A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zalányi/Sumák. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Zalányi/Sumák. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 14., szerda

Zalányi: A második kör. Hogyan lett Sumákból Doki?

Ha úgy ítéled meg, hogy akár közérdeklődésre is számot tarthat nyugodtan tedd föl a blogba bár ez már nem a T üteg csak valami hasonló, érdekes a hetvenes évek elején elég sokat vonatoztam, főleg Debrecen - Bp. relációban meg voltam párszor Vazs-ba is Szombathely,  Kőszeg ilyesmi. tudom, hogy egynél többször kerültem Harcoló alakulatoknál szolgáló utódainkkal söröző viszonyba a vonaton. Még volt büfé kocsi vagy legalábbis utasnemlátó fülke! Egyszer csak hallottam, hogy rólunk beszélgettek a srácok, kicsit túlszínezvea kiválóságunkat akár én is mondhattam  volna dicsekvésképp. a tárgyi tévedéseket, belebeszélve javítottam, kérdezték honnan tudom? Mondtam, hogy onnan, hogy én vagyok az egyik aki abörgöndi tisztek idegrendszerét jelentős mértékben amortizálta.Úgy hogy jó nevű alakulat voltunk néphadsereg szinten számon tartottak nem csak az OLP-nél! Ok tedd föl a blogba  és mindenkit üdvözlök szeretettel meg szép Boldog békés Karácsonyt is kívánok indenkinek!
a Doki

  Szóval, nem tudom kit mikor és hogyan ért a második kör, (MN-kör...) én már-már azt hittem, hogy elfelejtődtem, hisz már tizedik éve nem szólt hozzám senki, amikor hogy nehogy nekibúsuljak, ' 74 áprilisában meghívott a MN - egy kis nyári vendégszereplésre. Szóval bevonultam - megint! Hát még mindig OLP volt de most egy másik brigád a Karcagi Létü ezred akik ' 85-ös messzehordó ágyúval őrizték a légteret.  A fiúk akikkel bevonultam majdnem olyan vegyes összetételű csapatot alkottak mint Anno  mi. Volt ott bölcsész, vegyész, borász, agronómus,  rajztanár tornatanár. Ja Karcagon harcostársam volt kitűnő Dávidházi Péter. Őt valószínűleg ismered is. Jó nevű irodalmár, és angol Magyar szakon végzett. Egy-két esszéjét olvastam az ÉS-ben és tetszett amit írt. Fizikus csak én voltam. Meg a korelnök is én voltam. A többiek 68-69 - ben vonultak be először frissen végeztek a maguk iskolájával mielőtt bevonultak Karcagra. Én ' 70 szeptembertől a KFKI doktori ösztöndíjasa voltam, és ' 73 elején sikeresen megvédtem a dolgozatomat. És bölcsen különböző előre nem látható esetlegességekre való tekintettel azonnal beírattam aí személyi igazolványomba!  Mindjárt igen jól is szolgált amikor mintegy másfél hónappal később egy korai hajnalon bizony-bizony nem minden ingadozás nélkül mentem hazafelé, és egy két tagú rendőr különítmény belém kötött... A személyi igazolványom fényképes részét, ahol a név is van mind a ketten kétszer is megnézték, Aztán már nem akartak annyira találni bármit amibe bele lehet kötni  valahogy meggondolták magukat. Katonailag örm. voltam még a Nagy Nagy Karcsi (az Elkán) léptetett elő azzá. A karcagi csapatban voltak rendfokozati feljebbvalóim több srác törm.-ként szerelt le az első körből. Viszont én voltam a rangidős, Aztán egy alkalommal az ezred orvossal beszélgettem, és csak úgy szólítottam, hogy Doki, nem vette zokon, de megnézte a beteglapomat a nevet és onnantól Ő is dokizott engem, A többiek felkapták és onnantól  csak mint a Doki szerepeltem a társaság körében. Végére járt a tovább-képzés, és már a szükséges tiszti vizsgákat meg is csináltuk, amikor egy békés szerda este kimentünk a " Csöcsi"  nevű kocsmológiailag előkelő minősítésű műintézménybe(berúgni).Jó eredménnyel teljesítettük a feladatot, amikor betört a gubanc!!!  A "fizetős" rendfokozatú pincér bezárta az ajtót, hogy nehogy így záróra előtt közvetlenül meglógjon a többség a cehhel. Így viszont, egyenes elkésésre voltunk ítélve a kimenő végével. De még másnap is ki akartuk jönni. Nekem rémlett, hogy a konyhán keresztül ki lehet jutni az udvarra, és onnan már egy1.5 méteres kerítésen az utcára onnan meg vissza a helyőrségbe. Csakhogy egyikünk se tudott a ilyenkor már szabadon járó őrző (levitézlett őrkutyák) kutyákról. A kutyálk eredetileg őrkutyák voltak azért is tudtak úgy általában csendben lenni, a sereg viszont kiszuperálta őket, mert nem fogadtak szót. egy pár hónappal korábban majdnem halálra martak egy ürgét aki 11 után amikor már ők az urak betévedt az udvarra. Mi persze minderről mit se tudtunk. Két egyenként 58 kg-os német-juhász.Egy papa Joe  nevű gazdász srác ment elől. Őt fedezték föl a kutyák először anyi előnye volt, hogy idejében meghallotta a morgást hallotta a vakkantásokat közven és szemben volt a kapuval, ami egy rácsos vasszerkezet volt odáig el tudott fitni és a blökik már csak akkor érték el amikor fnn volt a kapun. A seegébe így is szépen belemart a egyikük. A másik nyomban engem vett célba én meg próbáltam vissza menekülni a konyhába, de a mögöttem jövö kolléga már beugrott és bezárta az ajtót. Kinnmaradtam. Megpróbáltam az udvar közepén átvágva elérni a kerítést... nem sikerült. Az egyi nagy rutinnal elkapta a bokámat és kezdte kihúzni a lábamat alólam a másik grabancán épp elkaptam a fogható bőrt (ahol az anyjuk is viszi a kölyköket), de  elestem és beütöttem a jobb könyökömet és elengedtem a blökit! Már vesztes helyzet volt és úgy el voltam foglalva a védelemmel, hogy még kiabálni is elfelejtettem. Szerencsémre benn járt a kocsmában a tulajdonos, mondták neki, hogy gond van megint a kutyákkal kiszaladt elparancsolta őket és meglepő módon hallgattak rá! Föltápászkodtam némileg tépetten, a kimenő nadrág bal szára  szétszakadva. A kimenő jacky jobb karja szintén. A gondot az jelentette igaziból, hogy már pár hónapja intenzív antibiotikumos (Tetran) kezeléssel próbált meg a hadi Doki elhárítani egy mintegy akkori 10Ft nagyságú gyulladást, és a fdő harapás ennek a gyulladásnak a közepébe talált. Elsőre bevittek a helyi kórházba. Anint megértették, a helyzet komplikáltságát nem akartak velem semmit sőt reggel nyitásra 6 h visszavittek mentővel a laktanyába!  A Doki is cudarul érezte magát, mi a túró lesz??! Adott egy beutalót a Bp-i Honvéd Kórházba, és mivel katonai mentőt se közel se távol nem tudott keríteni adott egy vonatra való vouchert és kivitt az állomásra mondván Pesten én eltájékozódok, Ő meg az adminisztratív dolgokat Karcagon elintézi. Így aztán befeküdtem a 'honvéd'-ba.Akkora pennicilin injekciókat kaptam, hogy a harmadik után már tisztára kidőlt a seggem.Kérdezte a nővérke, hogy hova kérem. mondtam sehova, de akárhová adja is csinálja olyan gyorsan, hogy ne vegyem észre csak majd ha már benn van!! A második hétvégére hazamehettem, azzal, hogy hétfőn reggel viszont Karcagon kell jelentkezni mert délelőtt tisztavatás van. A dokinál jelentkeztem, mindjárt intézkedett, mert a lábam még mindig be volt kötve és fájt is, hogy én a ceremónia alatt ülve maradhassak! Meg kaptam egy botot is ilyen járóbotot. Most már azt hiszem mindnyájan tudjuk, milyen egy járóbot! sajnos!! A Gyöngyösi Dandárparancsnok helyettese jött el e tiszt avatás fényét emelni mondták a neveket, örm, és törm előlép alhadnaggyá.  A név elhangzása után mindenki sarkosan kilép... odamegy a parancsnoki asztalhoz és  a Vörgy. et. átadja a díszdobozt a csillgokkal. Nos odaértek hozzám:
-- Dr Zalányi László őrmester!  semmi mozgás
-- Dr Zalányi László őrmester!  még mindig semmi. A Doki odasúgja a vörgynek. Vörgy et A Zalányi doktor örm nem tud kijönni. A vörgy -- Nem!?  hát akkor menjünk oda mi! És felállt az egész sleppel együtt odajöttek a székemhez és átadták a dobozt. azóta is legendás, egy  nem orvos nem ügyvéd doktor őrmester akinek a tábornok urak a helyébe vitték a csillagot.

Ez a sztori amiért én jobb szeretem ha a katonaság kapcsán dokinak szólítanak.

2009. február 15., vasárnap

Totyi emlékmiséje



Szállingózó hóesésben jó korán érkeztem a Lőrinc pap térre. A szegedi Szabó(Kopasz)Tibor már ott toporgott, vele beszélgettünk. Különösen Gáspár honvédról érdeklődött, akit egykor Gelencsér kézigránáttal fejbe dobott. Ki tud róla? Tibor családi programok miatt a mise vége előtt elsietett, ezért a két mellékelt fotón már nem szerepel. Így végül hárman képviseltük az egykori T-üteget: Szabó Tibor, Szűcs Miklós meg én. A mellékelt képeken balról jobbra: Szűcs, Pléh Csaba(Totyi unokatestvére), Tokai, Totyi Édesanyja, és Totyi fia, Pallagi Péter.
Igazoltan távol voltak még: Máthé Dénes/Ideghes, Zalányi Laci/Sumák, aki nagyon akart jönni, de ledöntötte az influenza, valamit Szabó László/Mohó, akit a héten a szemével műtöttek.
Mindenkinek jobbulást!
T-Bandi

2008. április 18., péntek

Így őrködtünk

Így őrködtünk


Az őrszolgálat ellátására már Hmvh.-en kezdtek felkészíteni minket. Elvileg kívülről tudnunk kellett volna az őrszolgálati szabályzat első öt pontját. Ezt senki nem tanulta meg. Én csak annyira emlékszem, hogy a felállított őr kötött formájú harcfeladatot lát el. Az első mondat az őr definiciója volt.
Októberben egy esős és szeles napon Apatóczky a laktanyaudvaron szakaszunkat oktatónégyszögbe állította és hosszas előadást tartott az őrszolgálatról. Minekünk az AK-val a hátunkon kellett őt figyelmesen hallgatnunk A fegyverszíjat, amely ráadásul nem is volt bőrből, jobb kezünkkel markoltuk, jobb alkarunk vízszintes helyzetben volt. Az egész előadásból egy kukkot se jegyeztem meg. Először az járt a fejemben, hogy most az AK csövébe befolyik az esővíz, amitől az is és a gázátömlő furat is pillanatok alatt megrozsdásodik, amit vagy ki tudok pucolni, vagy nem, és majd megint téma leszek egy fegyverszemle után. Dobos és én mindig feddésben részesültünk a fegyverszemlék után. Azt se értettem, hogy minek kell nekünk az esőben állni, amikor tető alá is vonulhatnánk. Később azonban a kezem a fegyverszíjon egyre jobban és jobban fázott. Ráesett az eső, és a szél is fújta. A hőveszteséggel vérkeringésem nem tudott lépést tartani. Végül ott tartottam, hogy lesz, ami lesz, de én zsebredugom a kezem, mert nem bírom tovább. Oktatásunk azonban befejeződött mielött eddig a pontig eljutottam volna. Kipróbáltam, hogy elgémberedett kezemmel ki tudom-e biztosítani a géppisztolyt, de nem tudtam.
Börgöndön már őrködtünk is. Az őrség megkezdése elött kiosztották a lőszert, amit az úgynevezett töltőlécek furataiból kellett kifeszegetni. Egy lécen 70 vagy 72 db volt, ennyi fért egy tárba. A töltőléceket egymásra téve szokták tárolni, és a legalsóba a lőszer esetenként nagyon beleszorult, mert arra már nagy súly nehezedett. Egyszer Sebők/Sonkás egy ilyen töltőlécet fogott ki. Egy darabig feszegette, feszegette a lőszert, de az csak nem akart kijönni. Végül elfogyott a türelme és a töltőléc sarkával az asztalra vágott. Ez hatásos volt, de néhány töltény szétesett, és a lőpor kihullott belőlük. Sonkás ezt rögtön és szabályosan jelentette. Azt is hozzátette, hogy hajlandó kifizetni a tönkrement lőszert. Ebből a napostiszt botrányt kavart. Azt mondta, hogy Sonkás biztos szándékosan csinálta, mert a lőport tüzijáték készítésere akarta használni. Sonkás megmutatta neki, hogy a kiszóródott lőpor ott van a fegyverszoba kövezetén. A fickó ettől se csillapodott le. Nem emlékszem, hogy végül Sonkásnak fizetni kellett-e vagy sem.
Vitéz Gábornak olyan géppisztolya volt, amelyből kipotyogott a lőszer. Hogy a kipotyogást megakadályozza, az első néhány töltényt madzaggal kötözte bele a tárba.
Amikor készen voltunk, levonultunk az alakuló térre. Az összes többi szolgálatba lépő is ott volt. Délután 4-re kellett ott felsorakoznunk a napostiszt felügyelete alatt. 4 órakor megjelent a HÜTI, hogy eligazítsa a 24 órás szolgálatot. Itt mindenféle alakiasságok voltak, de arra nem emlékszem, hogy érdemben is történt-e valami. Olyasmire vélek emlékezni, hogy a HÜTI megkérdezte, hogy mindenki el tudja-e látni a szolgálatot, és esetenként egyeseknek bizonyos dolgokra parancsot adott. Ilyen volt az is, hogy Szovátai százados a CSÜTI-szoba elé rendelte a laktanyafogsággal fenyítetteket sánceszközökkel felszerelve. Egyik őrségünk elött már az alakuló téren voltunk, de még a napostiszt se volt ott, amikor valamelyikünk leejtette a géppisztolyát. A PPS a csövének végével ütközött a betonba, kinyílt, és belsejéből a mozgó alkatrészek kiestek. Az illető gyorsan összekapkodta a széthullott alkatrészeket, és villámgyorsan helyretett mindent. Ez nem volt nehéz, mert a PPS-nek rendkívül egyszerű felépítése volt. Az őrparancsnok észlelte a történteket és rámordult az illetőre: “Csókolja meg, b….a meg!”
Az eligazítás után leváltottuk a régi őrséget. Ez úgy történt, hogy felsorakoztunk az őrszoba elött és velünk szemben felsorakozott a régi őrszakasz az őrhelyeken állók kivételével. Az új őrparancsnok a réginek egy cetlin megmutatta a jelszót. Ezzel megtörtént az őrség átadása. Az első váltás a felvezetők vezetésével az őrhelyekre ment, hogy leváltsa a régi őrség harmadik válását, a második váltás pihenőbe került, a harmadik váltás pedig készültségbe. Két óra mulva az addig pihenőben lévők a felvezetők vezetésével kimentek az őrhelyekre leváltani az első váltást. Az első váltás készültségbe került a harmadik váltás pihenőbe ment. Két óra mulva ismét tovább léptünk. Az őrparancsnok esetünkben mindig a kommendáns ütegből egy tisztes volt. Eleinte a két felvezető is onnét kerültek ki, később már közülünk.
A készültségben lévők egy asztal két oldalán padokon üldögéltek. Sakkozni lehetett, de kártyázni nem. Arra már nem emlékszem, hogy katonai szabályzatokon és politikai műveken kívül egyebeket is lehetett-e olvasni. A pihenőben lévők a sapkát, csizmát és köpenyt tehették csak le. Egy vagy, két egymáshoz tolt széles priccsen aludt az egész társaság. A priccs bőrrel vont bevonva. Valami filc vagy ilyesmi volt a bőr és a deszka között, de elég kemény volt így is. A lőszerrel teletömött két tár a derékszíjunkon lógott a tártáskákban. Ez komoly súlyt jelentett, és nem volt szabad letenni. Nekem pont a gyomromat húzta legjobban a megterhelt derékszíj, ami egy idő után fölöttébb kellemetlenné vált. Mások is panaszkodtak emiatt.
Amikor éjszaka felköltöttek minket, hogy fáradjunk ki az őrhelyekre, én szédültem és hányingerem volt. Amikor kiléptünk a friss levegőre, mindjárt jobban éreztem magam. Mielött az őrhelyre indultunk, az őrszoba mögött lévő töltődombhoz vonultunk, és a PPS csövét a domb felé fordítva beletettük az egyik tárat. Amikor ezzel a művelettel elkészültünk, teljesen rendbejöttem és még csak álmosnak se éreztem magam. Amikor leváltottak bennünket, ugyanott szedtük ki a tárat a géppisztolyból.
A kaját kondérban hozták az őrszobára. Mire a harmadik váltás ehetett belőle, arra az már kihült. Ennek elfogyasztása komoly erőpróba volt.
A 24 óra számora őrségben gyorsan eltelt. Utána mindig nagyon piszkosnak éreztem magam. Miután a lőszert leadtam, rohantam mosakodni.
Őrségben volt néhány esetünk. Ezek némelyike nem egészen úgy rögzült a köztudatban, ahogy megtörtént. Ezek jellemző módon első őrködéseink közben történtek.
Molnár Imre éjszaka betelefonált az őrszobára, hogy ő egy villanást látott a 1059 objektuma irányából. Ezt később a dúsképzeletű bajtársak már úgy mesélték, hogy Molnár Imre atomvillanást látott. (Valószínüleg ívhegesztést végeztek arrafelé.) Az őrnek minden rendkívüli dolgora is figyelnie kellett. Például ha valahol tűz ütött volna ki, azt is jelentenie kellett volna.
Csikós ugyancsak éjjel betelefonált, hogy a pacik (sic) kiszöktek. Sonkás másnap már megesküdött rá, hogy ezt én telefonáltam be.
Minden őrhelyen volt egy reflektor, amit szükség esetén be lehetett kapcsolni és mind a vízszintes és mind függőleges tengelye körül forgatni is lehetett, de csak korlátozott szögelfordulással. Amikor Máthé honv. volt kint, akkor a reflektora minden előzetes figyelmeztetés nélkül leesett. Máthé rákiáltott, hogy “Állj, ki vagy!?” Tovább nem folytatta, mert rájött, hogy a selejt bosszújával van csak dolga. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez tényleg így történt. Máthé Dénes első őrszolgálatai idején lehet, hogy ideges volt, de Ideghes még nem volt. Az csak később lett.
Az “állj, ki vagy!?” után, ha az illető nem állt volna meg, az “állj vagy lövök!” következett volna, és ha még akkor se áll meg az illető, akkor pedig a lövés. Egyes vagy sorozat, az már az őr belátására volt bízva.
Szokásban volt, hogy az ügyeletes tiszt ellenőrizte az őrséget. Ennek is megvolt a rendje. Egyedül nem mehetett oda az őrhöz. Legalább az őrparancsnoknak vagy az egyik felvezetőnek és a készültségből legalább az egyik embernek vele kellett mennie. Amikor egy ilyen alkalommal Büki Dénest ellenőrízték, az mindig úgy fordult, hogy géppisztolyának a csöve a HÜTI hasára szegeződjék, és mutatóujjával a sátorvasat babrálta. A szemtanúk szerint a HÜTI-t ez észrevehetően feszélyezte.
Tóth Béla őrszolgálatai elött többször is megígérte, hogy lő nekünk egy *HÜTIt/CSÜTIt. Ígéretét soha nem váltotta be. A legjobb alkalom erre az lett volna, amikor a HÜTI az őrséget ellenőrzi.
A csapatzászlónál külön őr állt egy kis dobogón. A csapatzászló a parancsnoki épület bejáratában volt elhelyezve egy vitrinben a hozzá tartozó okmányokkal együtt. Az egyiken Hegedűs Géza altábornagy aláírása volt látható. Ennek az őrnek fehér kesztyűje volt és sisakban kellett állnia, a nappali órákban némán, teljesen mozdulatlanul és vigyázz-állásban. A parancsnoki épületnek csak az egy bejárata volt, és parancsnokaink ez elött az őr elött jártak ki-be. Mindig tisztelegtek is. Ez ugyan a csapatzászlónak szólt, és nem az elötte álló őrnek. Az őr éjszaka lejöhetett a dobogóról, de a helyiségből nem mehetett ki. Neki nem kellett készültségben lennie, mindig pihenhetett, ha nem állt a csapatzászlónál. Én is őrködtem ott. Egyszer, amikor éppen némán és mozdulatlanul álltam, két polgári alkalmazott nő jött be, egy abrosszal letakart nagy ruháskosarat tettek elém és azt mondták, hogy vigyázzak arra is. Nehezen tudtam megőrizni a komolyságomat. Nagyjából tíz perc mulva visszajöttek, megköszönték, hogy vigyáztam a kosárra és kosarastól elvonultak. Így kaptam kosarat Börgöndön. Egy másik alkalommal hallottam, hogy az udvaron valaki a bejárat felé közeledik, majd lábujjhegyen jön tovább. Csizmában a lábujjhegy is zajos. Az illető végül hirtelen benyitott. Kispál százados mint HÜTI ravaszkodott ilyen módon. Arra volt kíváncsi, hogy csakugyan úgy állok-e ott, ahogy előírták. Röhögésemet alig tudtam visszafojtani.
Egyszer ködös időben éjszaka bemászott valaki a kerítésen. Akkor éppen Érsek Tibor állt azon az őrhelyen, amelyhez a kerítésnek az a darabja tartozott, de nem csinált semmit. A kommendás épülete elött történt a bemászás. Egy őrvezető észrevette a dolgot, és betelefonált az őrszobára. Onnét kirohantak, és elkapták az illetőt. Kiderült, hogy a fickó a kommendáns századhoz tartozott, de részeg volt, és nem mert a kapun bemenni. Érsek azt mondta, hogy a köd miatt nem látott semmit. Ebben mindenki elsőre megnyugodott, senki semmit nem kérdezett többet. Ha Érsek lelövi a fickót, akkor őt ugyan megdícsérték volna, de neki aligha volt szüksége ilyen dícséretre. Másrészt az rendkívüli esemény lett volna, méghozzá az egyik legsúlyosabb fajta, amitől mindenki félt. Ezért parancsnokaink hálatelt szívvel gondoltak Érsek Tiborra, habár ezt nem árulták el.
Egyik alkalommal valamiért a kerítésen való bemászás tilalmát tárgyaluk meg egymás között. Tátrai Vili rendkívül komolyan ennyit tett hozzá az eszmecseréhez: “Nem szabad bemászni a kerítésen? Ez érdekes.”
Amikor az E üteges Szadi őrvezető fogdás volt, egyik nap mi voltunk őrségben.
Az ünnepnapi őrségeket és egyéb szolgálatokat nagy előszeretettel osztották a T ütegre. Így karácsonykor is és Szilveszterkor is mi őrködtünk. Aki nem volt őrségben vagy más egyéb szolgálatban, az hazamehetett. A T üteg fele karácsonyra, másik fele pedig Szilveszterre tudott hazamenni. Ez éppen hogy csak sikerült. Többek között azért, mert Láng Laci/Robi alighanem ekkor vállalt lázasan őrszolgálatot. Volt egy szabály, hogy ha valaki szolgálatban volt, akkor 4 óra pihenőidő járt neki, és a következő 24 órában nem lehetett szolgálatba vezényelni. Ezt a szabályt karácsonykor és Szilveszterkor egymás kedvéért megszegtük.
Utolsó őrségeink egyikén a 3-as őrhelyen álltam, ami egy őrtorony volt. A déli órákban azt láttam, hogy egy gyerek közelít a kerítés felé azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy bebújik alatta. Azt elhatároztam, hogy nem fogok lőni. Beszóltam az őrszobára. Szabó Jancsika vette fel a telefont, aki az egyik felvezető volt. Előadtam neki a tényállást. Csak annyit mondott, hogy ne törődjek vele. Azt tettem.
A legnevezetesebb a T üteg legutolsó őrsége volt, amikor az őrség leadása után Zalányi Sumák a fogdába került, mert Fűrészpor százados nem tudta rávenni őt és a vezetése alatt a leszerelésre készülő társaságot, hogy vegyenek részt az ezredriadóban. Fűrészpor százados részéről Sumák fogdába vágása volt az ultima ratio, de azzal se ment semmire. Amíg a T üteg félelmetes katonái őrködtek, a kémek és diverzánsok, a Gehlen és a CIA (ejtésük szigorúan gehlen és cia) ügynökei még a laktanya közelébe se merészkedtek. Amíg mi őrködtünk, nem lopták el a laktanyát, és rendkívüli események se történtek. Joggal állapíthatjuk meg, hogy még unokáink is büszkék lehetnek ránk.

Fodor Zs. honv.
___________________________________

* HÜTI = helyőrség ügyeletes tiszt, CSÜTI = csapat ügyeletes tiszt. Bal felkarjukon egy ilyen feliratú szalagot viseltek. Börgöndön HÜTI volt, de mi mindkét elnvezést használtuk.