2013. december 7., szombat

Elkán börgöndi parancsnokunk temetése

Sztancsik honvéd üzeni:
  • ELKÁN KÁROLY nyugállományú vezérőrnagy 86 éves korában,2013 november 20-án elhunyt. Temetése dec. 13 -án, 9.45-kor,Óbudai temetőben katonai tiszteletadás szerint. NYUGODJON BÉKÉBEN!

2013. november 6., szerda

Dóc

Vannak, akik már nem emlékeznek arra, hogy Dóc ki vagy mi.  Az ő kedvükért írom le, hogy Dóc egy község Sövényháza közelében vagy Békés vagy Csongrád megyében.  Mint gépkocsizó lövészek (magyarul jakumók) Hódmezővásárhelyről teherautókon odagépkocsiztunk az előkészítő lőgyakorlat végrehajtására.  Ezt az egész sztorit leírtam nem sokkal blogunk indulása után.  Az írásom pontos címét lusta vagyok megnézni, de a Hódmezővásárhely benne van a címében.  Egész úton esett az eső.  A teherautókon nem volt ponyva.  Azt mondták, hogy személyeket tilos leponyvázott teherautón szállítani.  A lőtér szovjet tulajdonban volt.  A dolog úgy indult, hogy sátorban fogunk aludni.  Volt azonban az oroszoknak ott valamilyen  laktanyájuk, amely üresen állt.  Végül oda mentünk be.  Ott voltak ágyak, de nem volt rajtuk semmi.  Mindenkinek volt egy szürke pokróca és egy sátorlapja.  Ezekből lett az ágynemű.  Úgy rémlik azonban, hogy a társaság egy része szalmán aludt, de ebben sem vagyok teljesen biztos.  A lövészet részleteit nem írom le újra.  Ebédre túrós tésztát főztek a gulyáságyúban.  Ez a túrós tészta mindenkinek nagyon ízlett.  Még évek múlva is emlegettük a menzán. 
F. Zs. honv.

2013. november 4., hétfő

"Az igazság kiderítése s és igyekezetétől indítva, megvitatásra kerülnek az alábbi tételek (...) Ezért kérjük, hogy akik nem jelenhetnek meg ezeket velünk élőszóban megvitatni, tegyék meg távolból írásban."

Erőt, egészséget T-Brandy Bajtárs, Blockmeister von und zu !

Igen tetszett  utolsó blokkképed, melyen az őszi, legutolsó divat szerinti, eredeti inka katonai (military) álcázóponchódat mutattad be. Valszeg a közelgő, őszi gyakorlaton fogod felvenni. Ízlésedhez fogadd bajtársi garantálásomat.
Először, kérdésedre, nekem Czakó(!) tizedes jutott, de emlékeim szerint, végül is, a nagy eső miatt, valamiféle iskolában, szalmán háltunk. De talán egy északát  azért az összfegyvernemi sátorlapból készült sátorban/topiban töltöttünk. Fodor Zsolt emlékömleny-felelőst kihallgatásra kell rendelni ez ügyben!

Nem értettem Csikós Mikós bajtársunk értetlenkedését, melyet a 2013. okt.12-ei bejegyzéshez volt bátor tenni. Nem  akarom Péter Lászlóhoz, a híres szögedi néprajzoshoz  mérni magam s  ismereteimet, pardon ösmereteimet, de emlékeimből  felmerül egy ősi mondókarészlet a környékből :

Lápipóc, kenderkóc ,
mit kereső te csikós,
mögmutatja Appa Dóczky,
a honvédnak
mint köll lönni

A csikósra való utalás kettős értelömmel bír, me’ arrafelé ez egy bévött, könyérkereső foglalkozás volt, és a mondóka  utal e szilaj társaság időnkénti úttévesztésire a szögedi határba’, persze löhet, hogy egy valamikó’ arrafelé járt ilyen nevű embört rejt a szájhagyomány. Érdekösebb a, láthatóan hatalommal-hiszen ő a mögmutató- rendelkező személyre utaló név, aki valszeg, akár  sámánféle is löhetött.
Ha tudsz valamit hozzátönni, kérlek a következő kultúrfoglalkozás alatt szentöjj időt a kérdésnek, és tödd be a blokkba.
Hát a  Tibor, ős talján nyelv tudója, ő szögedi, csak hallott arrú a helyrű’!
y’de’Ghuech

2013. október 12., szombat

Őszi kamuflázs. Kinek ki volt a sátortársa?

Így rejtőzködöm a hervadó levelek közt.
Ki emlékszik még dóci táborozásunkra, egy-egy fél terepszínű sátorlappal,
a sok vizes, dohos szalmán. Nekem mintha a Nagy Mohó lett volna a sátortársam, kinek ki volt? 

2013. szeptember 2., hétfő

Kultúrfoglalkozás

Egyéni kultúrfoglakozáson voltam, kimenőn, ott láttam ezt az alkotást.
Bajtársi üdvözlettel,
y’de’Ghuech

2013. augusztus 8., csütörtök

A kép meg nem lefagyott?

Ki ez az egykori ütegtárs 104 F'okban, 2013-as mintájú begyvédelmi felszerelésben?

Újabb találós kérdés. És ez kicsoda az egykori honvédok/tüzérek/üzérek közül?

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10201192480288492&set=a.3340593368049.141659.1665122122&type=1&theater&notif_t=open_graph_action_close_friends

2013. július 30., kedd

Járőrben

Szövetségeseink egyik őrszolgálatáról küldök tudósítást, amint éppen a rejtett őrszemkedést rajkötelékben, téli álcázóruhában gyakorolják.
y’de’Ghuech

2013. július 12., péntek

Eredményhirdetés

Az előző Találós kérdésre sokan válaszoltak, bár természetesen továbbra is hadititok, mennyi volt a Börgöndön
teljesen feltöltött T-üteg létszáma. Szóval a képen láthatóak balról jobbra: Matya, Brumi és Bandi honvédok, illetve egyetemistává lefokozott tüzérek.

A bejegyzés Megjegyzésére, amit egy Névtelen hozzászóló írt, pedig ez a válasz érkezett:
.
"
„Vlsz a Ideges jött vissza hozzád, az utolsó harcoshoz és vitt vizet, kaját, kitüntetést. Aztán ő is jött utánunk a megpucolókhoz...Zárójel, magam áruló lettem…….Névtelenhonvéd.”

Hova vigyem az ellátmányt? Lőszerjavadalmazást, PA kabint, gyártmányostul, harcimorált, tüzesvizet stb. Sör, dohosnápolyi, cigi a kantinban kapható, azt nem viszek, meg a Felkelő nap házát sem, az a megafonból jön.
Én még nem pucoltam meg, most éppen Névtelenhonvédnek készítem a kitüntetést, kitartásáért, meg hogy ennyi évi bátor hallgatás után is ki mer állni a T-Üteg elé, mint Eperjesi fhdgy., Punk trzs.stb. parancskihirdetéskor Mindezt teszi kobratekintetű Hunya ales. előtt is példás titoktartással.
Bandi, Te mit javasolsz, ja és az azimútot add meg, hogy a fenti dolgokat Zsömböllyel elküldhessem, ha visszajött Sárbogárdról.
y’de’Ghuech

2013. július 2., kedd

Találós kérdés

Mivel a számláló szerint Kolozsvárról, Medgyesegyházról, sőt egy egyetlen S betűvel jelezett
magyarzászlós településről is olvasnak, találós kérdésem:
Kik láthatók ezen a Börgönd után 1-2 évvel, immár egyetemista korunkban készült fényképen, melynek
szerzője Láng Laci, akinek éppen a szegedi nagymamáját látogattuk négyesben ezzel a nem túl nagy harci járművel. 
Posted by Picasa

2013. június 30., vasárnap

Rezsim Rezső figyelmeztetése

Tegnap baráti társaságban fölmerült Rezsim Rezső neve.
Ha működne még közmondásos ébersége, ezt ordítaná egy eligazításon: - Eltársak, az mégiscsak tűrhetetlen,
hogy senki se ír a blogba! Hogy írjam meg a jelentésemet arról, hogy milyen a T-ütegben a hangulat
így Péter-Pálkor, a legnagyobb nyári munkadandár idején?
Csíkos honvéd! Milyen titkos fényképeket őriz maga a sashalmi objektumról? Valami KuK-s képekről suttognak egyesek. Ferencjóska? Nocsak? Nosztalgijázunk? A blog posztyai meg üresek?
.
Névtelen alábbi megjegyzéséhez, ugyancsak névtelenül egy másik volt üteg-társunk ezt fűzte hozzá:
.

Szia Bandi, jelentem nem. Évek óta nem láttam a blogot, most viszont szembesültem a kitartásoddal. Olyan ez, mint a körbezárt csapat utóvédnek hagy valakit, hogy tartsa fel az ellent, a fb-ot, twittert, instagrammot és számos társát a valaha web2 bástyának tartott blogoszféra egyik már-már leomlóban levő építményéről. Remélem tartod a frontot az általam már csak újmédiának tartott vérszomjas sereggel szemben. Vlsz a Ideges jött vissza hozzád, az utolsó harcoshoz és vitt vizet, kaját, kitüntetést. Aztán ő is jött utánunk a megpucolókhoz...Zárójel, magam áruló lettem, újmédiás szó- és képszátyár, de semmiféle militáns akcióban nem veszek részt, sőt úgy tartom, hogy kell lenni egy blognak, honlapnak, flickr albumnak és azt kell az újmédia eszközeivel népszerűsíteni. Sokak szerint ez túlhaladott, én is az vagyok.
Névtelenhonvéd.

2013. március 21., csütörtök

Elöljáró jobbról! Vigyázz!!

Kik figyelik a blogot?

Fijugg!
A továrisok és a Big Brother továbbra is figyelnek.
Azt látom a számlálón, hogy ma a Russian Federation-ből ( hol lehet ez az angol anyanyelvű sirokaja sztrana radnaja?) meg a Big Brother által ugyancsak  angol néven emlegetett Hungary City-ből olvasgatták egyre gyérülő bejegyzéseinket.
Kanyó honvéd ma valamely alaki gyakorlatról tudósított, ráadásul fotóval dokumentálva.
Remélem, se a libákat, se bennünket nem fosztja/foszt meg az élménytől és hamarosan megosztja itt,
mit is látott az alakulótéren....

2013. március 8., péntek

Lustulunk? Nőnap van

Öt évvel ezelőtt bezzeg még ilyen komoly nőnapi üdvözletek születtek ebben az azóta halódó blogban:
.
A Nemzetközi Nőnap alkalmából tisztelettel köszöntöm a T-üteg egyetlen illetékesét: Gaál Pál Ilonát.
Kanyó Feri

2013. február 11., hétfő

Idegparancsnoki dícséret Kanyónak

Kanyó bajtársra,  éberségéért, bátor helytállásáért, a T-üteg Kiváló Lövésze Érdemrend, Sastollakkal Ékesített Orbithologyai(bocsánat náthás vagyok) fokozatát javaslom, a sárga irigység rendszalagjával, jó szorosan rákötni, a ma esti, rendkívüli  parancskihirdetésen, 2013 febr.8-ai hadiösvényen szerzett idegen behatolók skalpjaiért. Továbbá, egy korsó hétpatkányos Kinizsi sör, és fél kila dohos nápolyi saját költségen való elfogyasztására is érdemesnek tartom.
Hiába, aki szolgálatban is a vártán áll, az ott van.
y’de’Guech
tart. őrm.  ohne Abschiedpass

2013. február 7., csütörtök

Teljes harckészültség

Közelfelderítő lokátoraim (mindkét szemem) alacsonyan, rendezetlen alakzatban repülő objektumokat fedeztek fel kertünk légterében a minap. Nem késlekedtem, azonnal elrendeltem az egyes harcos riadót, és elfoglaltam lőállásomat (a fürdőszoba álcahálóval fedezett ablakában). Az állvány felállítása után célratartottam a Nikon 70-300 mm objektívvel és sikeresen leküzdöttem a behatoló élőerőket. Az akció eredményének dokumentálása a mellékletben.



K. F. obsitos őrm.

2013. január 25., péntek

Lassan öt éve lesz, hogy elindult a blogunk

Mivel újabb bejegyzést mostanában senki se ír, én fölteszek ide egyet a legeslegelsőkből: http://www.teuteg.blogspot.hu/2008/02/leszerelsnk-nem-teljes-trtnete.html