Időutazás III. Sörgyári capriccio

Pallagi is nagy kedvelője volt a söröknek. Ezért talán nem lesz túl profán dolog ezt a Totyi három egykori ütegtársa közt a napokban egykori sörgyári emlékeikről folytatott kis levelezést idemásolni a blogba. 

1. krigli
Írországi utazásom alkalmából küldök egy képet Guiness-söröshordókat szállító teherautóról, többek közt Tóth Bélának
2. rundó
Tóth Béla (Regönye) erre válaszul ezt írja:

Volt szerencsém a Guiness sörgyár múzeumának legfelső szintjén 4 v. 5 korsó sört magamhoz venni, társaim nem bírtak vele. Egy hétig tanulmányoztuk az ír szakképzést. Nem derült ki semmi, de a sör és a Jameson (szintén a gyárban) igazán jó volt!

3. plehács
Tóth Bélának vallomást teszek arról, hogy a Guiness Sörgyárba ugyan nem jutottam be, de a Kőbányai Sörgyárhoz érzelmes és malátacefre-illatú emlékek fűznek.
Szia, Béla.
Én a Guiness gyárba nem jutottam be, de kívülről láttam: hatalmas.
A Kőbányai Sörgyárat bezzeg jól megismertem sráckoromban. Faterom ott volt élete végén
ún. kazánmester. Csak sétált és bírálgatta, ami nem tetszett neki. Irigyeltem nagyon, mert én a hordómosóban
leisztoltam, mint segédmunkás. Ott napi 6-8 "plehács" volt a fejadag, 1 plehács 1,5 liter csapolt sört tartalmazott.
Csoda, hogy a Kőbányából a városba visszavezető sínek mellett nem nőtt a fű, mert oda hánytak a dolgozók?
A Pilseniben voltam. Ott is igaziból a sörkóstoló mellé kínált prágai sonka meg a rokfort ízlett.
Ja, jártam továbbá a hatalmas moszkvai "Zsiguli" sörözőben. Ott halat adtak, rengeteget a kétliteres kancsókban fölszolgált sör mellé. Csak a magyar vedeli a sört kaja nélkül. Kairóban is söröztem sokat, ott sósmogyoró megy marékszám.
Üdv: Bandi
4.friss csapolás
Fodor Zsoltnak is megírom, hogy megjöttünk Írországból, és elküldöm neki másolatban Tóth Béla levelét. Erre ő hašeki lendületű humoreszkben válaszol:

Tehát, ha rövidebben is, ismét megjártátok Írországot és nem mondhatjátok, hogy nagyon megjártátok.   Mi az a Jameson?  Egy sörféleség?

Szûkebb pátriám sörgyárába egy üzemlátogatás során jutottam el elõször, amit gimnáziumunk szervezett.  Középiskolások lévén nem kaptunk sok sört.

1964 júliusában a nagykanizsai postán dolgoztam, amely fizikai munka volt.  Kábeleket húzgáltunk ki és be, kábeleknek ástunk árkot, belefektettük a kábelt, majd betemettük az árkot, telefonokat szereltünk fel, elferdült telefonoszlopokat tettünk helyre, stb.  Megismertem a vonalfelvigyázókat is.  Az a vonalfelvigyázó, akinek a körzetében a sörgyár volt, nagy elõszeretettel járt oda megnézni, hogy a telefonokkal minden rendben van-e.  Én azonban nem voltam ehez a vonalfelvigyázóhoz beosztva, így nem jutottam be a sörgyárba.  Amikor az Egyesült Izzóban dolgoztam, akkor Kátzeus Márton, aki a sörgyárban akkor fõmérnök vagy valami ilyesmi volt, meghívott több Nagykanizsán tevékenykedõ vegyésszel együtt.  Akkor sörözgettünk is, de csak módjával.

A sörgyár már nincs meg.  Teljes neve Nagykanizsai Sör- és Malátagyár volt.  A rendszerváltás után a gyárat a vezetõség kaparintotta meg.  Elsõ intézkedésük az volt, hogy mindenkit kirugtak.  Második intézkedésük az volt, hogy mindenkit visszavettek és az államtól pénzt csaltak ki azon a címen, hogy új munkahelyeket teremtettek.  A további részleteket nem ismerem.  Annyit tudok, hogy elõször a sörgyártás szünt meg, késõbb pedig a malátagyártás is.  Úgy tudom, hogy a termelõberendezések eltüntek.

A gyár hires volt.  A sör jó minõségéhez az is hozzájárult, hogy az ottani víz sörgyártásra kiválóan alkalmas.  Az 1800-as évek második felében a filoxéra a szõlõk jelentõs részét kipusztította.  A borivók így átszoktak a sörre.  A sört viszont Nagykanizsára és környékére az osztrák örökös tartományokból szerezték be.  A nagykanizsai tõkések elhatározták, hogy építenek egy sörgyárat, és majd õk látják el sörrel a környéket.  Az elhatározást követõ második évben a gyár már termelt.  Úgy építették meg, hogy csekély beruházással a termelési kapacitást meg lehetett duplázni.  1896-ban kiterjedt piacuk is volt.  A környéken kívül õk szállították a sört a Balatonhoz és a dalmát tengerpartra.  Fiumében 30 kocsmájuk volt.  Az elsõ világháború után az adriai piac beszûkült, de még akkor is szállítottak sört Jugoszláviába Kralevski Pivo néven.  A hazai piacokat viszont megõrízték.  A második világháború után a sörgyártás megszünt, de 1954-ben vagy ‘55-ben ismét megindították.  Akkor is jó minõségû söröket fõztek.  A nagykanizsai sörgyárról még  Jaroslav Hašek  Švejkjében is említés történik.

Prágában én is kóstolgattam a söröket.  Egy plehácsot még megtudtam inni, de többet nem se Prágában se másutt.  Honnét ered a plehács elnevezés?  Ha jól (sõt: lyól) számolom, akkor egy plehács 1,5  javadalmazás sörrel egyenértékû.  Amikor még egyetemre jártunk és koleszban laktunk, akkor abban a 4 - 5 fõs társaságban, amelybe én is taroztam, mindig volt egy sörsoros.  Idõnként a társaság egyhangúlag úgy határozott, hogy a sörsoros hozzon fejenként egy javadalmazás sört, ami fejenként két üveg sört jelentett.  Prágában se adtak semmit a sör mellé, azt külön rendelni kellett.  Ugyanezt tapasztaltam Pozsonyban és az NDK-ban is.  Kár, hogy az írországi sörözõkbe soha nem fogok eljutni.  Moszkvában és Leningrádban is jártam, de sörözõben nem voltam.  A boltokban beszerezhetõ palackozott soröket iszogattam.

Tóth Regönye Bélának nem lehetett nehéz 4 v. 5 korsó sört magához venni.  Van gyakorlata.  Leszerelésünk elött kb. egy hónappal megivott 19 korsó sört.  A körletbe nem tudott felmenni.  Bajtársai cipelték fel, levetkõztették és betartották a zuhany alá, de nem tért magához, igy csak bedugták az ágyába .  Ezek után rajött a hányhatnék.  Löbödör a sisakját (természetesen a Regönyéét) tartotta oda hánytálként.  A sisak többször is megtelt.  Löbödör futásban vitte ki a WC-be kiüríteni, utána loholt vissza, hogy idejében érjen a következõ hányáshoz.  Volt bajtársiasság.  Molnár László volt katonatársunk és nekem évfolyamtársam is minden évfolyamrendezvényen megivott 10 üveg sört.  Volt egy másik évfolyamtársam is, aki Kiskõrösön volt katona, szintén beemelt 10 üveg sört ilyen alkalmakkor. 

Ennyit a sörrõl és Nagykanizsa söripari multjáról (Régi dicsõségünk…).

5. kört hoznak. Megérkezik Tóth Béla Regönye újabb levele

Volt munkahelyem a Pécsi Sörgyár mellett volt, sokszor mentünk át a diákokkal egy kis vegyigyár szagot szívni. Még ma is tudom, hogy az ászkolásnál a hordóba fulladt patkány a vezeték melyik kanyarjában akadt el. Pécsi Szalon sört kizárólag Doboz község Sarkad felőli végén, a kanyarban lévő kocsmában iszom (majdnem a kocsmáros fizet érte), Pécsett olyan 30 éve ittam utoljára. Volt néhány jobb fajta, de azokat sem iszom, amióta a Wenkheim grófoké. Még 94 – 98 között az akkori - és sajnos jelenlegi – polgármesterrel meghívott gyárlátogatásra. W. István gróf (igazgató) nem ért rá bemutatni a Polgármesternek a gyárat, de a sörfőző mester igen. Tudtam, hogy az üvegre ütött kupak az elszámolás alapja, tehát a lezárás előtt le kell venni a flaskát, inni egyet, majd visszatenni a bemenő oldalra. Kimossák, újratöltik. Polgármesterem azt mondta, hogy ez snassz. Majd Az irodában iszunk! Gróf úr üzent értünk, bementünk. Az irodai hűtőszekrényen 3 féle sör. Azt mondta, hogy ezek az új készítmények, ezeket keressük és vegyük a boltokban. Aztán megköszönte a látogatást és kikísért bennünket a kiskapuig. Szerencsére kb. 200 m-re van a Xavér templom és mögötte a söröző. Kénytelen voltam meghívni hőn „imádott” főnökömet, nehogy sörivás nélkül menjünk vissza a Városházára. Pénz sem volt nálam, de ott még ma is van hitelem!

Kanizsai sört talán 1972-ben ittam utoljára, az ottani vegyipari technikumban. A sörgyár akkori igazgatójának lánya is oda járt, folyt is a sör patakokban. Nem ízlett, azóta meg nem is próbáltam.

A németekről meg majd elbeszélgetünk valahol.

 6. rundó. Ahelyett, hogy végre egy Jamesonnal lezárnánk az estét, fölöslegesen magyarázkodom és kérdezősködöm Fodornál:

Szerbusz, Zsolt Báty!
Először is: a Jameson talán a legnevezetesebb ír whiskey, bár francia cég csinálja, és éppen Corkban.
Másodszor: mielőtt kimerítő válaszomat megírnám Hašek-i lendülettel fogalmazott írásművedre, elküldhetem-e ezt a leveled,
és majdan születő válaszomat Regönye-Tóth Bélának is?
Harmadszor: Ki volt Löbödör polgárilag?

A 7. plehács után már összefolynak a dolgok, de lehet, hogy csak lábjegyzetek következnek.
Fodor Zsolt ezt írja még Massachussetsből:


Löbödör neve Nagy György.  Neked szakasztársad volt.  Úgy hallottam valószínüleg Kasnyiktól, hogy egy idõben Keszthelyen lakott.  Õ volt ütegünk legerõsebb embere.  Amikor Kasnyikot kieresztették a fogdából, akkor néhányan vállaikra emelve vitték el a kantinba.  Löbödör is a cipelõk között volt.  A blogban volt szó errõl az elnevezésrõl.  Valaki azt írta, hogy a löbödör az egy szag.  Azt nem tudom, hogy Löbödör polgári foglalkozása mi volt.  Azt csak sejtem, hogy a JATE Bölcsész Karán tanult valamit.

Nem tudtam, hogy Regönye Nagykanizsán a vegyipari vagy az olajipari technikumba járt.  A két technikumnak ugyanaz volt az igazgatója és a tanári kara.  Egy meglehetõsen nagy épület, a volt piarista gimnázium északi felét foglalták el.  Az épület déli fele B épület néven a gimnáziumhoz tartozott.  A két intézmény ugyanazt a lépcsõházat használta (mert csak egy volt szerencsére az épület közepén), és fizikailag nem voltak egymástól elkülönítve.   Mivel a folyosók közösek voltak, látásból több embert ismertem abból a társaságból és volt, akit személyesen is.  Valószínû, hogy a technikus tanulók ugyanígy voltak a gimnazistákkal.

Komor befejezés:
 Hódmezõvásárhelyen T. R. B. és én nem ismertünk egymásra. - írja Fodor Zsolt. Nem is csoda - ennyi sör után?