2009. május 19., kedd

Ideges bosszankodik

Bajtársak bosszankodom!

Mer’, a Gáspár(Laci)Gáspár-Nagy Mohó-i nómenklatúra- gyakorló-kézigránáttal történt fejbedobását már jó régen leírtam, azt is, hogy akkor voltam életemben először és utoljára vörös, ráadásul embervértől, hiszen Vitéz Gáborral(hol a fenében van, sehol nem kerül elő)ketten vittük gólyavisziben a gyengusra. Ő a kezünkön ült, kézével nyakunkba kapaszkodott. A fejéből rettenetesen spriccelt a vér, s úgy tudom, hogy míg Pestre ért vele a mentő, jelentős vérveszteséget szenvedett. Na, szóval mi Gáborral rettentő véresek lettünk.

S való igaz Sumák emléke, Gál Pál dobta a gránátot, de ő olyan fenomén volt- a ping-pong mellett, amiben valamiféle medáliát is szerzett-, hogy még Punkot is messze túldobta. S bár Gáspárnak mondtuk, ne mászkáljon arra, hova a gránát becsapódását vártuk, mégis épp akkor ment keresztbe, s találta el őt.

ideges

2 megjegyzés:

Fodor Zs. honv. írta...

Én arra emlékszem határozottan, hogy Gelencsér Péter találta el a Gáspárt. Amikor a gránátokat dobtuk, akkor a Visnyai Attila azt javasolta, hogy valaki menjen ki és dobálja vissza a gránátokat. Gáspár kiment, de se ő, se Gelencsér nem figyelt. Valaki kerítse elő már végre Gaál Pál Ilonát, Gáspárt és Visnyait, hogy ennek a vitának a végére pontot tehessünk. Punk is jó lenne, mert ez a baleset rendkívüli esemény volt, amiről parancsnokainknak jelentést kellett írniok. A jelentés megírásába Punkot bizonyára bevonták.

Ideges írta...

Fodor Bajtárs!
Addig igaz, mostmár én is revideálom agymeszemmel kent emlékemet, GP-volt a dobó. De a többi nem stimmel. Mi ketten Vitéz Gáborral valami célfeladattal voltunk ott, GG pedig, saját szakállára kerenget arrafelé, miközben ordítoztuk, hogy a gránát várható becsapódási sávját ne keresztezze, nem hallgatott ránk.
ideges