen fejtem ki véleményemet. Azután mellékelek egy névsort, amelyik természetesen nem lesz teljes, az is lehet, hogy olyanok is rajta lesznek, akik nem

velünk voltak katonák,hanem én máshol találkoztam velük, csak már keverem a neveket.

Guggolók: balról Érsek Tibor /ebben bizonytalan vagyok/, a többekben biztos vagyok, azaz Süli István, Lőkös Sándor, Gulyás Lajos /Schultz/, Kasnyik

György, Sztancsik Péter, Pápa Ágoston, Pálfalvi András

Első álló sor: balról Az elsőt nem ismerem fel, Török Sándor, nem tudom, a következő szerintem Téringer István /Roccó/, nem ismerem , Eperjessy

fhdgy, Kiss /Zoltán ?/, Czégény Miklós, talán Sutyinszki Misi fejét látjuk a vállak között, Lipták József /Lityő/, de lehet, hogy ő Éesek Tibi, akit elsőként

írtam le. A szélén nem tudom,hogy ki áll.

Második álló sor: balról Kolarovszki János / vagy Koralovszki, bár inkább az első /, nem tudom, lehet, hogy ez a harmadik a Lipták Józsi, azután,aki a ke-

zét az arca elé teszi, az Sutyinszki Misi és ne az, akit először véltem Misinek. Sapka nélkül „micsoda fegyelemsértés ! „ Tokai Andris, Héjas /Héjjas/ Sán-

dor /?/, Tóth Béla és végül két barátot ismét nem ismerek fel. Remélem Ti többeket és másokat is felismertek, de legalább magatokat, akkor kizárásos ala-

pon közelebb jutunk a teljes névsorhoz.

A fürdőnadrágos képen a jobb könyökére támaszkodva fekszik Sztankovics főtőrzsőrmester, mögötte balról a második Pápa Ágoston, én a kép jobb szélén

állok, bal kezem a csípőmön. A többiekben erősen bizonytalan vagyok,de Ti , remélem, biztosabb szeműek és jobb emlékezetűek vagytok. Üdv: Gyurka

1 megjegyzés:

Tokai András írta...

Kedves Gyuri, és Csikóshonvéd bejegyző.
Szűts és török közt biztosan Szendrő Lajos /Luigi Calvorosso: Vöröskopasz/ van. Nos ebből biztos, hogy ő pl. benne volt az szept végén, okt október meleg első napjaiban HMV-n kopaszra borotvált rajban.
Csikóshonvéd!
Már javasoltam, hogy a vörös ködben menetelő NATO-katonák helyett ezt a képet tehetnéd a blog tetejére.
Vagy hát persze egy olyan - szuperrtitkoss!- ruszki légvédelmi rakétakilövőállványt, vagy kabinjait, amikben kínlódtunk.
T-Bandi
Ja, Gábor! Csúcs címeket adsz a Blogarchívum tételeinek. Lehet, hogy jó az újságod is? Majd megnézem.
T-A.