2008. február 7., csütörtök

Tokai, Téringer, Láng, Sztancsik levelek

Tokai András

Heló, Pápa,

sokat dolgoztál, szerintem mindenben igazad is van. Igazolom, hogy én vagyok a hátsó sorban sapka nélkül, én is így sejtettem, mások is mondják. Sutyinszkyval együtt derítettétek ki, amire nem jöttem rá, pedig sülve-főve együtt voltunk, illetve a nagy Mohó volt állandóan rajtam, mert gyámoltalan volt, hogy a hátsó álló sorban bal első a Szabó Laci. Már annyifelé írtam, nem tudom, hozzád eljutott-e, megjött Amerikából, ahova 66-ban vagy 67-ben kiment, történész prof lett, és most állítóklag tanít a Pázmányon.

Örültem annak, hogy megtaláltátok Szendő Lajost, első álló sor balról 3, ő az. Utána Szűts (így, ts-sel). Akit én Lángnak néztem, ezek szerint Gulyás Lajos. De azért megpróbálom ezt az egészet bemásolni az iwiwbe Láng Lacinak, hátha ő is ráharap a dologra. Hacsak nem az övé a langok@vnet.hu e-mail cím. Ezt írja meg előbb valaki, aki tudja, hogy kié.

Üdv mindenkinek,

Tokai

Téringer István

Siastok,Tréning vagyok,a másik írnok:Visnyai Attila IGAZ

Sztancsik Péter

Szevasztok Főhonvédok!Halálra röhögöm magam rajtatok ebben a nagy izgalomban. Szegény Tokai éjjel sem tud aludni. Én még szeretek hajnalban az ágyban feküdni, ugyanis nekem még fiatal feleségem van!!! Vár a MUNKA!!! (már akinek az)

Nagyon jók az azonosítások, már nem tudok mit hozzátenni, én már új neveket is tanultam tőletek. Vicc: Katona! (mondja az őrmester) Szaladjon oda a bokorhoz, nézze meg, hogy ott vagyok-e! Katona visszaér. Jelentem igen! Le van takarva egy papírral!

Nyugi fiúk, úgylátom fogunk mi még találkozni!!! Jó éjszakai pihenést, honvéd öleléssel: Sztancsik Péter

Láng László

Szia, Bandi,

nem vagyok nagy kapcsolattartó, de néhány aprósággal talán tudok segíteni a katonalista összeállításában. Valamilyen tatai fényképről írkáltok itt, hozzám nem jutott el. Ha neked megvan, küldd át légy szíves.

Hogy a kérdésedre is válaszoljak: igen, Jánossal a mai napig kapcsolatban vagyok, gyakorlatilag egész életünkben egymás közelében, illetve együtt dolgoztunk.

Üdv, Laci

Nincsenek megjegyzések: