A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rocco. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Rocco. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 24., hétfő

Üdvözlet Tóth Bélának, újabb, kicsit jobb hírek Mohóról

Üdv, Béla, páran, Fodor Zsolttal, Csikóssal már korábban beazonosítottunk.
Ezek szerint Roccoval is talalkoztál, én most láttam újabb kisunokája képét az iwiw-en.



Különben az iwiw-en meg a Facebookon is jópáran ott avagyunk egykori T-ütegesek.
Ha blog-jelszó kell, írjál

tokai@externet.hu címemre, megadom a jelszót.

Máthé Dénes Ideghest megnyugtatom, nem kell egyelőre szakszervezeti vagy T-ütegi beteglátogató
csapat, Mohó (Szabó Laci) a romló szeme ellenére járkál, tevékenykedik, de köszöni a jókívánságokat.
Láng Lacinak üzeni: megkapta az ölelést, de Lorca Gitárját sose tudta, Laci talán a Walesi bárdokra
gondolt. Az is nagyon zenei. :)
Kielemeztük az ismerősöket, és lehet, hogy találkozunk Mohóval, aki - ha már versekről esett szó - óvatosan és bizonytalanul megígérte, hogy talán szintén eljön
a (régi, királyi) Magyar Írószövetségbe (mert ugye van már pár másik írószövetség azóta) csütörtökön, jan. 27.-én 5 órára, amikor én is ott leszek a havi Open Readingen, aminek vendége Báger Gusztáv, aztán, aki akar verset olvas föl, én is lehet, hogy bemutatok egy rövid részt készülő Szt. Kolumba fölmagasztalása című, ó-ír szövegfordításomból. No, írül nem tudok ugyan, csak pár szót, meg a kódexbetűk olvasását. Angol közvetítéssel dolgozom.

2009. december 24., csütörtök

2009. április 28., kedd

Várjuk Feri május 1-jei panorámaképét is!

Ferikém, te Kedves Kany(hal)ó!
Várjuk, legalábbis én, május elsejei panorámaképedet is!


A többi egykori Kanyhalovaktól is várnék mindenfélét, de úgy látszik, tök hiába.

Itt hámozom a blogot egyesegyedül a konyhán. Valaki jöhetne segíteni...

2008. május 16., péntek

Hadihelyzet a HM-ben, 5 év óta obsitosok vagyunk, 57. év után leírva

Öreg Fiúk!

Az alábbi levélváltás alakult ki Ideghes és köztem.
Téringert és Fodort is kérdeztük, FZS azt mondja, ő sem kapott obsitoslevelet,
Rocco még nem válaszolt. Most kérdezlek Benneteket, hogy álltok ezzel a dologgal?

Nehogy pl. ma, mikor háborús helyzet alakult ki, mert víz öntötte el a Hadügyminisztérium Balaton utcai épületét, még véletlenül behívjanak mindannyiunkat, akik ezek szerint aktív állományban vagyunk!
:-)

T-Bandi

Erre Ideghes:

Jó!

De hová küldted?

Nekem aszonták, hogy írjak egy levelet a levétárrukba,
oda a Bem térre. Odaírtam, s megküldték. Szerintem forszírozni
kéne.

Bár a nyugdíj végzés azt írja, hogy azon változtatni nem
lehet, de sztem ezt csak ijesztegetésbül teszik. Ne hagyd
magad!

i

Erre én:

Kedves ideghes,

ezt így engedelmeddel beleteszem a bloggunkba,
különösen, ha esteleg teringeri meg az a bajtársunk, aki a Nett Verizon
női nevet vette fel az Óperencián túl, szintén esetleg hozzáteszi a magáét.

Én a magam részéről halkan emlegetem a szentkúti
búcsúban elveszett szekeremet, lószerszámomat, hogy nekem akkor meg vajon miért nem mutatták ki percre pontosan
a lehúzott tizenegy hónapot a nyugdíjamho?

T-Bandi

Erre Máthé Dénes :

Bandi!
Nekem sincs obsitom!
De nem azér, mer', mint Rocco bajtárs, elittam volna, hanem mer' mint Neked is, nem jött.
Azt azé' töredelmesen bevallom, hogy egyszer, úgy 1972 őszén, mikor a nov.7-e háromnapos ünnep, és gyönyörű idő volt, behívtak.
Végig is masíroztatott, szégyenszemre engem sokadmagammal, a tartalékos őrmestert(!) egy krumplivirágos, a Fehérvári út Bartók B.-út, Kosztolányi Dezső tér hétfői közönsége előtt. Hát aztán a barátságos kieg. Parancsnokság (mára Kálvin kiadó) szuterén helyiségében elüldögéltük a napot, közbe-közbe el-elhívtak egy-egy nevet közülünk. A maradékot aztán hazaküldték, így engem is. Ezután tovább nem molesztáltak. De a juss, juss, ami jár az jár. Ha obsit, akkor legyen obsit, ahogy a krumplileves pedig legyen krumplileves. Mindenestre, a nyugdíjadato=
khoz percre pontos adatokat küldtek.
Kiváncsi vagyok Fodor bajtársnak az Óperencián túlra elküldt=
ék-e??
Fogalkozástra elvonulni!
i


Aztán bejött Teringero , Rocco Stefano válasza:
----- Original Message -----
From: "teringer istvan" <teringeri@vipmail.hu>
To: "Tokai András/Flóra" <tokai@externet.hu>; <travelphoto@t-online.hu>; "Szabo_Tibor" <szabo@jgypk.u-szeged.hu>; "Dr.K.Dobos" <karl-dobos@versanet.de>; "Láng László" <langok@vnet.hu>; <gl145os@t-online.hu>; <m.batki@freemail.hu>; "Lajos Szendro" <lszendro@prodigy.net.mx>; "ZSOLT FODOR" <fodorzs@verizon.net>
Sent: Wednesday, May 14, 2008 1:20 PM
Subject: Re: Fw: Abschied=Obsit, lapulevél

Öreg Fiúk!
A megszólítás nagyon tetszik,az van,hogy kb.2 hónapja ÉN írta=
m,vszínű,hogy fél hubiért pocsékba ment az obsitos papírom,gond=
olom,55 éves koromban kaphattam,vmilyen oklevél szerű irat volt,megk=
öszönték szolgálatomat.A nyugdíjhoz éveket igazoló iraton nek=
em szerepel a 11 hónap,most nem keresem elő,hogy pontosan mennyi.
További szép napot,üdv:Tréning Rocco

Fodor is írt, Amarikából, hogy ő se kapott, de nem érdekli.

Végül Gulyás Lajos, Schulz zárta le a mint látszik, teljesen fölösleges kérdezősködést:

--------------------------
A hatályos honvédelmi törvény szerint 57. éves kora után mindenki automatikusan
leamortizálódik.
Úgyhogy nyugi.
Tokai

2008. március 22., szombat

Rocco a széntárolóban

1. A börgöndi széntároló
Ez egy sufni volt,zárható,lakattal és kulccsal is.'Pogácsa'szénnel melegítettük főnökeink irodáját,úgy gondolom,cserépkályha volt,ütött-kopott,tetején néha kilazult egy csempe,szerintem kovásszal ragasztgattam vissza,különben Eperjesiék kimúltak volna füstmérgezésben.Hideg téli estén megyek a másnap reggeli anyagért,kulcs sehol,a lakat kapott egyet egy féltéglával,leesett de a zár tartotta magát.Szeneskannástól felközdöttem magam az építmény tetejére,-léceken kátránypapír,sötétben nem lehetett megállapítani-,és zsupsz,beestem,jó puha szénporra.Semmit sem lehetett látni,azt azonban tudtam,hogy a készlet 1o mázsa szénpor és 1 mázsa szén.Így kézzel keresgéltem a széndarabokat,jó 3o perc volt a kanna megtöltése,por nem lehetett abban,mert szólt Ácsákos,hogy amennyiben felrobban a kályha,'rámhátékázzák',ennek a teteje szokott leröpülni-mesélték.
1,61 magas voltam,szénporra állva sem volt miben megkapaszkodni+korhadt tetőléc,ha nagyon aktív vagyok,eltörik.Elég kihalt volt a környéke de hamarosan beszélgető csoport jelent meg,kik,nem tudom,csak hallottam:diverziáns a bungiban,lőni kellene....Tényleg megijedtem,kiabáltam,természetesen meghallották,és tovább hülyítettek a lövöldözés kieszközlésével.Aztán elment ez a társaság,küldték tán Völgyit s 1 magasabb srácot,kötéllel húztak ki,miután néha visszaejtettek a szénporra.Nem merte berúgni az ajtót senki.Ha ripityára törik,az újat megfizettetik.Kb.15o percet tartott a műsorom,hidegben,beborítva szénporral,amit aztán hideg vízzel leküzdöttem magamról.Aki máshogy emlékszik,javítsa ki!
Tréning, Rocco

2008. március 21., péntek

Rocco próbálkozik...

Boldog húsvétot kíván Nektek:Tréning Rocco,obsitos,félnapos őrm.
-első próbálkozásom,ünnep múltával kérem eltávolítani.
Ps.valami oklevél-félét kaptunk,tán 5o évesen,enyém eltűnt,ha valaki feltenné a honlapra,tetszene.Mi tagadás,egy ivóhelyen adta át a postás,s valószínű,eladtam valakinek 1 fél hubiért.
Rocco

2008. március 6., csütörtök

Rocco is itt van és sztorikat ígér

Sziasztok, ez kinek megy? Naponta élvezkedem a honlapon, s ennyi időbe
került, amíg 4 sztorit ki-felhoztam szerény tudatalattimból. Ennyi írói
vénát! Csak 1 db volt elöljárónk találna rá a honlapra! Mihelyt vejem
segít bejelentkezni írásra, elkezdem közölni ezeket, igazság-tartalmukért
nem vállalok felelősséget, javítsatok ki, ahol hazudok, üdv: Tréning Rocco

Ez a levél a teuteg@gmail.com címre érkezett, ami a T-üteg e-mail címe (jó ha tudjátok, van ilyen is, a keresőbe a www.gmail.com címet kell beírni, a felhasználónév: teuteg, a jelszó ugyanaz, mint a blogé, biztonsági okokból nem akarom ideírni) Azt hiszem Roccót személyesen fogom digitalizálni és megtanítom blogolni. Az egyike volt azoknak, akikkel a legtöbb esemény történt. Például ő látta utoljára Eperjesit, már spanyol tanár korában. Ez idegeneknek 2 értelmű, de nekünk nem.

2008. február 15., péntek

Sakk és söprés gázálarcban

Obsitosok!

Börgöndön kétféle szombat volt. Az egyiken nem ragaszkodtak szigorúan ottlétünkhöz. Az ilyen esetekben pénteken délután elindulhattak közülünk a szabadságosok. Ez voltaképpen nem szabadság volt, hanem hosszú eltáv, mert vasárnap éjfélre vissza kellet érniök. A másik fajta szombaton legalább du. 2-ig ott kellett lennünk. Ilyenkor is engedtek el közülünk embereket, de vasárnap éjfélre nekik is vissza kellett érniök. Visszajövetelkor Mattyasovszky kivételével mindenkinek át kellett szállnia Székesfehérváron. Szokás volt, ha túl sokat kellett volna várni, és négyen-öten összejöttünk, hogy taxival mentünk a laktanyába. Ilyenkor nemcsak T ütegesekkel társultunk. A taxiállomáson illedelmesen beálltunk a sorba. A taxisofõrök azonban legtöbbször a katonáknál álltak meg függetlenül attól, hogy ki lett volna a soron következõ. A piros fegyvernemi jelzésünkrõl tudták, hogy hosszabb fuvarra van kilátás.
A másik fajta szombaton délelött parknap volt. Ekkor a laktanyaudvar egy kijelölt részét kellett takarítanunk. Egy ilyen takarításkor Pallagi Totyi talált egy kályhacsövet, amit a hóna alá vett és a továbbiakban fel-alá sétált vele. A hmvh.-i R. Nagy Pál szds. erre azt mondta volna, hogy Pallagi honv. nem dolgozott, csak invitálta a munkát. Amikor Totyi visszakerült hozzánk, még emlékezett a kályhacsöves sétájára. Azt is mondta, hogy a futkosóban nagy tetszést aratott, amikor a többi futtatottnak elmesélte az esetet.
Késõbb bevezették, hogy ezeken a szombatokon bizonyos ideig gázálarcban kellett lennünk, utána mehettünk udvart söpörni. A gázálarcos idõk egyre hosszabbak lettek. Nem írtak elõ semmit arra, hogy mit csináljunk, amíg gázálarcban vagyunk. A gázálarc viselését amennyire lehetett, elsumákoltuk. Ha elöljáró közeledett, akkor valaki beszólt, hogy gáz. Én pl Roccoval vagy Regõssel gázálarcban sakkoztam. Schulz és még valaki úgy döntöttek egyik alkalommal, hogy a kellemetlent összekötik a haszontalannal, és gázálarcban seprõt ragadtak, és nekiálltak a tiszti étkezde felé vezetõ út seprésébe. Egy tiszt ez meglátta, és nagyon mérges lett, mert azt hitte, hogy valaki a Schulzékkal büntetésbõl sepertet gázálarcban. Schulzék elmagyarázták neki, hogy szó se róla, õk döntöttek így. A tiszt megnyugodva ment tovább. Ilyen is volt.


Fodor Zs. honv.

2008. február 14., csütörtök

Rocco és Peppino DiCapri

Névtelen Névtelen írta...

Örülök,hogy megszólaltál,Gábor András,Melák,én meg a kicsi Tréning Rocco vagyok,aki nótákat tanult Tőled és mondásokat,ezt már emlegettem,1 ölelés:Tréning

2008. február 14. 17:49

Ez egy megjegyzés volt a Melák beírásához és kihozom ide, hogy aki nem szokta olvasni a megjegyzéseket az is lássa: Rocco is megszólalt. Egy korábbi levelében, ami itt van valahol bemásolva, több oldallal előrébb, megírta Rocco, hogy hosszú volt a köpenye és otthon felhajtották, de nem vágták le. Szerencsére. Én is így jártam, legalább 30 centit felhajtott anyukám, olyan lett, mint egy körúti szálloda előtt vásárolt térdig érő, divatos orkán kabátom. De nem ez az érdekes az első hazamenetelről...
A Punk sorba állított minket és játszotta az agyát, kiszúrt embereket és példamutató hibákat mutatott be az öltözékünkön. Mindezt a vonat érkezése előtt fél órával. Nagyon mentünk volna a nem létező Börgönd falu létező állomására. Már csak 20 perc volt, vigyázz, pihenj, oszolj, sorakozó. 15 perc lehetett a vonatig, amikor "na menjenek". Emlékszem a T-üteg futott a mezőn át, lerövidítve az utat, a kabátom baszott hosszú volt, szinte földig ért. Az atléták elől futottak, jól szétszóródtunk, a jelenet olyan volt, mint egy mai extrém futóverseny. Az atléták visszakiabálták, hogy megállítják a vonatot. De nem kellett, éppenhogy elértük. Arra nem emlékszem, hogy mi volt a vonaton és Pesten, hazaértem az utcánkba, bementem az udvarba, a kertkapu nyitva volt, az ajtó nyitva volt és senki sem volt otthon, szomszédoltak. Akkor még nyitva lehetett hagyni az ajtókat. Égett a lámpa a konyhában és szólt a Pacsirta rádió. Peppino DiCapri énekelt: Roberta....