A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Eperjesi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Eperjesi. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 29., vasárnap

Börgöndi esetek

Talán bevonulásunk közelgő 50. évfordulójának előszeleként? - Fodor Zsolt obsitos honvéd
az alábbi maratoni visszaemlékezést teszi közzé:
.


Börgöndi esetek, amelyek nem állnak össze egységes történetté


A hálókörletben tilos volt a dohányzás.  Ezt a dohányosok rendszeresen megszegték.  Egyszer Gelencsér Péter a tilalom megszegésének befejezéseként a csikket kidobta az ablakon.  A csikk egy arra elhaladó százados fejére esett, aki ettől feldühödve felrohant a lépcsőn, berontott a szobánkba és fennhangon követelte a tettes megnevezését.  Amikor az első lélegzetvételnyi szünethez ért, Gelencsér előlépett és azt mondta: “Jelen, Gelencsér honvéd”, és mindjárt bocsánatot is kért tettéért.  A százados ettől teljesen elképedt és kiesett a szerepből.  Sok mindenre el volt készülve, de erre nem.  Végül valami olyasmit mondott teljesen normális hangon, hogy ne dohányozzunk a hálókörletben, mert tilos, majd távozott. 

Epi papa egy alkalommal szintén feldúltan esett be hozzánk.  Előadta, hogy valaki azt mondta, hogy röhögd ki azt az alhadnagyot (aki éppen a napostiszt volt), hiszen már csak egy hónapunk van a leszerelésig, és hogy ez a mi körletünkben hangzott el.  Ettől azonban mi is ingerültté váltunk, részben azért, mert senki nem mondott ilyesmit, és azért is, mert az alhadnagy Kevei volt, és ő azok közé tartozott, akik elfogadtak minket, és nem volt vele bajunk.  Hevesen tagadtuk a dolgot.  Én pedig azt javasoltam, hogy hozzák oda nekünk azt az embert, aki ezt állította, és mondja a szemünkbe.  Eperjesi kissé megütközve nézett rám, de nem szólt semmit, csak kiment és nem hozta oda azt a hazug disznót.   

Januárban az egyik hétvégén járőrversenyt rendeztek a börgöndi katonák számára.  A versenyzők a laktanyából indultak, és az egyik székesfehérvári laktanya KISZ-klubja volt a cél.  A távolság 10 km volt.  Határozottan emlékszem, hogy közülünk Lipták, Senkerik és Sonkás (Sebők) indultak, de rajtuk kívül is voltak néhányan közülünk.  Én nem voltam köztük, én inkább hazamentem.  A tél ellenére nyári gyakorló ruhát öltöttek, mivel attól tarottak    nem alaptalanul –  hogy futás közben a téli gyakorló ruha túl meleg lesz.  Az eredményeket már akkor se tudtam.  Az egésznek az lett a hozadéka, hogy Senkerik és Sonkás közül az egyik a Lihegő a másik pedig a Sétáló ragadványnevet kapta.  Ezek a ragadványnevek nem bizonyultak tartósnak.  

Ugyancsak télen történt, hogy a laktanyaudvart sepregettük, és felfigyeltünk egy egérre.  Az egérlyuktól kb. 20cm-re volt egy darab sárgarépa.  Az egér időnként kifutott a lyukból, evett a sárgarépából, majd visszafutott.  Senkerik azt mondta, hogy ha az egér ismét kifut, akkor az egér és a lyuk közé dobja a seprőjét.  Meglehetősen pontosan célzott, mert a seprő valóban az egér és a lyuk közé esett.  A seprő azonban ágseprő volt, és egy kiálló ága eltalálta az egeret, amely ettől kimúlt.  Az egértetem legalább egy hétig ott hevert, majd eltünt.

Gomola (nomen est omen) tizedes takarításra akart bennünket kirendelni.  Azt mondta, hogy mindenki seprőt, lapátot fog.  Azonban mindjárt meggondolta magát és azt rikkantotta, hogy a f…omat.  Erre kitört a röhögés, és valaki megjegyezte, hogy ez jó fogás volt.  Ez a Gomola volt az, aki Zalányi ténykedése folytán fogdába került.  

Amikor Pallagi Totyit számunkra egyelőre ismeretlen céllal ismeretlen helyre szállítottak, nem törölték a névsorból.  Létszámellenőrzéskor, amikor a nevéhez értek, azt kellett mondani, hogy vezényelve.  Egy ilyen névsorolvasást tartott Gomola tizedes is.  Amikor odaért, hogy Pallagi Antal, kórusban ordítottuk, hogy vezényelve.  Gomola azt mondta, hogy csak egy mondja.  Ekkor Móker Mihály erőtlen hangján bemondta, hogy vezényelve. 

Komenista is megfordult a gyengélkedőn.  A gyengélkedősök a ruházatukat a folyosón elhelyezett szekrényekben tartották, amelyeket nem lehetett bezárni.  Így fordulhatott elő, hogy Komenista csizmáját ellopták.  Amikor a gyengélkedőről kikerült, nem tudtak neki legénységi csizmát adni, helyette kapott egy pár tiszti lakkcsizmát.  Abban járt kb. egy hétig.  Ellopott csizmáját nem kellett kifizetnie. 

Mohónak is volt kalandja a gyengélkedőn.  Ott volt egy Debreceni nevű őrvezető, aki Mohóval felmosatta a folyosót, jóllehet Mohónak 40ºC láza volt.  Furcsa egy alak volt ez a Debreceni.  A haját vöröses árnyalatúra festegette és kozmetikumokkal is kezelgette magát. 

Tavasszal történt, hogy néhányan a konyha közelében haladtunk el, és láttuk, hogy az egyik szakács egy gulyáságyút vontat.  Regős odaszólt neki: “Végre te is megtaláltad a viszonylag neked való foglalkozást”.

Löbödört egyik délután levitték a konyhára segédkezni, ami nem nagyon tetszett neki.  A Göröcs ragadványnevű szakács azt találta mondani neki, hogy mosd fel a konyhát.  Löbödör erre csak odaszólt neki, hogy nyald ki a seggem.  Göröcs eloldalgott onnét és letett arról, hogy felmosassa vele a konyhát.  Löbödör ütegünk legerősebb embere volt, és Göröcs még pofonjának a szelétől is megtántorodott volna. 

A Gálosházi egy szerény kis őrmester volt.  Amikor törzsőrmesterré léptették elő, egyszerre ráeszmélt személyének fontosságára, és a hangja is megjött.  Minden módon bizonyítani akarta, hogy rászolgált a bizalomra.  Egy alkalommal napostisztként benyomult a hálókörletünkbe és kiszúrta, hogy valaki egy inget tett ki száradni.  Föltette a költői kérdést:
- Ez hálóhelyiség vagy szárító helyiség?
Réczei Tibor néhány szóban elmagyarázta neki, hogy nincs külön szárítóhelyiség kijelölve.  Gálosházi visszatért az eredeti témára:
- Szárítóhelyiség vagy nem szárítóhelyiség!?
Réczei nem hátrált meg, hanem a korábbinál már hangosabban mutatott rá arra a tényre, hogy mivel a hálóhelyiségeken kívül minden más helyiséget egy másik üteggel közösen használunk, az oda kitett holmi eltűnne, és akkor ki térítené meg a kárt.  Gálosházi azonban nem tágított, többször megismételte, hogy szárítóhelyiség vagy nem szárítóhelyiség.  Valószínüleg igent vagy nemet akart hallani, de nem hallott.  Réczei a kérdésére mindig azt válaszolta, hogy nincs kijelölt szárítóhelyiség.  Végül Gálosházi parancsot adott az ing eltávolítására, ami meg is történt.  Amikor végre kiment, az ing gazdája ismét kitette azt száradni egy kevésbé feltűnő helyre.   

Kiss Zoltán volt ütegünk KISZ-titkára.  Egyik KISZ-taggyűlésünket az étkezdében tartottuk.  Kiss Zoli valamit előadott nekünk.  Tóth Béla, azaz Regönye egy szélső padon ült és a meleg fűtőtestnek támaszkodott.  Amikor Kiss Zoli valamilyen gondolatsor végéhez ért, Regönye mindig beszólt, hogy világos.  Egyszer azonban feltünt, hogy egy ideje nem hallom már, hogy világos.  Odanéztem, és látnom kellett, hogy Regönye elaludt. 

Kb. egy hónappal leszerelésünk elött Regönye a kantin nyitásától zárásáig megivott 19 korsó sört.  Igaz, hogy a sört jó nagy gallérral mérte a kantinos, de 19 még így is szép teljesítmény volt.  Regönye nem tudott saját lábán feljönni a körletbe.  Löbödör vezetésével felcipelték, levetkőztették és betartották a hidegvizes zuhany alá (melegvizes nem volt), de ettől se tért magához.  Ekkor bedugták az ágyába.  Egyszer csak hánynia kellett. Löbödör a sisakját tartotta oda, majd a megtelt sisakkal kirohant, kiürítette és rohant vissza, hogy a következő adag is a sisakba menjen.  Többször is fordult.  Regönye reggelre úgy-ahogy rendbejött.  Elöljáróink nem szereztek tudomást a dologról.   

Pénteken délután volt a tisztacsere.  Inget, gatyát, trikót, törölközőt és kapcát minden héten cseréltünk.  A molinót kéthetenként cserélték.  Időnként a lepedőkre és a párnahuzatra is sor került.  Tisztacsere elött az ingekről ajánlatos volt levágni a gombokat, mert a csereként kapott ingeken se voltak.  A tisztacsere után mindig gombfelvarrás következett.  A gatyából is ki kellett húzni a gatyamadzagot, mert a kapott gatyában többnyire nem volt. 

Május közepén történt, hogy pénteken délután elkezdett fájni az egyik fogam.  A laktanyába hétköznapokon bejárt egy fogorvos, de ő pénteken már 2 órakor elment.  A fogam egész hétvégén fájt.  Hétfőn reggel már annyira fájt, hogy nem tudtam nyugodtan egy helyben ülni vagy állni.  Ács Ákos álhadnagy a hagyományos légvédelmi tüzérségről oktatott minket, de én nem tudtam odafigyelni.  Végül engedélyt kértem a fogorvoshoz távozni.  Nem adta senki parancsba, de én úgy futottam a fogorvoshoz, ahogy a lábam bírta.  A fogorvos pedig annak rendje és módja szerint kihúzta a fájós fogamat. 

Dobos egyszer csizma-nem-tisztítási rekordot állított fel.  Csizmáit közvetlenül a takarodó előtt madzaggal alulról az ágy sodronyára kötötte.  Ezt kb. egy hétig csinálta, aztán megúnta. 

A mindenkori ügyeletes tiszt időnként takarodó után körbejárta a laktanya épületeit és megnézte, hogy mindenütt rend és tisztaság van-e.  A hálókörletekbe is benézett, villanyt nem gyujtott, csak egy elemlámpát használt.  Egy ilyen alkalommal a HÜTI véletlenül Lipták arcába világított, aki akkor már aludt.  A fény hatására felült, de nem ébredt fel teljesen, és megkérdezte a HÜTI-t imígyen: “Mit keresel kispajtás?”  A HÜTI valószínüleg észlelte, hogy Lipták nincs egészen ébren, és azt mondta, hogy szemetet.  Lipták erre azt válaszolta, hogy jól van, csak keressed, azzal visszafeküdt és aludt tovább.  A HÜTI távozott, és nem csinált ügyet a dologból.  Lipták reggel csodálkozva hallotta a történetet.  Nem emlékezett semmire.ÜTIH

Fűtési szezonban takarodó után a kályhákat is ellenőrizték.  Takarodó után ugyanis nem éghetett tűz a kályhákban.  Egyszer a HÜTI a kályhánkban valami kis pislákoló parazsat vett észre.  Másnap ez már úgy jött vissza, hogy úgy be volt fűtve, hogy a kályhának még a csöve is fehéren izzott. 

Teljesen értelmetlenül időnként szombatonként a gázálarc viselését kellett gyakorolnunk.  Órákat kellett gázálarcban eltöltenünk.  Hogy közben mit csináljunk, az nem volt előírva.  Én pl. Regőssel szoktam sakkozni.  Természetesen a gázálarcot levettük, amikor elöljáró nem volt a környéken.  Ha valaki egy elöljárót látott közeledni, beszólt, hogy gáz.  Erre föltettük a gázálarcot.  Szombaton volt a parknap.  Ekkor a laktanya udvarát kellett feltakarítani.  Schulz és még valaki úgy döntött, hogy a kellemetlent összekötik a haszontalannal és egy olyan parknapon, amikor gázálarcban kellett az időt tölteni, kimentek udvart söpörni természetesen gázálarcban.  Ezt egy tiszt meglátta és feldühödött.  Megkérdezte tőlük, hogy ki adott nekik parancsot arra, hogy gázálarcban seperjenek.  Elmondták, hogy senki, és hogy miért csinálják.  A tiszt erre megnyugodva ment tovább.  Ez mögött az volt, hogy a katonát meg lehetett büntetni, honvédségi kifejezéssel élve meg lehetett fenyíteni, ha rászolgált.  Voltak azonban bizonyos fenyítési formák, amelyeket szigorúan tiltottak.  A gázálarcban végeztetett udvarseprés is beleillett a tiltottak kategóriájába.  Ebbe a körbe tartozott Gomola tizedes parancsa, amit Sumáknak adott, és amiért fogdába vágták.

Az előző témához tartozik Szadi őrvezető esete.  Ennek az őrvezetőnek mi adtuk a Szadi nevet.  Börgöndi időnk második felében az épület első emeletén egy folyosón voltunk az E üteggel, ahová Szadi is tartozott.  Szadi az újoncokat nagyon szemét módon meghajtotta, ezért kapta tőlünk a nevét.  Ébresztő elött egy órával keltette őket és csak takarodó után egy órával engedte őket aludni menni.  Szegény kopaszoknak egy perc nyugtot sem hagyott.  Pl. olyat csináltatott, hogy a hálókörletükbe behordatott több vödör vizet, és a kopaszoknak téglával kellett a követ súrolniok, hogy az fényes legyen.  Úgy hallottuk, hogy ilyesmit csak a büntető alakulatoknál csináltatnak a katonákkal.  Ha valaki valamit Szadi szerint egy kicsit is rosszul csinált, akkor azzal mellső fekvőtámaszokat csináltatott, de úgy, hogy az illetőnek az orra érintse a vízzel borított követ.  A vizet utána rongyokkal fel kellett itatni és kihordani.  Mi Szadi üzelmein nagyon megbotránkoztunk.  ĺgy velünk soha nem bántak, és ilyesmiről nem is hallottunk.  Úgy tudtam akkor, hogy végül közülünk valaki elöljáróinknak jelentette, hogy Szadi hogyan bánik az újoncokkal.  Szadit ezért jópár napra beutalták a fogdába.  Ki fújta be Szadit?  Én Láng Robit gyanusítottam meg ezzel, de ő azt írta, hogy nem ő volt. 

Délután 4 órakor volt a 24 órás szolgálat eligazítása, amit az ÜTI (a HÜTI és a CSÜTI elnevezés is forgalomban volt) tartott.  Szovátai százados egy ilyen alkalommal azt találta mondani: “Óhajtanám, ha a laktanyások (ezek laktanyafogsággal voltak fenyítve) sánceszközökkel felszerelve megjelennének az ügyeletes tiszti szoba elött.  Ott ugyanis van egy négyszög alakú virágágy.”  Valaki bátortalanul megjegyezte, hogy kör alakú.  Mire Szovátai: “Abból négyszög lesz.”  A kör négyszögesítése ekként megoldódott. 

Több dologból egy vagy két javadalmazást szoktak kiadni.  Pl. így volt egy javadalmazás, vagy két javadalmazás lőszer.  Mennyisége minden fegyvernél más és más volt.  Azt azonban senki se tudta, vagy nagyon kevesen tudták, hogy az egy javadalmazás az mennyi. 

Ezt a történetet is megírtam már valamikor régen.  Az ütegek között focimeccseket szoktak játszani.  A tisztek is beállhattak a katonáik közé, ha elég tehetségük volt a labdarúgáshoz.  Egy ilyen alkalommal a T üteg csapata egy olyan ütegével találta magát szemben, amelynek csatársorát Zúgó százados erősítette.  Egy labda Zúgó százados feje felé szállt, és Kasnyik Gyurka felugrott fejelni.  A labdát elvétette, de Zúgó százados orrát nem, abba fejelt bele.  Kasnyiknak ebből semmilyen kellemetlensége nem származott, Zúgó százados pedig sokáig járt kékre dagadt orral.  Egy kis büszkeséggel azt mesélte, hogy Kasnyik az ő orráról visszapattant. 

Ezt az esetet korábban már leírtam, de ide is jól illik.  Még a börgöndi időnk kezdetén úgy határoztunk, hogy aki közülünk először fogdába kerül, azt szabadulása után elvisszük a kantinba és ott annyi sört és nápolyit fizetünk neki, amennyi csak beléje fér.  Kasnyik Gyurka került először fogdába.  Ezt azzal indokolták, hogy amikor ő volt a tanteremügyeletes az objektumban, az ellenőrző tiszt meglátása szerint abszolut rendetlenség, a fegyelem teljes hiánya, stb., stb. volt tapasztalható.  Kasnyik két vagy három napot kapott.  Szabadulásakor egy bizottság várta.  A bizottságból Nagy Gyuri és Sutyinszki vállaikra emelték, és a diadalmenet rögtön a kantinba vonult.  Több fogdát nem is osztottak ki nekünk, Sumákot kivéve, aki egy rövid időre került oda közvetlenül leszerelésünk elött.  Nincs kizárva, hogy elöljáróink attól tartottak, hogy ha ilyen előzmények után valamelyikünket a fogdába teszik, akkor azt szabadulása után mindjárt szentté fogjuk avatni. 

Várom, hogy más is előálljon hasonló rövid történetekkel. 

Fodor Zs. honv.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------



2010. május 17., hétfő

Ideghes ezt még március 28-án írta

Igen örülök KF(úgyis mint közelfelderítő, PA kabin lakó) bajtárs, lényegre tapintó, komoly katonai tapasztalatról, bátorságról tanúbizonyságot tevő megjegyzésének.
Igen, nekünk a nagy nemzedéknek, még könnyű volt, hiszen a mienk jobb volt! Aztán olyan héroszok mellett tanulhattuk meg a katonai tudományok csínját-bínját(pl.katonai titoktartás+éberség vigyázzmenet, biciklin fordítva hajtás, éneklés, alakiság stb.), mint Hunya ales et., Punk főtőrzs. et., Ács Ákos álhadny. et., Eperjesi főhadny.et etc. Biztos, azok ott a távoli Közel-Keleten valami szimatot kaphattak, hogy újra megjelent a híres T-üteg(Börgönd 2900) a világháló Zenitjén és Nadírján( plusz azimút), s ez esetleg felboríthatja a kialakult status quot. Biztos vagyok, félelmük jogos.
Bajtársak, riadó, emeljük tovább hadi képességeinket és csavarjuk a pót métereket a BKL-ig, hadd szóljon!!(A potencio métert csak azér nem írtam, mer talán, esetleg félreérthető lenne.)

2009. május 7., csütörtök

Hogyan lettem Sumák?

Azt pedig, hogy hogyan lettem én Sumák, egyszer már megírtam a bloghoz fűzött megjegyzéseim között, de valamit rosszul csinálhattam, mert egyik megjegyzésemet se látom a blog-ban. A rám vonatkozó részt most megismétlem: Szóval "az úgy volt", hogy Börgöndre érkezésünk után pár nappal elég ronda viszkető és vizesen még fájdalmas is, apró hólyagok jelentek meg a kezeimen. Lementem a gyengélkedőre, ahol egy joviális doktor Úr (ő tényleg az volt) annak dacára, hogy egyúttal ezr. is, megállapította, hogy ekcéma: írt valami kencét amit másnap ugyanott vehettem át, és azt mondta, hogy ne nyúlkáljak vízbe! Mondtam, az nehéz lesz, mert ugye van az a "körlettakarítás meg az a konyhamunka", ahol ez nem kivitelezhető. Erre beírta a gyengélkedőkönyvbe, hogy a következő felülvizsgálatig, ami egy hét múlva volt esedékes, a kulcsmondatot: mindennemű körlettakarítás és konyhamunka alól fölmentve! Ettől kezdve - talán emlékszel - délután, ha már nem volt kötelező elfoglaltság, a körletekben nem volt ember, mert indenki elmenekült az ügyelets meg a napos elől, akik körlethez és konyhára vadásztak emberre - én voltam az egyetlen föllelhető katona, aki nem próbált menekülni, csak egyszerűen ellenállt. Jött a napos, hogy "katona- maga lemegy a konyhára és jelentkezik x főtörzsnél, hogy jött konyhamunkára"! Én meg azt mondtam neki, hogy nem!, és tovább császkáltam a folyosón. Szólhatott az ügyeletesnek, aki kisvártatva előkerült és egyből tájékoztatott, hogy most elmegyek a mellékhelyiségnek tekintett - WC/Mosdó/Dohányzó - komplexumba és egy vödör vízzel, egy fókáva, meg a gyeszafával megerősítve visszajövök és fölnyalom a folyosót. Őt is tájékoztattam, hogy NEM! Erre azt mondta, hogy elmegyek holnap kihallgatásra az Epihez (ő nem így hívta) és jelentést teszek a parancs megtagadásról (ami tudjuk-főbenjáró bűn és súlyosságában közvetlenül az elöljáró átbaszása után következik!) Mondtam neki, hogy nem úgy lesz tizedes elvtárs, maga megy kihallgatásra Mónus hdgy et-hoz és jelenti neki, hogy mennyivel jobb orvos maga mit az ezredes elvtárs! Kikerekedett szemmel nézett rám, és akkor javasoltam neki a megoldást, talán vessen egy gyógypillantást a gyengélkedőkönyv tegnapi oldalaira, és megláthatja nem üres szófia beszléd. Meg is tette és mélységesen megrendült a hite, bizalma a hadsereg egészének további hadrafohatóságát illetően, amit egy rendkívül kacskaringós, elágazó és óriási szókincset tükröző káromkodással jelzett a környezetnek. Ezután már csak két - három figyeletlenebb ügyeletesnek csillant föl a szeme meglátva engem, amint a rejtőzködére cseppet se figyelve ballagok a folyosón: megvan a konyhás! de nem volt meg... Ez elterjedt, beletörődtek, csak a Gomola tizedes forralt bosszút! Ügyeletsként ő is visszautasításba ütközött nálam. Leste a gyengéledokönyvet... Nyert! Ácskám, egyem a szívét, nem egedett el a gyengélkedőre pénteken, legközelebb meg csak hétfőn volt a Doki! Ácskámnak az volt a véleménye, hogy olyan rossz bőrben nem lehetek, hogy azonnali beavatkozás legyen szükséges; mert akkor nem tudtam volna olyan vidámat röhögni rajta, hogy majd elesett és a sapkáját is csak harmadik kisérletre tette vissza a fejére. Szóval Gomola tizedes ugyan már nem volt szolgálatban, de az aktuális ügyeletes figyelmét felhívta, hogy már lejárt a fölmentésem, úgy hogy csak nyugodtan fogjon be körletre is meg szükség esetén konyhára is. Így is lett, az egész hétvégét derűs folyosómosással és konyhalátogatással töltöttem. Hétfőn a Doki kérdezte, mi van, még csúnyább mint elsőre volt! Ekkor fölvilágosítottam, hogy a hadseregben a katona nem addig beteg, amíg az, hanem amíg papírja van róla.(Ez valamikor november első napjaiban volt). Az ezr. et. megdühödött és magában halkan füstölögve beírta a gyengusz könyvbe, hogy Zalányi honv. téli időben (ápr 1-ig) mindennemű körlettakarítás és konyhamunka alól felmentve. Elinte még akadt egy-két érdeklődő, hogy hogyhogy, hogy én nem megyek se a konyhára, se külső körletre, de megnézve a gyengusz könyvet és a határidőt föladták. Lassan elterjedt, hogy amit nem akarok csinálni, az alól föl vagyok mentve. Így selejteződött ki a reggeli torna is (ingben és ing nélkül is)! Egy idő után Punknak föltünt, hogy nem megyek sose konyhára, tán egyszer épp ő volt a konyhaügyeletes tiszthelyettes, vagy mi, és akkor elmondam neki a történetet, erre ő "ne sumákoljon nekem itt"! Mondtam a főtörzs elvtársnak, nem is sumákolnék. Erre elhajtott a francba, de mint keresztapa kitaláta, hogy ezen túl Sumáknak fog hívni. A háromtagú neveket nem szerette. Már amikor néven kívánt nevezni, is csak Zalány-nak hívott. Most így felidézve a dolgokat eszembe jutott néhány érdekes egyéb történet. Legközelebb megírom. ('a propos - mi volt a kis Gáspár keresztneve?!- sehogy se jut eszembe).

Zalányi Laci

2008. május 14., szerda

A Cowboy

Hadd írjam a nevét Kovbojnak, mert Börgöndön a T ütegeseken kívül kevesen írták volna szabályosan. Ezen kívül mindenki Kovbojnak hívta, és talán a Kovboj jobban illett rá, mint a Cowboy. Kovboj igazi neve Szabó Kálmán volt. Az elhárító tiszt, Béndek őrnagy volt a nagybácsija, ami egyes csínyjei után jól jött neki. Továbbszolgáló tizedes volt, amikor először láttuk. Később szakaszvezető lett, majd ismét tizedes, majd ismét szakaszvezető. Ez a rangfokozati fluktuáció jellemző volt rá. Azért lett Kovboj, mert megszállottan szeretett lövöldözni. Székesfehérváron az egyik vendégőben lelőtte a csillárt. Egyszer a Székesfehérvárról a laktanya felé vezető úton az egyik KRESZ-táblát használt céltáblának. Ez úgy történt, hogy motorral a tábla felé robogva lőtt a táblára, majd visszafordult és megint lőtt. Ezt addig ismételte, amíg ronggyá lőtte a táblát. Egyik este ugyanezen az úton motorozott vagy biciklizett és úgy találta, hogy a szembe jövő traktor fényszórója az ő szemébe világít. Előkapta pisztolyát és kilőtte a traktor egyik reflerktorát. A traktoros nagyon megijedt, mert azt hitte, hogy őt akarta valaki lelőni. Bepanaszolta Kovbojt. Kovbojt az ilyen esetek után szokták lefokozni.

Kovboj egy magas csontos fickó volt. Ugyanolyan egyenruhája volt, mint a tiszteknek, de a vállán csak csontcsillagok voltak vátozó számban. Sapkája neki is nagyon jellegzetes volt. Talán még úgyabbul nézett ki, mint Ács Ákos sapkája Ideghes leírásában. Kovboj jelentkezett Vietnamba önkéntesnek. Emberhegy százados azt mondta róla, hogy ő biztonságban érezné magát, ha Kovboj fedezné a hátát.

Nekünk nem sok dolgunk akadt Kovbojjal. Büky Dénesnek volt vele egy incidense. Egyik étkezés után Büky egy szelet kenyérrel igyekezett kifelé az étkezdéből. Kovboj ezt észrevette, és rászólt, hogy egye meg a kenyeret helyben, ne vigye a körletbe, mert az nem étkezde. Büky erre megkérdezte: “Miért, ez talán az?” Kovboj válasza az volt, hogy ha majd ő konyhaügyeletes lesz, Büky pedig konyhamunkás, akkor gondja lesz rá, hogy ebből a disznóólból étkezde legyen. Másnap a parancskihirdetési foglalkozás alkalmából Eperjesi kérdőre vonta Bükyt. Ő már úgy tudta, hogy Büky nevezte a legénységi étkezdét disznóólnak. Büky ezt erélyesen cáfolta. Eperjesi erre elbizonytalanodott és csak annyit mondott, hogy a Szabóval vigyázni kell. Az ügy ezzel lezárult.

Egyik alkalommal, amikor őrségbe léptünk, a HÜTI bejött az őrszobára és azt mondta, hogy nehogy mi is azt csnáljuk, amit a kommendáns üteg őrszakasza. Mi akkor még nem tudtunk semmit, ezért elmondta, hogy mi történt. A laktanya kerítésén kívül elég közel a laktanya kapujához volt egy varroda. Az őrszobától jól oda lehetett látni. Itt a hivatásos és továbbszolgáló állomány több tagjának a felesége dolgozott, de dolgoztak mások is. Az mások közé tartozott Borbélyné, aki ugyancsak összebarátkozott az őrszakasszal. A rend az volt, hogy amikor a műszak végeztével Borbélyné az állomás felé indult, a támlás beszólt az őrszobába, hogy megy a Borbélyné. Ekkor a pihenőből, aki éppen soron következett, egy köpennyel felszerelkezve kisunnyogott az őrszobából, a kerítés mellett elfutott az 1-es őrhelyig, annak közelében átbújt a kerítés alatt, és Borbélyné kitárt karjaiba érkezett. Az illető Borbélynét egy kukoricásban vagy búzatáblában lefektette, majd visszaosont az őrszobába. Ez a rendszer működött egy ideig. Egyszer azonban Kovbojnak valami gyanús lett. Borbélyné távozása után várt egy darabig, majd biciklire pattant és utána kerekezett. Tetten is érte Borbélynét az egyik őrrel. Ebből botrány lett. Az őrszakaszból a vétkesek fogdába kerültek, Borbélynét kirúgatták, Kovbojt pedig éberségéért megdícsérték. Arról nem szólt a fáma, hogy ki és hogyan fedezte fel a Borbélynében rejlő lehetőségeket. Rossz nyelvek szerint Kovbojt irígység és bosszú vezette, mert Borbélyné vele szóba se állt. Mi jót nevettünk a HÜTI elbeszélésén, megfogadtuk intelmeit és nem követtük az őrszakasz példáját.

Fodor Zs. honv.

2008. április 27., vasárnap

Ács Ákos és a Nolla (Kiegészítés Ideghes április 20-i bejegyzéséhez)

Ács Ákos a nollát hálókörletünk minősítésére használta leginkább. Azt mondta: “Nolla az egész hálókörlet. Nolla. Csak bele kéne szarni.” Ezt több alkalommal is mondta, de nem tette meg, hanem helyette egyszer felforgatta. Egyszer, amikor a délelötti foglakozások végeztével az elhelyezési körletünkbe vonultunk, a napos vagy az ügyeletes azzal fogadott minket, hogy bika járt a körletben. A háló katasztrófasujtotta területnek tűnt. Ács Ákos az összes éjjeliszekrényből mindent kiszórt és az ágyakat is felforgatta. Valószínüleg Punk is segédkezett neki. Azt is megnézték, hogy honnét mi került elő.

A bikajárást követő parancskihirdetési foglakozáson ütegünk teljes vezérkara megjelent. Ács Ákos vitte a szót. Ismét kidomborította a hálókörlet nollaságát, majd elemezte a kutatás eredményét. Először én kerültem sorra. Nálam egy kisebb cseresznyepálinkás üveget találtak, amely valószínüleg csalódást okozott nekik, mert már üres volt. Ha lett volna az üvegben pálinka, akkor azt az előírásoknak megfelelően el kellett volna kobozniok, és tartalmát a lefolyóba kellett volna önteniök. A Magyar Néphadseregben szeszes ital elkobzására számos példa akadt, de a kiöntésére egy sem. Az elkobzók azt hadizsákmánynak tekintették és megitták. Inkább pocsékba, mint kárba! Ács azt mondta, hogy nem tehet róla, de a pálikásüveg kicsúszott a kezéből. Cserepeit konstatáltam is.

Utánam Tokai Bandi következett. Nála egy Bibliát találtak. Ács Ákos elképedésének és értetlenségének adott hangot. Tokai Bandi előadta, hogy ő a Bibliát nem imádkozás céljára tartja, hanem azért, mert egy bölcsésznek a Bibliát alaposan ismernie kell. Epi papa (azaz Eperjesi) pedig azt a parancsot adta Tokainak, hogy vigye haza a Bibliát, amikor legközelebb hazamegy, mert az nem a néphadseregben rendszeresített olvasmány.

Ács Ákos legtöbbet azonban azon csámcsogott, hogy az egyik éjjeliszekrényből egy szaros és véres bugyi került elő. Részletesen leírta a kétféle szennyezés eredetét, és rápirított az illetőre, amiért ilyet egyáltalán a kezébe vesz és van pofája a körletbe bevinni. Az illető nevére sajnos nem emlékszem. Úgy rémlik, hogy Vitéz lehetett, de ez egyáltalán nem biztos. Az illető elmondta, hogy amit Ács bugyinak nézett, az csupán egy rongy, amivel ő bagarolt meg bokszot szokott kenni a csizmájára és a kimenő cipőjére. Ács Ákost nem tudta meggyőzni. Epi papa pedig hozzátette, hogy ne gyüjtsünk ilyen trófeákat.

Fodor Zs. honv.

2008. március 7., péntek

Bratmann honvéd

Amikor valami derűs honvédségi esettel akartam környezetemet szórakoztatni, akkor legtöbbször Brumi valamelyik megnyilvánulását vettem elő.

Bratmannal felettesei nem boldogultak. Az elektrotechnika és a rakétavezérlés nem volt a szívügye és ehez mérten foglalkozott velük, pontosabban alig foglalkozott velük. Parancsmegtagadást nem tudtak esetében megállapítani. Ottlétünk harmadik vagy negyedik hónapjában összetrombitáltak egy úgynevezett pedagógiai tanácsot, ami elött Bruminak meg kellett jelennie. Ez az esemény a parancsnoki épületben zajlott le. Nem tudtam kifürkészni, hogy mi is történt ott. A jelek arra utaltak, hogy az egész dologból nem sült ki semmi.

Még kiképzésünk elején elmondták, hogy egy repülőgépre akár három rakéta is indítható, és hogy a rakéták orrában van egy rádió-közelségi gyújtó. Amikor ez a gyujtó azt érzékeli, hogy a cél elég közel van és a repeszek repülésének irányában van, akkor begyujtja a robbanó töltetet. Bratmann az elképzelhető legkomolyabban megkérdezte, hogy előfordulhat-e az, hogy az egyik rakéta az elötte haladó rakétát repülőnek nézi, és azt lövi le. A kérdezettet a kérdés meghökkentette, de végül kinyögte, hogy ez nem következhet be.

Bratmann napossága is figyelmet érdemelt. Nem szokott káromkodni, de olyankor időnként minden külösebb ok nélkül megeresztett egyet. Az egyik hmvh.-i őrvezető fordulatait használta. Benda Béla csizmáit egyik alkalommal példaként állította elénk. Úgy kezdte, hogy szózatot intéz a hálókörlet népéhez.

Meglepetést okozott, hogy Börgöndön szülői értekezletet tartottak. Apám, amíg iskolába jártam, soha egyetlen szülői értekezletre nem ment el, de erre az egyre elment. Azt mondta, ilyet még nem látott, és soha nem is hallott. A szülői értekezleten mindenkiről lényegében csak szépet és jót mondtak. Eperjesi azonban megemlítette, hogy egyedül a Bratmannal vannak problémák, és kár, hogy pont az ő szülei közül nincs ott senki.

Kisteleki főtörm. egyszer viccmesélésre buzdított bennünket. Mondtunk is többet, de közülünk Brumi járt az élen. Minden viccében egy főtörzsőrmesteren lehetett röhögni. Az egyik ilyen vicc pl. úgy indult, hogy egy főtörzsőrmester űl a járda szélén és sír. Kisteleki végül megúnta és azt mondta: “Bratmann, b….a meg, nem csak főtörzsőrmesterek vannak a világon, vannak civilek is.” Brumi legközelebbi vicce úgy kezdődött, hogy egy leszerelt főtörzsőrmester…

Györgyik főtörm. azt magyarázta, hogy a családnevekben két y nem szokott előfordulni. Bratmann erre azt mondta, hogy “Dehogynem, Györgyik.”

Szó volt a brummfeszültségről és a markergenerátorról. Valaki javasolta, hogy a brummfeszültség legyen Brumi-feszültség, a markergenerátor pedig Móker-generátor.

Ha egysoros vonalból kétsoros vonalat kellett alakítani, akkor azt a vezényszót adták ki, hogy egyes-kettes számozást kezdd meg, Ilyenkor az első ember azt kiáltotta, hogy egyes, a következő azt kiáltotta, hogy kettes, a harmadik ember ismét azt kiáltotta, hogy egyes, stb. Egy ilyen alkalommal Brumi kettes volt. Ő kérdezve kiáltotta a kettest (kettes?). Punk ráripakodott, hogy már megint hülyéskedik.

Brumi és Tokai az étkezdében az egyik asztal végénél egymással szemben ültek. Az egyik vacsora idején a Göröcs ragadványnevű szakács valamiért azt találta mondani Tokai Bandinak, hogy mossa fel az étkezdét az asztaluk körül. Tokai Bandi Göröcsöt nagyon keresetlenül és nagyon röviden melegebb éghajlat alá küldte. Göröcs azonban nem tágított. Brumi egy darabig hallgatta, majd nyájas leereszkedéssel azt mondta Göröcsnek: ”Te, a Bandi komolyan gondolta ám.” Göröcs nagy nehezen megértette, hogy ő ott felesleges, és fenyegetőzve elkullogott, de senki se törődött vele.

Amikor az E üteggel voltunk egy folyosón, egy alkalommal a mosdóban eldugult a lefolyó, és ez áradáshoz vezetett. A víz kifolyt a folyosóra és az E üteg egyik hálóhelyiség ajtaján folyt be. Onnét elõrohant egy fickó és nagyhangon követelte, hogy a mosdótakarítók azonnal tegyék rendbe a mosdót. Ezek éppen közülünk kerültek ki, és Brumi is köztük volt. Brumi megjelent és olyan hangnemben mintha tanácsot adna, odaszólt a fickónak “Ne ordítozz, hanem nyald ki segg!” (Birtokos jelzõ és tárgyrag nélkül, mert ez volt ott és akkor a divat.) A fickót elöntötte a pulykaméreg, és fenyegetően Brumi felé indult. Brumi besétált a mi hálóhelyiségünkbe. Az ajtóban többen is álltunk, és a fickó elbizonytalanodott.

Egy júliusi hétvégét Balatonszemesen töltöttünk. A strandon valami általános iskola tanulói és pedagósai kerültek a közelünkbe. A pedagógusok között volt egy fiatal tanítónéni. Úgy nézett ki, mintha még csak középiskolás lett volna. Brumi az egyik gyerektől nagy komolyan megkérdezte, hogy tényleg tanítónéni. A gyerek azt válaszolta, hogy igen. Később egy másik társaság közelében voltunk. A társaság egyik nőtagja kifelé úszott. A társaságból valaki bíztatta, hogy delfin lábtempóval ússzon. Mi felszedelőzködtünk és indultunk valahová. Brumi nem mozdult. Valaki megkérdezte: “Brumi, nem jössz?” Brumi jó hangosan, hogy az érintett is hallja, azt felete: “Mindjárt megyek, de elöbb megvárom a delfint.” Valaki leírta, hogy Bratmannt Hmvh.-en a strandon ki kellett menteni a vízből. Én úgy emlékszem, hogy jól úszott.

Brumi végül rászánta magát az elektrotechnika, és a PA és L kabinok kezelésének megtanulására. A tiszthelyettesi vizsgán Brumi egyik tétele az iránycsatoló volt. Ez egy olyan megoldás volt, amellyel a négyszög keresztmetszetű csőtápvonalban haladó nagyfrekvenciás hullámokat derékszögben lehetett tovább vezetni. Működését úgy lehetett értelmezni, hogy ha a másik csőtápvonalba mentek át a hullámok, akkor nem volt köztük útkülönbség. Másik irányban viszont a hullámhossz felével egyenlő útkülönbség alakult ki közöttük, ami kioltást eredményezett. Brumi el is magyarázta a helyes irányban. A vizsgáztatók közül valamelyik – vesztére – megkérdezte, hogy a hullámok a másik irányba miért nem mennek. Brumi erre kifejtette, hogy ő a másik irányban éppen ilyen jól el tudja magyarázni, csupán véletlenül kezdte az elmondott irányban. Brumira megint rárivalltak, hogy ne hülyéskedjen. Bratmannt is őrmesterré léptették elő. Egy jól sikerült szövege leszerelésünk napján is volt. Sajnos csak ennyi esetére emlékszem. Ennél nyiván jóval több volt.

Fodor. Zs. honv.

2008. március 6., csütörtök

Rocco is itt van és sztorikat ígér

Sziasztok, ez kinek megy? Naponta élvezkedem a honlapon, s ennyi időbe
került, amíg 4 sztorit ki-felhoztam szerény tudatalattimból. Ennyi írói
vénát! Csak 1 db volt elöljárónk találna rá a honlapra! Mihelyt vejem
segít bejelentkezni írásra, elkezdem közölni ezeket, igazság-tartalmukért
nem vállalok felelősséget, javítsatok ki, ahol hazudok, üdv: Tréning Rocco

Ez a levél a teuteg@gmail.com címre érkezett, ami a T-üteg e-mail címe (jó ha tudjátok, van ilyen is, a keresőbe a www.gmail.com címet kell beírni, a felhasználónév: teuteg, a jelszó ugyanaz, mint a blogé, biztonsági okokból nem akarom ideírni) Azt hiszem Roccót személyesen fogom digitalizálni és megtanítom blogolni. Az egyike volt azoknak, akikkel a legtöbb esemény történt. Például ő látta utoljára Eperjesit, már spanyol tanár korában. Ez idegeneknek 2 értelmű, de nekünk nem.