Nálunk Sashalmon annyi Ibolya lett, hogy még a kis vasbikát is azzal etetem
2012. március 24., szombat
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az elmúlt évszázadban, még 1964-ben, bevezették, hogy az egyetemi évek előtt kábé 100 felvett hallgatónak 11 hónapot kell a Magyar Néphadseregben szolgálni. Ebben a blogban az első "előfelvételis" katonák találkoznak újra, akiket Hódmezővásárhelyen és Börgöndön igyekeztek alázni a hivatásos katonák. De ők is kaptak rendesen. Az egykori T-üteg, mára 60 éven túli, egykori katonái beszélgetnek egymással.
1 megjegyzés:
Közel-és távolfelderítő képességemet, valamint a biológiában, agrobotanikában, továbbá a mezei szorgalmatosságban szerzett ismeretimet felhasználva a kép hitelességét tekintve erőst nagy kétségeim támadtak. A kép hm, szóval hogy is mondjam nem fejezi ki a címet, mivel, mondhatni, egy szemantoid diszkrepancia, szinte a trehanencia szintjén lopakodott közénk, vagy a csőtápvonalon, vagy a késleltő t-vonalon. Persze lehet, hogy a sok ibolyafogyasztás egy genderizált esetet generált a genitáliák és gaméták táján.. Az kérdés felderítésére javaslom KF bajtárs kinevezését, a szükséges kémfényképek elkészítésre, a feladatra másodvonalban felkészül Csikós M. bajtárs.
Megjegyzés küldése