2009. május 7., csütörtök

Ideghes küldi Nektek

1.Lámcsak a Nagy Sumáknak sem sikerült a blokkolás! Pedig ő fizikusinformatikuslégidessz…….Amit leírt, a Sumák keresztnévvel kapcsolatban, az tök igaz én is így emléxem, de tudom, hogy többször kellett neki igazolásokat stb. kérni, és még aszt is elárulta, ha az orvoslás bakafántoskodik, akkor bemártja a kezét a felmosó/mosogató vízbe, és rögtön dermatológiai esetté válik.
Története kissé hasonlít Régeni bajtárs borotválkozási kötelezetségének elmismásolására, hiszen csak visszafelé kellet húznia a borotváját(azt hiszem egyetlenként késsel tisztogatta arcát )s, rogtön oly szakállmérgezést kapott, hogy rögtön gyengélkedő által valorizált borotválkozás alóli felmentés lett a vége. Me azt hiszem, lába is elég könnyen tört fel, és ezért megkapta a tornacipőben való közlekedés lehetőségét, miért is a Toprony nevet kapta.
2.T. Katonai Canonisatios Bizottság! Kérem a fenti eseteket elvetni, vagy mélységi discussióval elemezni, ezután a blokkba való felvétellel örökérvényűvé tenni!!
3.A Kanyó bajtárs jó!
4.A blokkbanemíró, görénykedésre hajlamos bajtársakat pedig sújtsa a közösség mély sajnálata!!!
5. Cetereum censeo..Vitéz Gábor miért nincs meg, Gáspár (Gáspár) Laci hol leledzikl, Keraban mért bujkál mint sötétben …….., meg a Lengyel koma(hú a kersztneve nem jut eszembe, pedig CsikósM-vel, egy sarokban háltunk, meg a Láng Robi is minek kényeskedik, a Brumiról, Szűcsről nem is beszélve???
T-Brandy-t pedig, aki bajtársi aktivitásból kiválóan teljesít, továbbá a blokkolásban megfáradt ügyetlenek(pl. y’de’Ghech) gyámola nemtője, s aki nem rothadó zöld laurusból stb. is koszorút érdemel, az Úristen éltesse, bölcsességgel, Őbenne.
Ez ünnepi alkalomból,

y’de’Ghech


6.PS, esetleg mehet a blokkba, mindenféle személyi kultusz nélkül.

1 megjegyzés:

Fodor Zs. honv. írta...

A Lengyel keresztneve Miklós volt. Szabó Tibor (azaz a Kopasz) úgy emlékszik, hogy a Gáspár keresztneve Géza volt.