A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tátrai Vili. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tátrai Vili. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 26., csütörtök

Összfegyvernemi Védőkanál, Feuer! és Volta

Kedves T.-Bajtárs és ütegtárs, a virtuális  T-üteg Kiváló Blokkírója és egyben Nemtője!

Kérlek tedd közkinccsé a csatolt képet, melyet mai, körletünkben megtartott szokásos rovancsolásunkor találtam. A lelet, mely Összfegyvernemi Védőkanál nevet nyerte el szolgálati helyén anno cedenbal, azt hiszem páratlan hadtörténeti-haditechnikai értékű, és evvel együtt művészi kivitele, kidolgozottsága miatt vitathatatlanul komoly esztétikai értéket is hordoz. Ez utóbbi tény megerősítését úgyis ’jába várjuk Tátrai bajtárstól, mivel ő ugyan találkozón részt vesz, de nem blokkol, ezért elég ha a lelkes kutató véleményére hagyatkozunk. A tárgy végén látható jel egyértelműen bizonyítja e múzeális tárgy Összfegyvernemi Védőkanál voltát.
Bajtársak, emlékeztek még a ’Feuer’ vezényszónkra, e komoly és rettenetes fegyver segítségével ballisztikus  röppályára állított levesben főtt zöldségek alattomos toccsanására az öreg katonák(örök ellenségeink) asztalán?
Most pedig takarodóra felkészülni a parancs.
y’de’Ghuech
tart.őrm.

2010. június 28., hétfő

A Tátrai

Vili, akivel névnapja alkalmából e-maileket váltottam, mindenkit pusziltat.
(A Tátrai)

2009. április 7., kedd

Lassan lehet készíteni a centit

Majd az egykori tétékások ( nem azonosak a hátékásokkal) pontosabban kiszámolják, de én egykori bölcsész módjára most a tavasz beköszöntével bizseregni érzem magamban a sejtést, hogy hamarosan elkezdhetjük vagdosni a centit.
Ki emlékszik, 65-ben pontosan mikor szereltünk le, és akkor hány napot kell még várni a 44. évfordulóig?
Ne csak olvassatok, ne csak számolgassatok, de írjatok is.

T-Bandi
u.i: Tegnap Tátrai Vilit fölköszöntöttem a névnapján, örült, jól van, unokával Velencébe készül.

2008. november 9., vasárnap

Astoriai előzetes. Régeni megérkezik


Halló, Fiúk,

míg Csikós Gabi hosszú, hangos üzeneteket is tartalmazó videója föl nem kerül (úgy látszik a vágási munkálatok elhúzódnak), megpróbálok föltenni egy pár képet

A jelenlevők üzenete az üteg többi tagjainak: olvassátok, írjátok a blogot!

T-Bandi

u.i. A helyszínen átadtam Kanyó Feri és Pallagi Péter, Totyi fia üzenetét.
Fodor Zsolt pedig telefonált nekünk az üteggyűlés kellős közepén Amerikából.