Miért nem vittem soha a fiamat cirkuszba

Mielőtt a címhez kapcsolódó emlékeimet részletezném, hadd köszönjem meg Tokai Andrisnak és Flórának, valamint Pápa Gusztinak, hogy tiszteletüket tették a Duna Galériában a Premier c. kiállítás megnyitóján. Lehet, hogy negyven évvel ezelőtt kellett volna erre szánnom magam, de sose voltam az a nagy vállalkozó szellem. Akkor föl sem merült bennem, hogy ezt főhivatásúként is lehetne csinálni. És nem bántam meg, hogy 36 éven át taníthattam.
Hogy elhiggyétek, hogy ott voltak, néhány képet rakok ide. Az elsőt azért, nehogy azt higgye valaki, hogy csak a sörözőben találkoztunk. (A háttérben Pápa Ágoston.)

Hogy könnyebb legyen megfejteni, én állok a jobb szélen.


Itt Tokai Bandi csak alibiből kapta el a poharat!!! Guszti mellett Zsóka, a feleségem. És ha ennyi kép nem lenne a kocsmázásról elég, a http://suliistvan.myjalbum.net címen láthattok még párat. Ugyanitt a kiállított képekből is van néhány.

És akkor jöjjön az, amire én emlékszem:

Miért nem vittem soha cirkuszba a fiamat

Egy kicsit csodálkozom, hogy ez a történet még nem került elő. Érdekes módon bennem ez hagyott olyan mély nyomot, hogy soha nem tudnám elfelejteni. Nem tudom, hány hetes katonák lehettünk, de biztos, hogy arra a lehetőségre, hogy cirkuszba mehetünk, elhagyhatjuk a laktanyát, sokan ugrottunk.

Nekem legalább is úgy rémlik, hogy jött a beugrató kérdés: „Na elvtársak, ki akar cirkuszba menni?” És előálltak a teherautók és mentünk az egyébként nagy valószínűséggel a közeli Népkertben felállított cirkuszba.

Szerintem akkor még senki nem gyanakodott, miért engednek be minket ingyen, de ez hamar kiderült.

Fogalmam sincs melyik cirkusz lehetett és milyen volt az előadás, mert a főműsor akkor kezdődött, amikor a megbeszélés szerint az előadás után a gépkocsiknál sorakoznunk kellett.

„No elvtársak, akkor most ezt a sátrat szét kell bontani.” És addig, amíg csak az ülőhelyül szolgáló vasvázakat, deszkákat kellett teherautókra pakolnunk, nem is volt különös gond, de amikor a sátrat körülvevő vas-cövekeket kellett kicsalogatni a földből csak úgy kézi erővel, bennem már megfogalmazódott, hogy még egyszer az életben nem megyek cirkusz közelébe.

Mert ott volt segítségül a kb. 10 kilós ’Samu’ névre hallgató kalapács, de az inkább volt alkalmas a másfél méteres vasrudak földbe döngölésére, de nekünk visszafelé kellett csinálnunk.

Csak arra emlékszem, hogy jócskán hajnalodott mikor végeztünk és aznap minden valószínűség szerint a 4-es műhelyen a gyalogsági ásó nyele szaporította a víz-, és vérhólyagok számát a tenyereinken.

Süli Pista