Majdnem elájultam, amikor megláttam a sokkoló hatású második fényképedet a blogban.Ennyire nem kellene igyekezni, hogy felismerhetetlenségig megváltoztassuk egykori arcmásunkat.
A humort is csak azért merem megengedni, mert az írásból már kiderült, hogy mindez a múlt, és azóta már rehabilitáltad önmagad. Megjegyzem, hogy én pedig hat évvel ezelőtt egy Adriai-tengeri banális baleset következtében majdnem elvesztettem a jobb lábamat.
Azt gondolom, hogy ebben a "matuzsálemi" korban már mindegyikünk elő tudna állni hasonló "élményekkel". Mindenesetre megnyugtató volt látni a harmadik felvételt.
Csatlakozom a felhívásodhoz, és küldök két fotót magamról. Célszerű lenne valamilyen külön "Egykor és most" rovatot nyitni a blogon belül, ha ez lehetséges. Amint látod, eleget tettem az unszolásnak, csak bokros teendőim miatt nem tudtam hamarabb sort keríteni az írdogálásra.
Üdv: Kanyó Feri
Ezzel a levéllel küldte Feri a képeket az Időhatározóba. Köszönöm szépen. Ha netán találkoznánk az utcán, már nem fogunk elmenni egymás mellett. Totyi temetésén Roccót azonnal megismertem, de Schulz a bajuszhiány miatt egy arra sétáló tisztes (bocs örnagyos) úr volt.
A blogtechnológia jelenleg nem tud külön rovatot, csak cím és a cimke alapján lehet összegyűjteni a hasonló posztokat. Küldjetek képeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése