Nagy a lemaradásom, Bajtársak.
Ezért aztán igyekszem bepótolni. Úgy tűnik, hogy most rajtam a sor. Meg Kasnyik Gyuri is elhelyezett néhány hívószót velem kapcsolatban. A különös tisztelgés hiteles története a következő: Valamilyen fontos focimeccs kezdődött, és az ebédlőügyeletes tiszt szívatott bennünket (amint erről már mások is megemlékeztek). Addig nem engedte ki a T-üteget sem, noha mi már befejeztük a vacsorát, amig mindenki nem végez az ebédlőben. Ott posztolt a kijáratnál, és elégedetten vigyorgott.
Néztük az óránkat: a meccs már elkezdődött, amikor jött a mentőötlet: az oszlopok takarásában kinyitottunk egy ablakot az étkezde hátsó sarkában és a lócáról szépen lecsúszva, laposkúszásban közelítettük meg egyenként az említett nyílászárót. Már én sem emlékszem, hogy ki ugrott ki az abkakon közvetlenül előttem, csak azt láttam, hogy esés közben vigyázzba vágja magát a levegőben, és szabályosan tiszteleg. Lassított filmhez hasonlóan most is látom magam előtt, ahogy tisztelegve sülyed és eltűnik a sapkája az ablakpárkány mögött. Lehet, hogy valóban Zalányi volt. Pár másodperc biztonsági szünet után én is követtem, de nekem már nem volt kinek tisztelegnem.
Kanyó Feri
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése