Az objektumban

Az objektum a laktanya déli oldalán helyezkedett el, és 3m magas betonfal vette körül. Egy ellenőrző ponton kersztül lehetett bejutni és kijutni. Itt szúrópróbaszerűen ellenőriztek egyeseket, hogy nem visznek-e be vagy hoznak-e ki papírt. Így akarták megakadályozni a katonai titkok kicsempészését. Kiképzésünk elméleti része itt történt a délelötti órákban. Ez a tantermekben folyt. Eleinte az alapozó tárgyakat oktatták. Első volt az elektrotechnika. Ezt Horváth Imre százados (Kis Japán) oktatta és nagyon jól. Amit ott elektrotechnikából megtanultam, arra az egyetemen is emlékeztem, és az több volt, mint amire az egyetemen egy vegyésznek szüksége volt. Utána jött a rakétavezérlés blokksémákban felvázolva, és a lövéstan. A lövéstant Horti János százados oktatta és szintén jól. Ebben a rakéta pályájának kialakításához szükséges matematikai és fizikai ismerteteket kaptuk meg. Többek között megtudtuk, hogy a rakéta alapesetben félelőretartással közelíti meg a célt.

A blokksémákat később konkrét kapcsolási rajzok követték. Ezek hosszúsága több métert is kitett. A blokksémákat és a kapcsolási rajzokat már a kétéves tartalékos tiszti tanfolyamban tiszthelyettesekké előléptetett emberek oktatták. Punk és Sztankovics (Törpe) is ebbe a társaságba tartoztak. Enge törzsőrmesterre, Kisteleki főtörzsőrmesterre és Kutnyánszki (Kutya) főtörzsőrmesterre emlékszem. Ez a három nem volt veszélyes. A kapcsolások működését részletesen ismerni kellett. Számonkéréskor a kapcsolási rajz elé kellett a honvédnek fáradnia és mutogatással kísérve el kellett magyaráznia, hogy mikor melyik áramköri elem mit csinál és/vagy milyen állapotban van. Egy ilyen alkalommal Kisteleki feltette a kérdést, hogy mit csinál a katona, ha mutogatni akar. Többen azt válaszolták, hogy kér engedélyt mutogatni. Kopasz-Szabó válasza az volt, hogy bal lábbal keményen kilép. Mindenkinek ez tetszett jobban. Más alkalommal az alábbi párbeszédnek voltunk tanúi:
Kisteleki főtörzsőrmester: Molnár, b….a meg! Mit röhög!?
Molnár Imre: Maga az élet ilyen nevetséges.
Kisteleki főtörzsőrmester: Maga az élet!? B….a meg! (nevethetnékjét csak részben tudta palástolni, sokféle válaszra volt felkészülve, de erre nem.)

A fent említetteken kívül más dolgokról is volt szó. Bors József őrnagy (Precíz Jóska) az ellenséges légi támadóeszközöket oktatta. Be kellet volna magolnunk a NATO fontosabb repülőgépeinek a technikai adatait. Ez nekem nem ment. A B-52 és az F-104G különösen veszélyesnek volt minősítve. A T-vonalzóra is kitértünk. Annak segítségével a térképen azt lehetett a közeledő repülőgépről a pályaadatok ismeretében megtudni, hogy az mikor van az indítási és mikor van a megsemmisítési zónában (az IZ-ben és az MZ-ben). A két zóna nagyon hasonlított egymásra, de mégsem voltak egyforma méretűek. Ennek okát Precíz Jóska nem tudta érthetően elmagyárzni. Arra is kitértünk, hogy a Varsói Szerződésben az egész földgömb milyen módon van gömbi négyszögekre felosztva célmegjelölés szempontjából. A neve valami olyasmi volt, hogy egységes tűzvezetési tervtábla négyzetháló. Ez egy logikus rendszer volt, de senkit nem érdekelt.

Donkanyar őrnagy (Most már mondja meg valaki, hogy mi volt az igazi neve!) műszaki kiképzést tartott. Ennek lényege az volt, hogy hogyan kell telepíteni a 6 kilövőállást kör-körös és szektoros elrendezésben. Be kellett volna szajkóznunk, hogy az egyes kilövőállások milyen messze vannak a PA kabintól, irányaik egymással mekkora szöget zárnak be, mekkora fedezéket kell nekik ásni, mekkora fedezékeket kell ásni a kabinoknak, és mindez meddig tart, ha egy műszaki munkanap 10 óra. Azt is mondta, hogy majd kimegyünk a terepre és kinyomdokoljuk a rendszer egyes elemeinek helyét. Szerencsére erre soha nem került sor.

Punk egy-két órában a NATO hadseregeinek szervezéséről beszélt, hozzátéve, hogy háború esetén nekünk az olasz hadsereg jutna. Az olasz hadsereg akkor éppen átszervezérs alatt állt, így arról nem tudtunk meg semmit.

Ács Ákos a hagymányos, azaz a csöves légvédelmi tüzérségről tartott előadást néhány óra erejéig.

Később a gyakorlati foglalkozás az objektum udvarán felállított kabinokban történt. Ezek a kabinok pontosan olyanok voltak, mint amilyeneket a rakéták vezérlésére használtak. Kívülről zárt kocsiszekrényes teherautóknak látszottak, amelyeken több szellőzőnyílás volt, és kábelek kötötték őket össze. Az első szakasz tagjainak az L és a PA kabin berendezéseinek kezelését kellett megtanulnia, a második szakasznak pedig az I és a K kabinokét. Az antennák a PA kabinon voltak. Itt a fent említett tiszthelyetteseken kívül tisztek is foglalkoztak velünk. Serfőző alhadnagyra emlékszem.

Az objektumban a T-füzetekbe jegyzeteltünk. Ezek vonalas spirálfüzetek voltak, és mindenkinek három volt. Ezeket a füzeteket az un. T-ládákban tárolták, amikor nem használtuk őket. Voltak T-ládások, akik hetenként cserélődtek. (“Oda jár a T-ládás a T-ládával T-ládázni minden este.”) Úgy rémlik, hogy a T-ládának volt egy belső leírása. A T-ládákat a T-rajztárból kellet kivételezni és oda is kellett lepecsételve leadni. A blokksémákat és a kapcsolási rajzokat is ott tartották. A T itt azt jelentette, hogy titkos.

Az úgynevezett egyéni tanulás is az objektumban zajlott a délutáni órákban. A társaság két tanterembe vonult be. A külső teremben volt a második szakasz, a belsőben pedig az első. Ilyenkor a délelött hallottakat kellett volna jegyzeteinkből megtanulni és a szabályzatokat olvasni. A rendszer egyes részeiről szóló leírásokat is szabályzatoknak hívták. Az egyéni tanulás alatt foglalkoztunk is ezekkel, de nem állandóan. Keraban nagyon jókat tudott aludni ilyenkor. Voltak, akik az ún. gyufókert játszották. Egy gyufásskatulyát az asztallap szélére tettek, majd felpöccintették a levegőbe. Az eredmény attól függött, hogy a skatulya melyik oldalára esett vissza. Gábor András, Fehér Tamás (Weis) és még néhányan kártyáztak. Ez kockázatos volt, mert a kártya is papírnak számított. Néhányan matematikai vagy fizikai problémákat beszéltek meg. Legtöbben azonban kötetlen társalgást folytattak, de az alvók száma se volt elhanyagolható.

A tanteremekben tanteremügyeleteseknek is kellett lenniök, akik közülünk kerültek ki. Az ő dolguk volt a rend fenntartása, ami az alvók felébresztését, a játékok és a társalgás leállítását jelentette. Ezeket a feladataikat a tanteremügyeletesek nem vették komolyan. Időnként egy-egy elöljáró is benézett és ellenőrizte, hogy mit csinálunk az egyéni tanulás idején. Ilyenkor a tanteremügyeletesnek jelentkeznie kellet, de a többieknek nem kellett felállniok. Az elöljárók többnyire nem voltak elégedettek a látottakkal, és lehordták a tanteremügyeletest. Kasnyik egy ilyen alkalommal került fogdába.

Leszerelésünk várható időpontja elött 150 nappal többen centimétert vásároltak, és abból egy cm-t minden nap levágtak. Gelencsér Péter a levágott darabot 1mm-es négyzetekké aprította egy zsilettpengével és a darabokat szétfújta. Régeni Péter, azaz Toprongy szintén összeaprította a levágot darabot, de ő nem fújta szét, hanem megette. Ezt a szertartást mind a ketten az objektumban végezték el az egyéni tanulás ideje alatt. Olyan emberek is voltak, akik takarodó elött vágták le az esedékes darabot, vagy ébresztő után az előző napit. Leszerelésünk pontos dátumát illetően mindenki tévedett néhány napot.

Az objektumban a tantermekben télen meglehetősen hideg volt. Ott tapasztaltam először és utoljára, hogy a hidegnek álmosító hatása is lehet.

Az objektumi egyéni tanulás olyan alkalom volt, amikor viszonylag békénhagytak minket.

Bratmann honvéd

Amikor valami derűs honvédségi esettel akartam környezetemet szórakoztatni, akkor legtöbbször Brumi valamelyik megnyilvánulását vettem elő.

Bratmannal felettesei nem boldogultak. Az elektrotechnika és a rakétavezérlés nem volt a szívügye és ehez mérten foglalkozott velük, pontosabban alig foglalkozott velük. Parancsmegtagadást nem tudtak esetében megállapítani. Ottlétünk harmadik vagy negyedik hónapjában összetrombitáltak egy úgynevezett pedagógiai tanácsot, ami elött Bruminak meg kellett jelennie. Ez az esemény a parancsnoki épületben zajlott le. Nem tudtam kifürkészni, hogy mi is történt ott. A jelek arra utaltak, hogy az egész dologból nem sült ki semmi.

Még kiképzésünk elején elmondták, hogy egy repülőgépre akár három rakéta is indítható, és hogy a rakéták orrában van egy rádió-közelségi gyújtó. Amikor ez a gyujtó azt érzékeli, hogy a cél elég közel van és a repeszek repülésének irányában van, akkor begyujtja a robbanó töltetet. Bratmann az elképzelhető legkomolyabban megkérdezte, hogy előfordulhat-e az, hogy az egyik rakéta az elötte haladó rakétát repülőnek nézi, és azt lövi le. A kérdezettet a kérdés meghökkentette, de végül kinyögte, hogy ez nem következhet be.

Bratmann napossága is figyelmet érdemelt. Nem szokott káromkodni, de olyankor időnként minden külösebb ok nélkül megeresztett egyet. Az egyik hmvh.-i őrvezető fordulatait használta. Benda Béla csizmáit egyik alkalommal példaként állította elénk. Úgy kezdte, hogy szózatot intéz a hálókörlet népéhez.

Meglepetést okozott, hogy Börgöndön szülői értekezletet tartottak. Apám, amíg iskolába jártam, soha egyetlen szülői értekezletre nem ment el, de erre az egyre elment. Azt mondta, ilyet még nem látott, és soha nem is hallott. A szülői értekezleten mindenkiről lényegében csak szépet és jót mondtak. Eperjesi azonban megemlítette, hogy egyedül a Bratmannal vannak problémák, és kár, hogy pont az ő szülei közül nincs ott senki.

Kisteleki főtörm. egyszer viccmesélésre buzdított bennünket. Mondtunk is többet, de közülünk Brumi járt az élen. Minden viccében egy főtörzsőrmesteren lehetett röhögni. Az egyik ilyen vicc pl. úgy indult, hogy egy főtörzsőrmester űl a járda szélén és sír. Kisteleki végül megúnta és azt mondta: “Bratmann, b….a meg, nem csak főtörzsőrmesterek vannak a világon, vannak civilek is.” Brumi legközelebbi vicce úgy kezdődött, hogy egy leszerelt főtörzsőrmester…

Györgyik főtörm. azt magyarázta, hogy a családnevekben két y nem szokott előfordulni. Bratmann erre azt mondta, hogy “Dehogynem, Györgyik.”

Szó volt a brummfeszültségről és a markergenerátorról. Valaki javasolta, hogy a brummfeszültség legyen Brumi-feszültség, a markergenerátor pedig Móker-generátor.

Ha egysoros vonalból kétsoros vonalat kellett alakítani, akkor azt a vezényszót adták ki, hogy egyes-kettes számozást kezdd meg, Ilyenkor az első ember azt kiáltotta, hogy egyes, a következő azt kiáltotta, hogy kettes, a harmadik ember ismét azt kiáltotta, hogy egyes, stb. Egy ilyen alkalommal Brumi kettes volt. Ő kérdezve kiáltotta a kettest (kettes?). Punk ráripakodott, hogy már megint hülyéskedik.

Brumi és Tokai az étkezdében az egyik asztal végénél egymással szemben ültek. Az egyik vacsora idején a Göröcs ragadványnevű szakács valamiért azt találta mondani Tokai Bandinak, hogy mossa fel az étkezdét az asztaluk körül. Tokai Bandi Göröcsöt nagyon keresetlenül és nagyon röviden melegebb éghajlat alá küldte. Göröcs azonban nem tágított. Brumi egy darabig hallgatta, majd nyájas leereszkedéssel azt mondta Göröcsnek: ”Te, a Bandi komolyan gondolta ám.” Göröcs nagy nehezen megértette, hogy ő ott felesleges, és fenyegetőzve elkullogott, de senki se törődött vele.

Amikor az E üteggel voltunk egy folyosón, egy alkalommal a mosdóban eldugult a lefolyó, és ez áradáshoz vezetett. A víz kifolyt a folyosóra és az E üteg egyik hálóhelyiség ajtaján folyt be. Onnét elõrohant egy fickó és nagyhangon követelte, hogy a mosdótakarítók azonnal tegyék rendbe a mosdót. Ezek éppen közülünk kerültek ki, és Brumi is köztük volt. Brumi megjelent és olyan hangnemben mintha tanácsot adna, odaszólt a fickónak “Ne ordítozz, hanem nyald ki segg!” (Birtokos jelzõ és tárgyrag nélkül, mert ez volt ott és akkor a divat.) A fickót elöntötte a pulykaméreg, és fenyegetően Brumi felé indult. Brumi besétált a mi hálóhelyiségünkbe. Az ajtóban többen is álltunk, és a fickó elbizonytalanodott.

Egy júliusi hétvégét Balatonszemesen töltöttünk. A strandon valami általános iskola tanulói és pedagósai kerültek a közelünkbe. A pedagógusok között volt egy fiatal tanítónéni. Úgy nézett ki, mintha még csak középiskolás lett volna. Brumi az egyik gyerektől nagy komolyan megkérdezte, hogy tényleg tanítónéni. A gyerek azt válaszolta, hogy igen. Később egy másik társaság közelében voltunk. A társaság egyik nőtagja kifelé úszott. A társaságból valaki bíztatta, hogy delfin lábtempóval ússzon. Mi felszedelőzködtünk és indultunk valahová. Brumi nem mozdult. Valaki megkérdezte: “Brumi, nem jössz?” Brumi jó hangosan, hogy az érintett is hallja, azt felete: “Mindjárt megyek, de elöbb megvárom a delfint.” Valaki leírta, hogy Bratmannt Hmvh.-en a strandon ki kellett menteni a vízből. Én úgy emlékszem, hogy jól úszott.

Brumi végül rászánta magát az elektrotechnika, és a PA és L kabinok kezelésének megtanulására. A tiszthelyettesi vizsgán Brumi egyik tétele az iránycsatoló volt. Ez egy olyan megoldás volt, amellyel a négyszög keresztmetszetű csőtápvonalban haladó nagyfrekvenciás hullámokat derékszögben lehetett tovább vezetni. Működését úgy lehetett értelmezni, hogy ha a másik csőtápvonalba mentek át a hullámok, akkor nem volt köztük útkülönbség. Másik irányban viszont a hullámhossz felével egyenlő útkülönbség alakult ki közöttük, ami kioltást eredményezett. Brumi el is magyarázta a helyes irányban. A vizsgáztatók közül valamelyik – vesztére – megkérdezte, hogy a hullámok a másik irányba miért nem mennek. Brumi erre kifejtette, hogy ő a másik irányban éppen ilyen jól el tudja magyarázni, csupán véletlenül kezdte az elmondott irányban. Brumira megint rárivalltak, hogy ne hülyéskedjen. Bratmannt is őrmesterré léptették elő. Egy jól sikerült szövege leszerelésünk napján is volt. Sajnos csak ennyi esetére emlékszem. Ennél nyiván jóval több volt.

Fodor. Zs. honv.