2008. április 18., péntek

Így őrködtünk

Így őrködtünk


Az őrszolgálat ellátására már Hmvh.-en kezdtek felkészíteni minket. Elvileg kívülről tudnunk kellett volna az őrszolgálati szabályzat első öt pontját. Ezt senki nem tanulta meg. Én csak annyira emlékszem, hogy a felállított őr kötött formájú harcfeladatot lát el. Az első mondat az őr definiciója volt.
Októberben egy esős és szeles napon Apatóczky a laktanyaudvaron szakaszunkat oktatónégyszögbe állította és hosszas előadást tartott az őrszolgálatról. Minekünk az AK-val a hátunkon kellett őt figyelmesen hallgatnunk A fegyverszíjat, amely ráadásul nem is volt bőrből, jobb kezünkkel markoltuk, jobb alkarunk vízszintes helyzetben volt. Az egész előadásból egy kukkot se jegyeztem meg. Először az járt a fejemben, hogy most az AK csövébe befolyik az esővíz, amitől az is és a gázátömlő furat is pillanatok alatt megrozsdásodik, amit vagy ki tudok pucolni, vagy nem, és majd megint téma leszek egy fegyverszemle után. Dobos és én mindig feddésben részesültünk a fegyverszemlék után. Azt se értettem, hogy minek kell nekünk az esőben állni, amikor tető alá is vonulhatnánk. Később azonban a kezem a fegyverszíjon egyre jobban és jobban fázott. Ráesett az eső, és a szél is fújta. A hőveszteséggel vérkeringésem nem tudott lépést tartani. Végül ott tartottam, hogy lesz, ami lesz, de én zsebredugom a kezem, mert nem bírom tovább. Oktatásunk azonban befejeződött mielött eddig a pontig eljutottam volna. Kipróbáltam, hogy elgémberedett kezemmel ki tudom-e biztosítani a géppisztolyt, de nem tudtam.
Börgöndön már őrködtünk is. Az őrség megkezdése elött kiosztották a lőszert, amit az úgynevezett töltőlécek furataiból kellett kifeszegetni. Egy lécen 70 vagy 72 db volt, ennyi fért egy tárba. A töltőléceket egymásra téve szokták tárolni, és a legalsóba a lőszer esetenként nagyon beleszorult, mert arra már nagy súly nehezedett. Egyszer Sebők/Sonkás egy ilyen töltőlécet fogott ki. Egy darabig feszegette, feszegette a lőszert, de az csak nem akart kijönni. Végül elfogyott a türelme és a töltőléc sarkával az asztalra vágott. Ez hatásos volt, de néhány töltény szétesett, és a lőpor kihullott belőlük. Sonkás ezt rögtön és szabályosan jelentette. Azt is hozzátette, hogy hajlandó kifizetni a tönkrement lőszert. Ebből a napostiszt botrányt kavart. Azt mondta, hogy Sonkás biztos szándékosan csinálta, mert a lőport tüzijáték készítésere akarta használni. Sonkás megmutatta neki, hogy a kiszóródott lőpor ott van a fegyverszoba kövezetén. A fickó ettől se csillapodott le. Nem emlékszem, hogy végül Sonkásnak fizetni kellett-e vagy sem.
Vitéz Gábornak olyan géppisztolya volt, amelyből kipotyogott a lőszer. Hogy a kipotyogást megakadályozza, az első néhány töltényt madzaggal kötözte bele a tárba.
Amikor készen voltunk, levonultunk az alakuló térre. Az összes többi szolgálatba lépő is ott volt. Délután 4-re kellett ott felsorakoznunk a napostiszt felügyelete alatt. 4 órakor megjelent a HÜTI, hogy eligazítsa a 24 órás szolgálatot. Itt mindenféle alakiasságok voltak, de arra nem emlékszem, hogy érdemben is történt-e valami. Olyasmire vélek emlékezni, hogy a HÜTI megkérdezte, hogy mindenki el tudja-e látni a szolgálatot, és esetenként egyeseknek bizonyos dolgokra parancsot adott. Ilyen volt az is, hogy Szovátai százados a CSÜTI-szoba elé rendelte a laktanyafogsággal fenyítetteket sánceszközökkel felszerelve. Egyik őrségünk elött már az alakuló téren voltunk, de még a napostiszt se volt ott, amikor valamelyikünk leejtette a géppisztolyát. A PPS a csövének végével ütközött a betonba, kinyílt, és belsejéből a mozgó alkatrészek kiestek. Az illető gyorsan összekapkodta a széthullott alkatrészeket, és villámgyorsan helyretett mindent. Ez nem volt nehéz, mert a PPS-nek rendkívül egyszerű felépítése volt. Az őrparancsnok észlelte a történteket és rámordult az illetőre: “Csókolja meg, b….a meg!”
Az eligazítás után leváltottuk a régi őrséget. Ez úgy történt, hogy felsorakoztunk az őrszoba elött és velünk szemben felsorakozott a régi őrszakasz az őrhelyeken állók kivételével. Az új őrparancsnok a réginek egy cetlin megmutatta a jelszót. Ezzel megtörtént az őrség átadása. Az első váltás a felvezetők vezetésével az őrhelyekre ment, hogy leváltsa a régi őrség harmadik válását, a második váltás pihenőbe került, a harmadik váltás pedig készültségbe. Két óra mulva az addig pihenőben lévők a felvezetők vezetésével kimentek az őrhelyekre leváltani az első váltást. Az első váltás készültségbe került a harmadik váltás pihenőbe ment. Két óra mulva ismét tovább léptünk. Az őrparancsnok esetünkben mindig a kommendáns ütegből egy tisztes volt. Eleinte a két felvezető is onnét kerültek ki, később már közülünk.
A készültségben lévők egy asztal két oldalán padokon üldögéltek. Sakkozni lehetett, de kártyázni nem. Arra már nem emlékszem, hogy katonai szabályzatokon és politikai műveken kívül egyebeket is lehetett-e olvasni. A pihenőben lévők a sapkát, csizmát és köpenyt tehették csak le. Egy vagy, két egymáshoz tolt széles priccsen aludt az egész társaság. A priccs bőrrel vont bevonva. Valami filc vagy ilyesmi volt a bőr és a deszka között, de elég kemény volt így is. A lőszerrel teletömött két tár a derékszíjunkon lógott a tártáskákban. Ez komoly súlyt jelentett, és nem volt szabad letenni. Nekem pont a gyomromat húzta legjobban a megterhelt derékszíj, ami egy idő után fölöttébb kellemetlenné vált. Mások is panaszkodtak emiatt.
Amikor éjszaka felköltöttek minket, hogy fáradjunk ki az őrhelyekre, én szédültem és hányingerem volt. Amikor kiléptünk a friss levegőre, mindjárt jobban éreztem magam. Mielött az őrhelyre indultunk, az őrszoba mögött lévő töltődombhoz vonultunk, és a PPS csövét a domb felé fordítva beletettük az egyik tárat. Amikor ezzel a művelettel elkészültünk, teljesen rendbejöttem és még csak álmosnak se éreztem magam. Amikor leváltottak bennünket, ugyanott szedtük ki a tárat a géppisztolyból.
A kaját kondérban hozták az őrszobára. Mire a harmadik váltás ehetett belőle, arra az már kihült. Ennek elfogyasztása komoly erőpróba volt.
A 24 óra számora őrségben gyorsan eltelt. Utána mindig nagyon piszkosnak éreztem magam. Miután a lőszert leadtam, rohantam mosakodni.
Őrségben volt néhány esetünk. Ezek némelyike nem egészen úgy rögzült a köztudatban, ahogy megtörtént. Ezek jellemző módon első őrködéseink közben történtek.
Molnár Imre éjszaka betelefonált az őrszobára, hogy ő egy villanást látott a 1059 objektuma irányából. Ezt később a dúsképzeletű bajtársak már úgy mesélték, hogy Molnár Imre atomvillanást látott. (Valószínüleg ívhegesztést végeztek arrafelé.) Az őrnek minden rendkívüli dolgora is figyelnie kellett. Például ha valahol tűz ütött volna ki, azt is jelentenie kellett volna.
Csikós ugyancsak éjjel betelefonált, hogy a pacik (sic) kiszöktek. Sonkás másnap már megesküdött rá, hogy ezt én telefonáltam be.
Minden őrhelyen volt egy reflektor, amit szükség esetén be lehetett kapcsolni és mind a vízszintes és mind függőleges tengelye körül forgatni is lehetett, de csak korlátozott szögelfordulással. Amikor Máthé honv. volt kint, akkor a reflektora minden előzetes figyelmeztetés nélkül leesett. Máthé rákiáltott, hogy “Állj, ki vagy!?” Tovább nem folytatta, mert rájött, hogy a selejt bosszújával van csak dolga. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez tényleg így történt. Máthé Dénes első őrszolgálatai idején lehet, hogy ideges volt, de Ideghes még nem volt. Az csak később lett.
Az “állj, ki vagy!?” után, ha az illető nem állt volna meg, az “állj vagy lövök!” következett volna, és ha még akkor se áll meg az illető, akkor pedig a lövés. Egyes vagy sorozat, az már az őr belátására volt bízva.
Szokásban volt, hogy az ügyeletes tiszt ellenőrizte az őrséget. Ennek is megvolt a rendje. Egyedül nem mehetett oda az őrhöz. Legalább az őrparancsnoknak vagy az egyik felvezetőnek és a készültségből legalább az egyik embernek vele kellett mennie. Amikor egy ilyen alkalommal Büki Dénest ellenőrízték, az mindig úgy fordult, hogy géppisztolyának a csöve a HÜTI hasára szegeződjék, és mutatóujjával a sátorvasat babrálta. A szemtanúk szerint a HÜTI-t ez észrevehetően feszélyezte.
Tóth Béla őrszolgálatai elött többször is megígérte, hogy lő nekünk egy *HÜTIt/CSÜTIt. Ígéretét soha nem váltotta be. A legjobb alkalom erre az lett volna, amikor a HÜTI az őrséget ellenőrzi.
A csapatzászlónál külön őr állt egy kis dobogón. A csapatzászló a parancsnoki épület bejáratában volt elhelyezve egy vitrinben a hozzá tartozó okmányokkal együtt. Az egyiken Hegedűs Géza altábornagy aláírása volt látható. Ennek az őrnek fehér kesztyűje volt és sisakban kellett állnia, a nappali órákban némán, teljesen mozdulatlanul és vigyázz-állásban. A parancsnoki épületnek csak az egy bejárata volt, és parancsnokaink ez elött az őr elött jártak ki-be. Mindig tisztelegtek is. Ez ugyan a csapatzászlónak szólt, és nem az elötte álló őrnek. Az őr éjszaka lejöhetett a dobogóról, de a helyiségből nem mehetett ki. Neki nem kellett készültségben lennie, mindig pihenhetett, ha nem állt a csapatzászlónál. Én is őrködtem ott. Egyszer, amikor éppen némán és mozdulatlanul álltam, két polgári alkalmazott nő jött be, egy abrosszal letakart nagy ruháskosarat tettek elém és azt mondták, hogy vigyázzak arra is. Nehezen tudtam megőrizni a komolyságomat. Nagyjából tíz perc mulva visszajöttek, megköszönték, hogy vigyáztam a kosárra és kosarastól elvonultak. Így kaptam kosarat Börgöndön. Egy másik alkalommal hallottam, hogy az udvaron valaki a bejárat felé közeledik, majd lábujjhegyen jön tovább. Csizmában a lábujjhegy is zajos. Az illető végül hirtelen benyitott. Kispál százados mint HÜTI ravaszkodott ilyen módon. Arra volt kíváncsi, hogy csakugyan úgy állok-e ott, ahogy előírták. Röhögésemet alig tudtam visszafojtani.
Egyszer ködös időben éjszaka bemászott valaki a kerítésen. Akkor éppen Érsek Tibor állt azon az őrhelyen, amelyhez a kerítésnek az a darabja tartozott, de nem csinált semmit. A kommendás épülete elött történt a bemászás. Egy őrvezető észrevette a dolgot, és betelefonált az őrszobára. Onnét kirohantak, és elkapták az illetőt. Kiderült, hogy a fickó a kommendáns századhoz tartozott, de részeg volt, és nem mert a kapun bemenni. Érsek azt mondta, hogy a köd miatt nem látott semmit. Ebben mindenki elsőre megnyugodott, senki semmit nem kérdezett többet. Ha Érsek lelövi a fickót, akkor őt ugyan megdícsérték volna, de neki aligha volt szüksége ilyen dícséretre. Másrészt az rendkívüli esemény lett volna, méghozzá az egyik legsúlyosabb fajta, amitől mindenki félt. Ezért parancsnokaink hálatelt szívvel gondoltak Érsek Tiborra, habár ezt nem árulták el.
Egyik alkalommal valamiért a kerítésen való bemászás tilalmát tárgyaluk meg egymás között. Tátrai Vili rendkívül komolyan ennyit tett hozzá az eszmecseréhez: “Nem szabad bemászni a kerítésen? Ez érdekes.”
Amikor az E üteges Szadi őrvezető fogdás volt, egyik nap mi voltunk őrségben.
Az ünnepnapi őrségeket és egyéb szolgálatokat nagy előszeretettel osztották a T ütegre. Így karácsonykor is és Szilveszterkor is mi őrködtünk. Aki nem volt őrségben vagy más egyéb szolgálatban, az hazamehetett. A T üteg fele karácsonyra, másik fele pedig Szilveszterre tudott hazamenni. Ez éppen hogy csak sikerült. Többek között azért, mert Láng Laci/Robi alighanem ekkor vállalt lázasan őrszolgálatot. Volt egy szabály, hogy ha valaki szolgálatban volt, akkor 4 óra pihenőidő járt neki, és a következő 24 órában nem lehetett szolgálatba vezényelni. Ezt a szabályt karácsonykor és Szilveszterkor egymás kedvéért megszegtük.
Utolsó őrségeink egyikén a 3-as őrhelyen álltam, ami egy őrtorony volt. A déli órákban azt láttam, hogy egy gyerek közelít a kerítés felé azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy bebújik alatta. Azt elhatároztam, hogy nem fogok lőni. Beszóltam az őrszobára. Szabó Jancsika vette fel a telefont, aki az egyik felvezető volt. Előadtam neki a tényállást. Csak annyit mondott, hogy ne törődjek vele. Azt tettem.
A legnevezetesebb a T üteg legutolsó őrsége volt, amikor az őrség leadása után Zalányi Sumák a fogdába került, mert Fűrészpor százados nem tudta rávenni őt és a vezetése alatt a leszerelésre készülő társaságot, hogy vegyenek részt az ezredriadóban. Fűrészpor százados részéről Sumák fogdába vágása volt az ultima ratio, de azzal se ment semmire. Amíg a T üteg félelmetes katonái őrködtek, a kémek és diverzánsok, a Gehlen és a CIA (ejtésük szigorúan gehlen és cia) ügynökei még a laktanya közelébe se merészkedtek. Amíg mi őrködtünk, nem lopták el a laktanyát, és rendkívüli események se történtek. Joggal állapíthatjuk meg, hogy még unokáink is büszkék lehetnek ránk.

Fodor Zs. honv.
___________________________________

* HÜTI = helyőrség ügyeletes tiszt, CSÜTI = csapat ügyeletes tiszt. Bal felkarjukon egy ilyen feliratú szalagot viseltek. Börgöndön HÜTI volt, de mi mindkét elnvezést használtuk.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

No, látom FodorZs honvéd/tüzér/irányzó megfogadta, és írt.
Nekem az őrszolgálatokról a rettentő büdös őrszoba jut eszembe, ahol egymás mellé zsúfolt, műanyaggal borított heverőkön lehetett ruhástul pihenni. Azért, ha üres volt a fogda, én mindig oda mentem be, igaz ott csak csupasz fapriccs volt, de legalább lehetett levegőt kapni.
T-András