Az évtized legkeményebb tele köszöntött ránk katonáskodásunk félidejében. Olyan minuszok röpködtek a börgöndi pusztaságban, hogy a szolgálati szabályzat szerint halina-csizmában, fülekre hajtott usankában és óránkénti váltással láttuk el az őrszolgálatot. Sőt – az akkor még érvényes szocialista humanizmus jegyében – forró teával is felkereste az őrparancsnok a mozdulatlanná dermedt őrszemeket.
Szilveszterkor is a T-üteg adta az őrséget, és én talán éppen a legkietlenebb, legtávolabbi helyen, a lőszerraktárnál teljesítettem szolgálatot éjfélkor. Szerencsésebb voltam, mintha a kerítés melletti őrtoronyban kellett volna gubbasztanom, szinte mozdulatlanságra ítélve a mintegy két négyzetméteren, kitéve a meg-megújuló szélrohamoknak. A lőszerraktár körüli védőtöltés legalább a süvöltő széltől megóvott, és tagjaim sem gémberedtek el a körbe-körbe gyaloglás közben. A behavazott táj és az ég egyforma szürkén vett körül, akármerre néztem. Aztán egyszer csak a tömör szürkeségen keresztül elért hozzám az éjfélt köszöntő fehérvári harangszó. Nem sokkal később valahonnan messziről felhangzott egy kiáltás:
- BUÉK! Az idén leszerelünk!
Majd közelebb ért az ujjongás és a tőlem kétszáz méterre lévő 6. őrszemtől, Süli Pistától is hallottam a kiáltást. Megismételtem én is.
Mire a harangszó elhalt, az örömujjongás körbeért a laktanyán és egy kissé felmelegítette a T-üteg katonáinak szívét.
- BUÉK! Hurrá! Az idén leszerelünk! Hurrá!
Addig már csak három évszakot kellett kibírnunk.
Kanyó Feri
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
A halinacsizma neve botos volt. Ez az õrhely tartozéka volt és a csizma fölé kellett húzni. Az õrhelyhez télen egy õrbunda is tartozott. A leváltott õr ezeket az õrhelyen hagyta a váltásnak. Az 1964/65-ös télen is voltak nagy hidegek, de az évtized leghidegebb tele mégis az 1963/64-es tél volt.
A címhez pontosításként csupán annyit, hogy nem a bárány kiáltozott, hanem a pásztorfiú kiáltott "farkast". A hülye birkák szokás szerint hallgattak, legfeljebb bégettek. Adekvátabb cím lenne: Aki másnak vermet ás...
Megjegyzés küldése