2013. december 7., szombat
2013. november 6., szerda
Dóc
Vannak, akik már nem emlékeznek arra, hogy Dóc ki vagy mi. Az ő
kedvükért írom le, hogy Dóc egy község
Sövényháza közelében vagy Békés vagy Csongrád megyében. Mint gépkocsizó
lövészek (magyarul jakumók) Hódmezővásárhelyről
teherautókon odagépkocsiztunk az előkészítő lőgyakorlat
végrehajtására. Ezt az egész sztorit leírtam nem sokkal
blogunk indulása után. Az írásom pontos
címét lusta vagyok megnézni, de a Hódmezővásárhely benne van a címében.
Egész úton esett az eső. A teherautókon nem volt ponyva. Azt mondták,
hogy személyeket tilos
leponyvázott teherautón szállítani. A lőtér
szovjet tulajdonban volt. A dolog úgy
indult, hogy sátorban fogunk aludni. Volt
azonban az oroszoknak ott valamilyen laktanyájuk,
amely üresen állt. Végül oda mentünk
be. Ott voltak ágyak, de nem volt rajtuk
semmi. Mindenkinek volt egy szürke
pokróca és egy sátorlapja. Ezekből lett az
ágynemű. Úgy rémlik azonban, hogy a
társaság egy része szalmán aludt, de ebben sem vagyok teljesen biztos. A
lövészet részleteit nem írom le újra. Ebédre túrós tésztát főztek a
gulyáságyúban. Ez a túrós tészta
mindenkinek nagyon ízlett. Még évek múlva
is emlegettük a menzán.
F. Zs. honv.
2013. november 4., hétfő
"Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek (...) Ezért kérjük, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban."
Erőt, egészséget T-Brandy Bajtárs, Blockmeister von und zu !
Igen
tetszett utolsó blokkképed, melyen az őszi, legutolsó divat szerinti,
eredeti inka katonai (military) álcázóponchódat mutattad be. Valszeg a
közelgő, őszi gyakorlaton fogod felvenni. Ízlésedhez fogadd bajtársi
garantálásomat.
Először,
kérdésedre, nekem Czakó(!) tizedes jutott, de emlékeim szerint, végül
is, a nagy eső miatt, valamiféle iskolában, szalmán háltunk. De talán
egy északát azért az összfegyvernemi sátorlapból készült
sátorban/topiban töltöttünk. Fodor Zsolt emlékömleny-felelőst
kihallgatásra kell rendelni ez ügyben!
Nem
értettem Csikós Mikós bajtársunk értetlenkedését, melyet a 2013.
okt.12-ei bejegyzéshez volt bátor tenni. Nem akarom Péter Lászlóhoz, a
híres szögedi néprajzoshoz mérni magam s ismereteimet, pardon
ösmereteimet, de emlékeimből felmerül egy ősi mondókarészlet a
környékből :
Lápipóc, kenderkóc ,
mit kereső te csikós,
mögmutatja Appa Dóczky,
a honvédnak
mint köll lönni
A
csikósra való utalás kettős értelömmel bír, me’ arrafelé ez egy bévött,
könyérkereső foglalkozás volt, és a mondóka utal e szilaj társaság
időnkénti úttévesztésire a szögedi határba’, persze löhet, hogy egy
valamikó’ arrafelé járt ilyen nevű embört rejt a szájhagyomány.
Érdekösebb a, láthatóan hatalommal-hiszen ő a mögmutató- rendelkező
személyre utaló név, aki valszeg, akár sámánféle is löhetött.
Ha tudsz valamit hozzátönni, kérlek a következő kultúrfoglalkozás alatt szentöjj időt a kérdésnek, és tödd be a blokkba.
Hát a Tibor, ős talján nyelv tudója, ő szögedi, csak hallott arrú a helyrű’!
y’de’Ghuech
2013. október 12., szombat
Őszi kamuflázs. Kinek ki volt a sátortársa?
Így rejtőzködöm a hervadó levelek közt.
Ki emlékszik még dóci táborozásunkra, egy-egy fél terepszínű sátorlappal,
a sok vizes, dohos szalmán. Nekem mintha a Nagy Mohó lett volna a sátortársam, kinek ki volt?
Ki emlékszik még dóci táborozásunkra, egy-egy fél terepszínű sátorlappal,
a sok vizes, dohos szalmán. Nekem mintha a Nagy Mohó lett volna a sátortársam, kinek ki volt?
2013. szeptember 2., hétfő
2013. augusztus 8., csütörtök
Újabb találós kérdés. És ez kicsoda az egykori honvédok/tüzérek/üzérek közül?
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10201192480288492&set=a.3340593368049.141659.1665122122&type=1&theater¬if_t=open_graph_action_close_friends
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
