Hogyan lettem Sumák?

Azt pedig, hogy hogyan lettem én Sumák, egyszer már megírtam a bloghoz fűzött megjegyzéseim között, de valamit rosszul csinálhattam, mert egyik megjegyzésemet se látom a blog-ban. A rám vonatkozó részt most megismétlem: Szóval "az úgy volt", hogy Börgöndre érkezésünk után pár nappal elég ronda viszkető és vizesen még fájdalmas is, apró hólyagok jelentek meg a kezeimen. Lementem a gyengélkedőre, ahol egy joviális doktor Úr (ő tényleg az volt) annak dacára, hogy egyúttal ezr. is, megállapította, hogy ekcéma: írt valami kencét amit másnap ugyanott vehettem át, és azt mondta, hogy ne nyúlkáljak vízbe! Mondtam, az nehéz lesz, mert ugye van az a "körlettakarítás meg az a konyhamunka", ahol ez nem kivitelezhető. Erre beírta a gyengélkedőkönyvbe, hogy a következő felülvizsgálatig, ami egy hét múlva volt esedékes, a kulcsmondatot: mindennemű körlettakarítás és konyhamunka alól fölmentve! Ettől kezdve - talán emlékszel - délután, ha már nem volt kötelező elfoglaltság, a körletekben nem volt ember, mert indenki elmenekült az ügyelets meg a napos elől, akik körlethez és konyhára vadásztak emberre - én voltam az egyetlen föllelhető katona, aki nem próbált menekülni, csak egyszerűen ellenállt. Jött a napos, hogy "katona- maga lemegy a konyhára és jelentkezik x főtörzsnél, hogy jött konyhamunkára"! Én meg azt mondtam neki, hogy nem!, és tovább császkáltam a folyosón. Szólhatott az ügyeletesnek, aki kisvártatva előkerült és egyből tájékoztatott, hogy most elmegyek a mellékhelyiségnek tekintett - WC/Mosdó/Dohányzó - komplexumba és egy vödör vízzel, egy fókáva, meg a gyeszafával megerősítve visszajövök és fölnyalom a folyosót. Őt is tájékoztattam, hogy NEM! Erre azt mondta, hogy elmegyek holnap kihallgatásra az Epihez (ő nem így hívta) és jelentést teszek a parancs megtagadásról (ami tudjuk-főbenjáró bűn és súlyosságában közvetlenül az elöljáró átbaszása után következik!) Mondtam neki, hogy nem úgy lesz tizedes elvtárs, maga megy kihallgatásra Mónus hdgy et-hoz és jelenti neki, hogy mennyivel jobb orvos maga mit az ezredes elvtárs! Kikerekedett szemmel nézett rám, és akkor javasoltam neki a megoldást, talán vessen egy gyógypillantást a gyengélkedőkönyv tegnapi oldalaira, és megláthatja nem üres szófia beszléd. Meg is tette és mélységesen megrendült a hite, bizalma a hadsereg egészének további hadrafohatóságát illetően, amit egy rendkívül kacskaringós, elágazó és óriási szókincset tükröző káromkodással jelzett a környezetnek. Ezután már csak két - három figyeletlenebb ügyeletesnek csillant föl a szeme meglátva engem, amint a rejtőzködére cseppet se figyelve ballagok a folyosón: megvan a konyhás! de nem volt meg... Ez elterjedt, beletörődtek, csak a Gomola tizedes forralt bosszút! Ügyeletsként ő is visszautasításba ütközött nálam. Leste a gyengéledokönyvet... Nyert! Ácskám, egyem a szívét, nem egedett el a gyengélkedőre pénteken, legközelebb meg csak hétfőn volt a Doki! Ácskámnak az volt a véleménye, hogy olyan rossz bőrben nem lehetek, hogy azonnali beavatkozás legyen szükséges; mert akkor nem tudtam volna olyan vidámat röhögni rajta, hogy majd elesett és a sapkáját is csak harmadik kisérletre tette vissza a fejére. Szóval Gomola tizedes ugyan már nem volt szolgálatban, de az aktuális ügyeletes figyelmét felhívta, hogy már lejárt a fölmentésem, úgy hogy csak nyugodtan fogjon be körletre is meg szükség esetén konyhára is. Így is lett, az egész hétvégét derűs folyosómosással és konyhalátogatással töltöttem. Hétfőn a Doki kérdezte, mi van, még csúnyább mint elsőre volt! Ekkor fölvilágosítottam, hogy a hadseregben a katona nem addig beteg, amíg az, hanem amíg papírja van róla.(Ez valamikor november első napjaiban volt). Az ezr. et. megdühödött és magában halkan füstölögve beírta a gyengusz könyvbe, hogy Zalányi honv. téli időben (ápr 1-ig) mindennemű körlettakarítás és konyhamunka alól felmentve. Elinte még akadt egy-két érdeklődő, hogy hogyhogy, hogy én nem megyek se a konyhára, se külső körletre, de megnézve a gyengusz könyvet és a határidőt föladták. Lassan elterjedt, hogy amit nem akarok csinálni, az alól föl vagyok mentve. Így selejteződött ki a reggeli torna is (ingben és ing nélkül is)! Egy idő után Punknak föltünt, hogy nem megyek sose konyhára, tán egyszer épp ő volt a konyhaügyeletes tiszthelyettes, vagy mi, és akkor elmondam neki a történetet, erre ő "ne sumákoljon nekem itt"! Mondtam a főtörzs elvtársnak, nem is sumákolnék. Erre elhajtott a francba, de mint keresztapa kitaláta, hogy ezen túl Sumáknak fog hívni. A háromtagú neveket nem szerette. Már amikor néven kívánt nevezni, is csak Zalány-nak hívott. Most így felidézve a dolgokat eszembe jutott néhány érdekes egyéb történet. Legközelebb megírom. ('a propos - mi volt a kis Gáspár keresztneve?!- sehogy se jut eszembe).

Zalányi Laci