A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pallagi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pallagi. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. február 10., szerda

Két éve indult a blog, két éve temettük Totyit

Haló, fiúk! Holnapután két éve lesz, hogy Pallagi Tónit eltemettük. Aki ott volt, hallotta, aki nem, annak most fölidézem, körülbelül miket mondtam ravatalánál:

Pallagi Totyi emléküteg

Látom, hogy van itt a körben állók között nem is egy olyan, aki nálam közelebb állt Totyihoz, mindegy, valahogyan engem talált meg ez a megbízatás, hogy az egykori katonatársak nevében néhány búcsúzó mondatot mondjak.
Arról az egy évről, amit már több, mint 40 éve valami ördögi elképzelés következményeképp Hódmezővásárhelyen, majd Börgöndön együtt töltött a katonáskodásra teljesen alkalmatlan leendő bölcsész-, TTK-s és mérnökhallgató társaság, mindenki másféle emlékeket őriz, olyanok is vannak/vagyunk sokan, akik legszívesebben örökre kitörölték volna emlékeik közül azokat a nyomasztó hónapokat.
Volt, aki Buzzati Tatárpusztáját olvasta, várva, hátha az Erőd alatt elterülő puszta északi síkságon át, ahol hajdan a legenda szerint a tatárok megrohanták az országot, egyszer csak felbukkan az ellenség, s elérkezik a nagy tettek, a hősi élet ideje. Persze nem érkezett el.
Volt aki nemigen olvasott semmit, magába süppedt, megpróbálta hallgatagon megúszni az egészet. Voltak a renitensek, nagyszájú visszabeszélők, akikről az egész egyszerűen lepergett.
Volt legalább egy közülünk, aki önkínzó módon addig fogyasztotta magát, míg a fensőbbség tehetetlenségében idő előtt leszerelte. Őket többet emlegetjük, mint a belenyugvókat.

És volt egyvalaki, aki mindezért megszenvedett. Egy örökké nevetős, lobogós szőke fürtű, karjait összevissza dobáló, fékezhetetlen alak: Pallagi Antal, a Totyi! Ártatlan, hatalmas kék szemén vastagkeretes szemüveggel. Szája, amiben kissé rendetlenül sorakoztak a túlmértezett fogak, neki sohase állt be. Annyira túlmozgásos és nyugtalan fiú, hogy sorompóőrségben a géppisztolyából ki kellett szerelni a súlyzárat, nehogy önmagát, vagy a társait megsebesítse.
Mert persze a titkaink, amiket őriztünk, senkit nem érdekeltek a titkokat kitalálókon kívül, és semmiféle ellenség nem lopakodott felénk soha a börgöndi északi síkságon keresztül. Titkaink amúgy is annyira ósdiak voltak, hogy mi még 1964-ben is úgy követtük a légi célt két kis kerékkel a tenyérnyi oszcillátoron, mint az esztergályosok az előtolást, holott a joystick, amivel unokáink játsszák aranyos játékaikat, már több, mint 40 éve föl volt találva.

És hát mert ellenség nem volt, kipécézték szegény Pallagi Totyit fekete báránynak, őt, aki nemcsak kimondott, hanem leírt szavaiban: leveleiben sem tudta fékezni magát. És elvitték Totyit tőlünk valami csúnya büntetőintézetbe. Persze róla lepergett az ilyesmi, sőt talán még bocsánatot is kértek tőle és valami kártérítést is kapott, ő mindenesetre nevetgélve nyugtázta az egészet: ezen is túl vagyok.
Így lett legenda belőle, már akkor, és így emlékezett rá mindenki több mint negyven évig.

Amikor több mint egy hónappal ezelőtt – mintha sejtettük volna, hogy itt az idő megint Pallagi Totyi emlékét idézni, valami internetes fórumon sok-sok eltelt esztendő után páran az egykori T-ütegesek közül egymásra bukkantunk, és valaki fölvetette, vegyük föl a Pallagi emléküteg nevet, ő még élt. Nem tudtuk, hogy kórházban van, szenved és a végét járja.
Groteszk, keserű és kegyetlen tréfája a sorsnak, hogy mire megtaláltuk Totyit – ő már nem élt.

Pár napon múlott, de a nyugtalan fiú, aki idősebb korára is maradt, nem tudta kivárni,
hogy megtaláljuk. Megint őt pécézték ki, megint őt vitték el közülünk először. Mi itt most megint sokan együtt vagyunk, de ő valahol máshol végez számunkra egyelőre ismeretlen gyakorlatokat.

Egyszer, fogadjunk, vissza fog jönni nevetgélve. Vagy ha nem, majd elvisznek sorba minket is Totyi után, arra a helyre, ahol legalább nem büntetik az ártatlanokat.

/T-András/

2008. november 3., hétfő

Komplett címlista

Jóreggelt, Fiúk.

Megint Fodor Zsoltnak köszönhetően aránylag komplett cím- és egyéb elérhetőségi lista
állt össze az egykori T-üteg majdnem összes tagjához.
Nem akarjuk nyilvánossá tenni a blogon, de aki szeretné, a fodorzs@verizon.net vagy a tokai@externet.hu e-mail címen megkaphatja szinte mindenki másnak az élő e-mail címét vagy telefonját.
Zsolttal együtt kérlek benneteket, hogy ha saját címetekben változás van, jelezzétek.

Üdv: Tokai

u.i.

Régeni ma telefonon megerősítette, hogy itt lesz pénteken, 7-dikén du. 1/2 5-kor az Astoriában.
Így halottak napja táján emlékezzünk együtt elhunyt társainkra: Czégény Miklósra, Gelencsér Péterre és Pallagi Antalra is.

2008. március 26., szerda

Totyi fia, Péter és Tokai Bandi levélváltása






Kedves Péter!
(Szólíts legközelebb nyugodtan András bácsinak). Örülök, hogy kicsit összeszedted magadat a nagy megrázkódtatás után, hogy olvasod a blogot.
Föl fogjuk tenni a képeket, de megkérlek, hogy keress valahol Édesapádról egy katonakori vagy legalább egyetemista kori képet, mert mint látod, elkezdtük azt az "időhatározós" sorozatot, ahol már jópárunkról van egykori és "mai" kép is.
Nektek evidens, de nekünk magyarázd meg, kérlek kissé világosabban, kik vannak a képen, például hogy Nóri akkor a keresztlánya Édesapádnak?
Apukád visszatérése után valóban elég szűkszavú volt a megpróbáltatásaival kapcsolatban.Túl sokkal többet, mint ami már fölkerült a blogra, félek nem fogunk megtudni a "futkosóról", de egy páran, akik Totyitól mégis személyesen hallottak ezt-azt, biztos meg fogják írni.
Szóval várunk legalább egy fiatalkori képet is.
Nagymamádnak kézcsók! Ha Szabó Laci bácsi előkerül, meg fogjuk látogatni igéretünk szerint. Jó lenne, ha akkor Te is ott lennél majd.
Mit csinálsz a BVSC-ben?
Üdvözlettel:
András bácsi
----- Original Message -----
From: BVSC
Sent: Wednesday, March 26, 2008 7:06 AM
Subject: Pallagi Totyi

Tisztelt Tokai úr!
Pallagi Péter vagyok a Totyi fia. Ugye Ön mondta a beszédet Apukám temetésén? Érthetően nagyon rossz állapotban voltam lelkileg (ez a mai napig még többször így van), így ne haragudjon, de nem emlékszem pontosan.
A blogjukat olvasgatom, amikor van időm, egyébként ma találtam rá. Továbbiakban is folyamatosan olvasni fogom, szép, érdekes dolgokat tudok meg belőle. Öröm olvasni Apukámról írt elismerő soraikat. Emellett óriási megtiszteltetés, és köszönöm, hogy felvették az ő nevét. Ez méltó elismerés egy olyan embernek, aki nem harsogva, vagy teátrálisan volt jóember. Én őt maximálisan ilyennek láttam, így önigazolásként, az Édesapám iránti elismerésként fogom fel ezt a dolgot.
Ha Édesapám "sztoriját" (Futkosó, letartóztatás) az Önök szemszögéből pontosan megismerhetném, az nagyon jó lenne. Apukám mesélt róla, de azt hiszem érthető módon nagyon részletesen nem szeretett beszélni róla. Ugyanakkor kemény dolgokat is említett, az akkori rendszer és egy ilyen börtön "életéről". Ez őt egész életére kihatóan megviselte...
Nagymamám mondta, illetve a blogon is olvastam, hogy képet szeretnének. Igyekszem többet, fiatalabb korából is szerezni, egyelőre azonban csatoltam néhányat az utóbbi időszakból. Használják szeretettel.
A most látható e-mail címen engem elérnek. Üdvözlök mindenkit így ismeretlenül is. Talán a Szabó "Mohó" Laci az egyetlen, akit régről ismerek, de az írásokból láthatóan a többiek is szuper emberek. Gratulálok, hogy ennyi idő után is ilyen összetartó módon viszonyulnak a csapathoz.
Tisztelettel
Pallagi Péter
U.I.: Kérem jelezzen vissza, hogy a képek rendben átmentek! Köszönöm

Ezt a levélváltás Totyi fia, Pallagi Péter és Bandi között történt, Péter képeket is küldött, amelyek az utóbbi években, 2005-ben és 2006-ban készültek. Még sohasem tartott olyan sokáig bejegyzést feltenni a blogra, mint most. Csak néztem a képeket, Totyi arcvonásait és hallottam a hangját, beszédének stílusát. Péter, ha jól tudom a BVSC-ben a labdarúgó szakosztály egyik vezetője, ez csak az internetes keresésem eredménye, de az biztos, hogy a BVSC-nél van. A képeket illetően is találgatok, de ez esetben csak az idős hölgyben vagyok biztos, akivel a temetésen beszéltem: ő Totyi anyukája. A kék ruhás hölgy a képaláírás szerint Katica, a piros ruhás Totyi keresztlánya, a virágmintás ruhás, fehér blézeres és a Bakáts téri templom előtt látható ifjú hölgy Nóri, feltételezésem szerint a Péter kedvese. A fotó 2006 húsvétján készült. Ha nem így van, mea culpa és már most bocsánat az érintettektől. Ha még szabad egy személyes megjegyzést: az egyik képen egy olyan Casio órát látok Totyin, amilyen nekem is volt, amikor elkezdtem repülni. A vérnyomást és pulzust méri és az ember általában nem a szépségéért (nem szép óra, tele van szenzorokkal, gombokkal), ritkaságáért viseli, hanem mert kellettek azok az adatok. Ha hibáztam a képeket illetően, azonnal javítom.
Közben, ma délután, Bandi átküldte Péter újabb levelét, amely a képekre, a személyekre és az időpontokra vonatkozik. Először is Péterről, Totyi fiáról:

A QUAESTOR-ban dolgozom 5. éve osztályvezetőként, ahol sportutazásokat szervezünk. Emellett "szerelemből", társadalmi munkában a BVSC-ben is segítem a gyerekek sportolását (ahol 1998-ban kezdtem dolgozni, sokáig edzőként, majd vezetőként). Anno én is mindig mozogtam, sportoltam, így a középiskola után a Testnevelési Egyetemre vezetett utam, a sport -leginkább a foci- tehát központi "szereplője" életemnek.
Majd a fotókról:
Nóri - a szőke lány, az én kedvesem
Bori - a piros ruhában, illetve azon a képen, ahol Apukám kezetcsókol neki (ezt a képet nem láttam feltéve) a keresztlánya, az én unokahúgom (Apukám húgának lánya), neki az esküvőjén készültek ezek a képek tavaly nyáron
Katica - ő a keresztapám, Bori apukájának a mostani felesége
A templom előtt Apukám-Nagymamám-Nóri, a kedvesem, ezt azt hiszem, rosszul írtam, a helyes dátum 2007 Húsvét (akárcsak a másik családi kép a szobában).
Sümeg, az valóban 2005 volt. (Az a kép, ahol Totyi óráját lestem meg)


2008. február 17., vasárnap

Emberek tünnek el

Ütegtársak!


Gábor András számára a Melák név se Hmvh.-en, se Börgöndön nem volt rendszeresítve. Annak használatát még az õ számára is be kell tiltani. Nem tûrhetjük, hogy holmi civil elnevezések kapjanak lábra! Fehér Tamás csak Weis volt, ami Vejsznek hangzott. Nem c volt a végén, hanem sz. Friedrich tényleg Frici volt Börgöndön?

Pallagi Totyi eltûnésébõl arra emlékszem, hogy reggel, amikor foglalkozásra kellett elvonulni, õ akkor kimenõ ruhájába öltözött át. Kérdeztük tõle, hogy miért. Azt monta, hogy megy valahová, de nem tudja, hová. Rossz hangulatúnak látszott és nem volt beszédes kedvében. Maróy Pétert egy-két héttel korábban vezényelték Ercsibe a hidászokhoz. Az õ esetében azonban az uticél világos volt. Totyi esetét furcsának találtam, de nem gyanakodtam. Eltûnése után névsorolvasáskor, amikor a nevéhez értek, még hónapokig is azt kellett mondani, hogy vezényelve. Maróy Pétert kivették a létszámból. Az õ nevét eltávozása után soha nem olvasták. Ez a specifikus különbség már feltûnõ volt, és akkor halvány sejtésem támdat, hogy valami nincs rendben. Nagy sokára jelentette be Eperjesi, hogy mi történt. Totyit csak ekkor vagy nem sokkal ez elött vették ki a létszámból. Mivel ezt a két embert gyoros egymásutánban emelték ki közülünk, valaki megjegyezte, hogy emberek tûnnek el. Csak találgatni lehet, hogy Eperjesi és Ács tudtak-e valamit, amikor Totyit Elkán irodájában letartóztatták, vagy az azt követõ napokban. Azt valószínünek tartom, hogy Punk nem tudott többet mint mi.


Üdv:
Fodor Zs. honv.

2008. február 14., csütörtök

Egylábas vigyázz menet

Emlékeztek arra, hogy egyik nap nem volt kedvünk énekelni ebédmenetben és már nem tudom hogy hívják tiszthelyettes elvtárs díszlépést vezényelt. Ekkor alakult ki az, hogy vagy csak jobblábra, vagy csak ballábra vertük a díszmenetet. A pali tajtékzott és még ebéd után laposkúszást is rendezett nekünk.
Egyébként amikor Pallagi Totya visszajött Börgöndre éppen én voltam a vasút melletti őrtoronyban és akkor jött este gyalog be a vasúti sinen.
Ennyit most.
Gábor András (a Melák)