Szia Bandi! Minthogy ez akár a blogba is mehet mindenki más is sziasztok! Mindenkinek szépboldog Katrácsonyt(így visszamenőleg!) és B.U.É.K. Csak most olvastam végig Kitűnő Fodor Zs. honv. a szó és egyéb nyelvhasználatról szóló értekezését. Jó.Határozottan jó! Nekem a hódmezővásárhelyi vegyvédelmi szds.et jutott eszembe akit egyébként mi a p..csa, illetve Ló p...csa századosként tartottunk nyilván.Egyébiránt nem szerettük, Ő vitt minket a gázkamrába. Na az nem volt finom! Főleg, hogy utána kimehettünk a városi sportpályára focizni, majd a végén megfürödhettünk (műsoron kívül-melegvízben, de) vissza kellett öltözni a vegyi támadás által legyilkolt ruháinkba! Még szörnyűbben büdös volt mint amikor levetettük! Alakol a folklorizáció is: Már kitűnő Y-deg -hes is úgy emékszik, hogy Csikós M-vel voltak, pedig ez csak csikós bemutatkozási (azt hiszen kifejezetten kincstári használatra kifejlesztett) neve volt. Ő eredetileg "mondjuk anyakönyvileg" Gábor, csak mi tudtuk , hogy a seregben Csikós Miklós! aki mellesleg mér' eszik a sorban??!!! szóval szép ünnepeket és sok sok új évet mindenkinek.
Sumák doki.
2011. december 27., kedd
Zalányi: A második kör. Hogyan lett Sumákból Doki?..KF adóssága a norvégiai felderítés ügyében
Zalányi: A második kör. Hogyan lett Sumákból Doki?
Az e bejegyzéséért többszörösenen kitüntetett(Irodalmi Nóbel és egyéb díj) szerző igazságára előre reflektáló, mi több azt anticipáló(!), KF bajtársunk(nem tévesztendő össze a PA kabin közelfelderítő lokátorával, FZs bajtárs már gerjesztheti a magnetron emlékömleny funkcióját) 2010. ápr. 28-ai zseniális előrejelzésére(kéretik visszalapozni) hívom fel Bajtársi Közösségünk, erőtől duzzadó, soha meg nem bomló egységének lankadhatatlanul éber figyelmét!
KF egyébként adós norvég felderítésének szakszerű interpretálásával. Vagy Hunya ales. Et. zárolta volna17-évre??
y’de’Ghuech
2011. december 24., szombat
ÉSAF-díj Dr. Zalányinak - az y'de'Ghuech távirati iroda közleménye
Javaslom, évi parancsban: dr. Zalányi László volt tart. őrm. bajtársat, eredeti nevén Sumákot, visszamenőlegesen, az Év Sumákja Arany Felmosóronggyal(mely koppanástól-koppanásig érvényes) Díszített Elsőrendű fokozatára felterjeszteni, majd virtuális állománygyűlésen neki kiadni, de úgy, hogy az átadóbizottság helybe viszi az ülő kitüntetetthez. A laudációból csak azt emelem ki, hogy mi a fenének hallgatta el ezt eddig. Sztem nincs más magyarázat: elsumákolta!
Javaslom még az irodalmi Nóbel díjat is, mert már látom, az eddigi kitüntetettek arcpirulását, lelkiismeretük megszólalását, munkásságukat értékelve e rövid bejegyzés fényében.
E kettő mehet egyszerre!
Egyben kívánom, hogy még sokáig ne menjen se „szabadságra”, se „eltávra”, se gyengélkedőre!(De a Többiek se!!) Szóval maradjunk köztünk!
y’de’Ghuech sk
hanem valami söprűvel a laktanyaudvaron.
(Fotók: T-Brandy)
2011. december 22., csütörtök
2011. december 14., szerda
Zalányi: A második kör. Hogyan lett Sumákból Doki?
Ha úgy ítéled meg, hogy akár közérdeklődésre is számot tarthat nyugodtan tedd föl a blogba bár ez már nem a T üteg csak valami hasonló, érdekes a hetvenes évek elején elég sokat vonatoztam, főleg Debrecen - Bp. relációban meg voltam párszor Vazs-ba is Szombathely, Kőszeg ilyesmi. tudom, hogy egynél többször kerültem Harcoló alakulatoknál szolgáló utódainkkal söröző viszonyba a vonaton. Még volt büfé kocsi vagy legalábbis utasnemlátó fülke! Egyszer csak hallottam, hogy rólunk beszélgettek a srácok, kicsit túlszínezvea kiválóságunkat akár én is mondhattam volna dicsekvésképp. a tárgyi tévedéseket, belebeszélve javítottam, kérdezték honnan tudom? Mondtam, hogy onnan, hogy én vagyok az egyik aki abörgöndi tisztek idegrendszerét jelentős mértékben amortizálta.Úgy hogy jó nevű alakulat voltunk néphadsereg szinten számon tartottak nem csak az OLP-nél! Ok tedd föl a blogba és mindenkit üdvözlök szeretettel meg szép Boldog békés Karácsonyt is kívánok indenkinek!
a Doki
a Doki
Szóval, nem tudom kit mikor és hogyan ért a második kör, (MN-kör...) én már-már azt hittem, hogy elfelejtődtem, hisz már tizedik éve nem szólt hozzám senki, amikor hogy nehogy nekibúsuljak, ' 74 áprilisában meghívott a MN - egy kis nyári vendégszereplésre. Szóval bevonultam - megint! Hát még mindig OLP volt de most egy másik brigád a Karcagi Létü ezred akik ' 85-ös messzehordó ágyúval őrizték a légteret. A fiúk akikkel bevonultam majdnem olyan vegyes összetételű csapatot alkottak mint Anno mi. Volt ott bölcsész, vegyész, borász, agronómus, rajztanár tornatanár. Ja Karcagon harcostársam volt kitűnő Dávidházi Péter. Őt valószínűleg ismered is. Jó nevű irodalmár, és angol Magyar szakon végzett. Egy-két esszéjét olvastam az ÉS-ben és tetszett amit írt. Fizikus csak én voltam. Meg a korelnök is én voltam. A többiek 68-69 - ben vonultak be először frissen végeztek a maguk iskolájával mielőtt bevonultak Karcagra. Én ' 70 szeptembertől a KFKI doktori ösztöndíjasa voltam, és ' 73 elején sikeresen megvédtem a dolgozatomat. És bölcsen különböző előre nem látható esetlegességekre való tekintettel azonnal beírattam aí személyi igazolványomba! Mindjárt igen jól is szolgált amikor mintegy másfél hónappal később egy korai hajnalon bizony-bizony nem minden ingadozás nélkül mentem hazafelé, és egy két tagú rendőr különítmény belém kötött... A személyi igazolványom fényképes részét, ahol a név is van mind a ketten kétszer is megnézték, Aztán már nem akartak annyira találni bármit amibe bele lehet kötni valahogy meggondolták magukat. Katonailag örm. voltam még a Nagy Nagy Karcsi (az Elkán) léptetett elő azzá. A karcagi csapatban voltak rendfokozati feljebbvalóim több srác törm.-ként szerelt le az első körből. Viszont én voltam a rangidős, Aztán egy alkalommal az ezred orvossal beszélgettem, és csak úgy szólítottam, hogy Doki, nem vette zokon, de megnézte a beteglapomat a nevet és onnantól Ő is dokizott engem, A többiek felkapták és onnantól csak mint a Doki szerepeltem a társaság körében. Végére járt a tovább-képzés, és már a szükséges tiszti vizsgákat meg is csináltuk, amikor egy békés szerda este kimentünk a " Csöcsi" nevű kocsmológiailag előkelő minősítésű műintézménybe(berúgni).Jó eredménnyel teljesítettük a feladatot, amikor betört a gubanc!!! A "fizetős" rendfokozatú pincér bezárta az ajtót, hogy nehogy így záróra előtt közvetlenül meglógjon a többség a cehhel. Így viszont, egyenes elkésésre voltunk ítélve a kimenő végével. De még másnap is ki akartuk jönni. Nekem rémlett, hogy a konyhán keresztül ki lehet jutni az udvarra, és onnan már egy1.5 méteres kerítésen az utcára onnan meg vissza a helyőrségbe. Csakhogy egyikünk se tudott a ilyenkor már szabadon járó őrző (levitézlett őrkutyák) kutyákról. A kutyálk eredetileg őrkutyák voltak azért is tudtak úgy általában csendben lenni, a sereg viszont kiszuperálta őket, mert nem fogadtak szót. egy pár hónappal korábban majdnem halálra martak egy ürgét aki 11 után amikor már ők az urak betévedt az udvarra. Mi persze minderről mit se tudtunk. Két egyenként 58 kg-os német-juhász.Egy papa Joe nevű gazdász srác ment elől. Őt fedezték föl a kutyák először anyi előnye volt, hogy idejében meghallotta a morgást hallotta a vakkantásokat közven és szemben volt a kapuval, ami egy rácsos vasszerkezet volt odáig el tudott fitni és a blökik már csak akkor érték el amikor fnn volt a kapun. A seegébe így is szépen belemart a egyikük. A másik nyomban engem vett célba én meg próbáltam vissza menekülni a konyhába, de a mögöttem jövö kolléga már beugrott és bezárta az ajtót. Kinnmaradtam. Megpróbáltam az udvar közepén átvágva elérni a kerítést... nem sikerült. Az egyi nagy rutinnal elkapta a bokámat és kezdte kihúzni a lábamat alólam a másik grabancán épp elkaptam a fogható bőrt (ahol az anyjuk is viszi a kölyköket), de elestem és beütöttem a jobb könyökömet és elengedtem a blökit! Már vesztes helyzet volt és úgy el voltam foglalva a védelemmel, hogy még kiabálni is elfelejtettem. Szerencsémre benn járt a kocsmában a tulajdonos, mondták neki, hogy gond van megint a kutyákkal kiszaladt elparancsolta őket és meglepő módon hallgattak rá! Föltápászkodtam némileg tépetten, a kimenő nadrág bal szára szétszakadva. A kimenő jacky jobb karja szintén. A gondot az jelentette igaziból, hogy már pár hónapja intenzív antibiotikumos (Tetran) kezeléssel próbált meg a hadi Doki elhárítani egy mintegy akkori 10Ft nagyságú gyulladást, és a fdő harapás ennek a gyulladásnak a közepébe talált. Elsőre bevittek a helyi kórházba. Anint megértették, a helyzet komplikáltságát nem akartak velem semmit sőt reggel nyitásra 6 h visszavittek mentővel a laktanyába! A Doki is cudarul érezte magát, mi a túró lesz??! Adott egy beutalót a Bp-i Honvéd Kórházba, és mivel katonai mentőt se közel se távol nem tudott keríteni adott egy vonatra való vouchert és kivitt az állomásra mondván Pesten én eltájékozódok, Ő meg az adminisztratív dolgokat Karcagon elintézi. Így aztán befeküdtem a 'honvéd'-ba.Akkora pennicilin injekciókat kaptam, hogy a harmadik után már tisztára kidőlt a seggem.Kérdezte a nővérke, hogy hova kérem. mondtam sehova, de akárhová adja is csinálja olyan gyorsan, hogy ne vegyem észre csak majd ha már benn van!! A második hétvégére hazamehettem, azzal, hogy hétfőn reggel viszont Karcagon kell jelentkezni mert délelőtt tisztavatás van. A dokinál jelentkeztem, mindjárt intézkedett, mert a lábam még mindig be volt kötve és fájt is, hogy én a ceremónia alatt ülve maradhassak! Meg kaptam egy botot is ilyen járóbotot. Most már azt hiszem mindnyájan tudjuk, milyen egy járóbot! sajnos!! A Gyöngyösi Dandárparancsnok helyettese jött el e tiszt avatás fényét emelni mondták a neveket, örm, és törm előlép alhadnaggyá. A név elhangzása után mindenki sarkosan kilép... odamegy a parancsnoki asztalhoz és a Vörgy. et. átadja a díszdobozt a csillgokkal. Nos odaértek hozzám:
-- Dr Zalányi László őrmester! semmi mozgás
-- Dr Zalányi László őrmester! még mindig semmi. A Doki odasúgja a vörgynek. Vörgy et A Zalányi doktor örm nem tud kijönni. A vörgy -- Nem!? hát akkor menjünk oda mi! És felállt az egész sleppel együtt odajöttek a székemhez és átadták a dobozt. azóta is legendás, egy nem orvos nem ügyvéd doktor őrmester akinek a tábornok urak a helyébe vitték a csillagot.
Ez a sztori amiért én jobb szeretem ha a katonaság kapcsán dokinak szólítanak.
2011. november 30., szerda
Zalányi: a nyáron?
Talán meg kéne várni a nyarat, amikor
többen külföldről is Pestre jönnek???
Bandi
Szia Bandi!
A nyár a létszám reményében jó gondolat. Mondjunk olyat, az első ilyen találkozó nov 7.-én volt. Legyen a második máj 1-én!
Aztán egyszer csak kialakulhat valami rendszer a dologban. Egy lépést már akkor tettünk is a mikor kérdésében. Örülök hogy megvagyunk.
többen külföldről is Pestre jönnek???
Bandi
Szia Bandi!
A nyár a létszám reményében jó gondolat. Mondjunk olyat, az első ilyen találkozó nov 7.-én volt. Legyen a második máj 1-én!
Aztán egyszer csak kialakulhat valami rendszer a dologban. Egy lépést már akkor tettünk is a mikor kérdésében. Örülök hogy megvagyunk.
2011. november 27., vasárnap
Mikor, hol? - Ki szervezi?
Miután tegnap fölraktam Csikósnak a 3 évvel ezelőtti astoriás találkozóról készült videóját, sokan: Gábor Andris, Máthé Dénes (y de Guech), Sutyinszki, mások, kérdezitek: Mikor, hol? Kanyó Ferinek ezt válaszoltam:
Ahol valaki megszervezi. Én annyi mindent szerveztem az utóbbi időben, hogy nem vállalom.
Ráadásul, már írtam a Csikósnak meg a Tóth Bélának, sajnos asszem az Astoriában már nem lehet bagózni.
De már abban a budafoki kiskocsmában is tilos a dohányzás, ahol a Gulyással meg a Roccóval voltunk, amit a múltkor ugyanott tapasztaltam unokatestvéremék 40. házassági évfordulóján, amit történetesen ugyanott ünnepeltünk. Állandóan az utcán bolyongtam, hogy rá bírjak gyújtani.
Bevallom, röstellem is, hogy ez egyáltalán nem "zöld" és nem konstruktív viselkedés a részemről, de hát ez van. Tokai
2011.11.26. 17:29 keltezéssel, Ferenc Kanyó írta:
Ahol valaki megszervezi. Én annyi mindent szerveztem az utóbbi időben, hogy nem vállalom.
Ráadásul, már írtam a Csikósnak meg a Tóth Bélának, sajnos asszem az Astoriában már nem lehet bagózni.
De már abban a budafoki kiskocsmában is tilos a dohányzás, ahol a Gulyással meg a Roccóval voltunk, amit a múltkor ugyanott tapasztaltam unokatestvéremék 40. házassági évfordulóján, amit történetesen ugyanott ünnepeltünk. Állandóan az utcán bolyongtam, hogy rá bírjak gyújtani.
Bevallom, röstellem is, hogy ez egyáltalán nem "zöld" és nem konstruktív viselkedés a részemről, de hát ez van. Tokai
2011.11.26. 17:29 keltezéssel, Ferenc Kanyó írta:
Csatlakozom a kéérdezőkhöz: Mikor, hol?
Üdv: Feri
Már l965-ben voltak közöttünk abszolut "zöldek", környzettudatos természetben élők
Luigi írja Mexikóból:
Szia Bandi:
Nagyon jó hogy megint összejöttök kiváló ötlet. A video, amit Csikós Gábor készített, nagyon klassz és nagy örömmel néztem és emlékeztem rátok. A Régeni Peti láttán eszembe jutott egy nagy alakítása, amikoris a nyári zivatarban kiállt a hatalmas esőbe, és az utcán rendesen lezuhanyozott, miután előtte beszappanozta magát. A körletben aznap nem volt viz…
Remélem jól vagy és sokat unokázol.
Üdvözlettel,
Luigi
2011. november 26., szombat
2011. november 20., vasárnap
Emberhegy szás. története még nem ért véget
Két bejegyzéssel korábban FZS. felidézte a hatalmas termetű egykori százados és kétütemű autója emlékképét.
Ehhez ott Máthé Dénes tartalékos (alias: y de Guech nevű y de Genlégiós) kételkedő Megjegyzést fűzött. Fodor most e Megejegyzéshez küldi a messzi távolból alábbi félreérthetetlen napiparancsát.
.
“Én, mint civil úgy vélem, hogy Emberhegynek csakugyan Wartburgja volt, mert a Trabantba nem fért volna bele. Ezzel szemben Enge törzsőrmester elvtárs Trabantot mondott. Ezen már nem lehet és nem is szabad változtatni. Mint katona éppen ezért parancsba adom, hogy Emberhegynek Trabantja volt.
Fodor Zs. honv.”
2011. november 7., hétfő
Fodor Zsolt is felébredt. Nem csoda, ha Emberhegy szás jutott eszébe
Emberhegy százados
Igazi neve alighanem Kántor volt. Az Emberhegy elnevezést Molnár László akasztotta rá, de nem ment át a köztudatba. Életkora 40 és 50 között lehetett. Egy magasra nőtt szumó birkozónak nézett ki. Olyan magas volt, mint Tóth (Regönye) Béla, vagy Héjas János. A kettő együttes súlya kb. annyi lehetett, mint Emberhegyé egyedül. Nem csekély testi erővel rendelkezett. Volt neki egy Trabantja. Szemtanúk mondták, hogy amikor beleült, a lökhárítók bal oldali vége legalább 5 cm-rel alacsonyabbra került, mint jobb oldali végük. Nekünk alig volt vele dolgunk. Emberhegy is azok közé tartozott, akik elfogadtak minket. Elmondta magáról, hogy ő Harkovban nőtt fel, amit a Szovjetúnió Chicagojának is neveztek. (Ezt a Harkov - Chicago párhuzamot eddig csak tőle hallottam egyedül.) Azt mondta, hogy az ottani aranyifjúság tagjai, köztük ő is, úgy készültek fel az életre, hogy egymás ökleit ütközették nagy erővel. Így öklük nagyon megcsontosodott és nagyon megerősödött. Beszámolt arról is, hogy egy olyan eljárást is begyakoroltak, amellyel egy kézzel és egy térddel végrehajtott, jól irányzott rugással valakit fejre lehetett ejteni. Erről a fogásról egy hadifogoly visszaemlékezésében is olvastam. Ő ezt a GULAGon tanulta meg köztörvényes bűnözőktől.
Emberhegy még Börgöndre érkezésünk elött Ukrajnában járt, mert ott rokonai voltak. Úgy gondolta, hogy ha már ott van, akkor körülnéz. Utazgatott is sokfelé. Kievben is járt. Egyik nap azonban beidézték egy rendőrségi irodába, ahol alaposan lehordták. Felrajzolták neki, hogy merre járt, mikor volt ott és mit csinált, mindent percnyi pontossággal. Rá kellett jönnie, hogy az ő megfigyelésében iskolásoktól kezdve az egészen öreg anyókákig rengetegen vettek részt. Azt mondták neki, hogy mivel csak Ungvárra kért tartózkodási engedélyt, csak a kárpátukrajnai területen volt szabad mozognia. Ha Kievbe kért volna tartózkodási engedélyt, akkor egész Ukrajnában szabad lett volna utazgatnia, de így nem volt neki rá engedélye. Akkor még volt éberség! A dolgot szerencséjére egy alapos fejmosással megúszta.
Volt neki egy öccse, aki hasonló testi adottságokkal rendelkezett, mint ő. Ez Nagykanizsán volt katona. Egyszer kimenője volt, de a kapunál elkezdték szőrözni. Egy idő után elvesztette türelmét, és a kapuügyeletest mindkét helyettesével együtt leütötte, és kiment. Ezért bezárták.
Amikor 1973-ban ismét katonáskodtam Börgöndön, Emberhegy már nem élt. Azt mondták, hogy a szive mondta fel a szolgálatot.
2011. november 4., péntek
2011. november 3., csütörtök
2011. október 31., hétfő
Halogén
Népi humor. Ma az angolszász országokban Halloween van, de ennek semmi értelme.
Egyes hazai zöldségeseknél máris Halogéntök néven árulják a faragnivalót.
A Szendrő Luigi, aki jól fejlett izomzata és tornász-volta ellenére utánozhatatlan hipochonder és éjszakai ijedős volt,
ettől szerintem bepisilne.
Egyes hazai zöldségeseknél máris Halogéntök néven árulják a faragnivalót.
A Szendrő Luigi, aki jól fejlett izomzata és tornász-volta ellenére utánozhatatlan hipochonder és éjszakai ijedős volt,
ettől szerintem bepisilne.
2011. október 19., szerda
Ideghes olyan szép megjegyzést írt, hogy ideteszem: Alakzatban szomorkodunk
Szomorúságodban bajtársiasan osztozom!
Így már alakzatban szomorkodhatunk... menetelve a sok hőstettet látott börgöndi csatatereken, verve a féllábas vigyázzmenetet, természetesen a parancsnok te vagy.
Hajh!
Régi dicsőségünk emlékei hol késtek a régi homályban? Vagy netán eltévedtetek, elvétve az azimútot? Egyetlen barát-ellenség felismerő jelet sem adva, és célkereső-követő oszcilloszkópunk bágyadt zöldjéről letűtetek, most hiába keresgélhetjük a ПУСК mai nevén ENTER gombot. A mostani hideg októberi napokban,mégis, milyen jó emlékezni, felidézni a 65-ös, forró júniusban érzett PA kabin melegét, hogy’ hevítette hősi szívünk vágyát, hogy már csak rövid idő áll előttünk hogy egy ПУСК-ra hazamehetünk, s emlékezhetünk majd bajtársainkra, s a katonai kultúrában oly magas színvonalon vezénylő elöljáróinkra(Appadóczky,Farkas, Hunya, Sir Khán, Punk, Higéne száseltárs, Kovboy ….), zenei fejlettségünre: pl. az Elöljárunk a harcban kezdetű mozgalmi ének temetési énekként történt interpretálására.
Hát akkor kimondom RIADÓ! Lóra! Kard ki, kard! Előtte persze politikai oktatás!
y’de’Ghuech
Így már alakzatban szomorkodhatunk... menetelve a sok hőstettet látott börgöndi csatatereken, verve a féllábas vigyázzmenetet, természetesen a parancsnok te vagy.
Hajh!
Régi dicsőségünk emlékei hol késtek a régi homályban? Vagy netán eltévedtetek, elvétve az azimútot? Egyetlen barát-ellenség felismerő jelet sem adva, és célkereső-követő oszcilloszkópunk bágyadt zöldjéről letűtetek, most hiába keresgélhetjük a ПУСК mai nevén ENTER gombot. A mostani hideg októberi napokban,mégis, milyen jó emlékezni, felidézni a 65-ös, forró júniusban érzett PA kabin melegét, hogy’ hevítette hősi szívünk vágyát, hogy már csak rövid idő áll előttünk hogy egy ПУСК-ra hazamehetünk, s emlékezhetünk majd bajtársainkra, s a katonai kultúrában oly magas színvonalon vezénylő elöljáróinkra(Appadóczky,Farkas, Hunya, Sir Khán, Punk, Higéne száseltárs, Kovboy ….), zenei fejlettségünre: pl. az Elöljárunk a harcban kezdetű mozgalmi ének temetési énekként történt interpretálására.
Hát akkor kimondom RIADÓ! Lóra! Kard ki, kard! Előtte persze politikai oktatás!
y’de’Ghuech
2011. október 16., vasárnap
2011. szeptember 11., vasárnap
Ki olvas bennünket Nadapról?
Ma a "ki volt, ki van?" mérőke szerint valaki Nadapról olvassa a blogot? Egy börgöndi elhajló?
Először azt hittem, Régeni Vas-megyei kenneljének a helye, de látom, a Vártesben van.
Fontos háromszögelési pont, ha valaki tudja még, mi az.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tengerszint_feletti_magass%C3%A1g
Először azt hittem, Régeni Vas-megyei kenneljének a helye, de látom, a Vártesben van.
Fontos háromszögelési pont, ha valaki tudja még, mi az.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tengerszint_feletti_magass%C3%A1g
2011. szeptember 1., csütörtök
Bloggbavaló SOS
Blokkfelelősnek y’de’Ghuech tart. Őrmester jelentem: a mellékelt képekeket egy régi fóliánsból nyertem, és a T-Üteg blokk elsumákosodott tagjai részére kötelező kultúrfoglalkozásként megvitatásra a Blokkfelelős Bajtársnak átadom!
A kultúrfoglalkozás szig.t. fedőneve: „Igaz Szó”.
A kultúrfoglakozás opponense FZs emlékömlenyfelelős.
A kulturfoglakozás időpontja 1964 szept. 1., 07 óra.
y’de’Ghuech
PS. 1(1)-től indul, bocs.
A "Blokkfeleleős" megjegyzése. Valami zavar támadt az egyes kabinok közti kábelcsatlakozásokban. Hívjátok Punkot, Sztankovicsot vagy más hozzáértőt, hogy kibogozza, vagy egyszerűen "sakkozzátok" ki a képek helyes sorrendjét.
2011. augusztus 21., vasárnap
Riadó!
Riadó az egész T-Ütegnek!
Külső őrhelyemen, a kihelyezett PA kabinomban tapasztaltak alapján teszek jelentést: Jelentem a látottakat. Alfa, béta meg epszilon síkban, továbbá azimút 1225 vonásnál is ugyanezeket a jelenségeket tapasztaltam.
Kérek engedélyt minden felelősséget elhárítani magamról.
Hiába, míg más vagy oldalfegyverét veszti, vagy az ellenségtől megkötözötten rabságba esik, énszerénységem akkor is a VÁR-tán áll.
y’de’Guech
2011. augusztus 15., hétfő
Bravó
Valami miatt nem enged megjegyzést írnom a rendszer,
hiba lehet az egyik kabinban.
Úgyhogy itt gratulálok a mászóvasas, jégcsákányos kutatóknak.
hiba lehet az egyik kabinban.
Úgyhogy itt gratulálok a mászóvasas, jégcsákányos kutatóknak.
2011. augusztus 10., szerda
Kutatási részeredmény
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjU7TC_cIw4O-V4penjdSFgTuxol2bztaaZyEujSKqN5kKGwTn4dZ1U6TPmvncrplY17ktN1onYoyJhAb6OUUTtWvBbKXeu1awaG4GItv-EK1e9nDJPiZKFOMtcvjHu7TYNg4SXqlgC1rqE/s400/IMG_5238+A+net.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhpuImb4ULeSQ5xJFQtX9_uzRrR2Y6qPiba6eqXMf4YaQdcGI0zfheQsUnKflY0PaBfErmDV4mDhHdJx1YpEzFP1-Q1yDKRSC_940VRGsLWcT8pdKC6s4W_9upqwEC1ehZUUwwlsWnWnKne/s400/IMG_5144+AB+net.jpg)
Bajtársak!
A börgöndi ékezetes betűkért folytatott közelharc során Norvégiában eltűnt K. F. bajtársunk felkutatására indított akciónk sikerrel járt. A mellékelt dokumentatív felvételek tannúsága szerint K.F. obsitost a Jostedal gleccseren sikerült megörökíteni. Aggodalomra ad okot, hogy az első felvételen szolgálati fegyvere nélkül, a másodikon pedig megkötözve látható. Bizakodásra ad okot, hogy mellette van harcostársa, és megkaparintott egy - adott helyzetben jól használható - kézifegyvert. Általános állapota a kép alapján több, mint kielégítő.
черепахa (NATÓ kód:SHARK)
Távmondat hírközpont szig. T-Üteg blogba!!
Norvégiai ágensünk feltalálására újabb akció indul, a titkos (korábban leírt) bázisról. A célszemély estleges fjordokban való előfjordulására черепахa (NATÓ kód:SHARK) típusú amphibian keresőt vetünk be.
(FZs bajtárs rohanhat amerikás orosz nyelvtudorához). A kereső neme miatt keletkező esetleges családi violenciáért a T-Üteg bajtársi közössége nem vállalhat felelősséget! (Idézet a szolgálati szabályzatból).
Akciófelelős:
y’de’Ghuech
2011. augusztus 9., kedd
Riadó! - Máthé Dini újfajta felderítő szerkezete
Riadó!
Mivel hosszabb ideje nem kaptunk jelentést sem a T-Üteg-ről (valszeg a nyáron eluralkodó trehanencia miatt) , sem pedig KF-ágensünk norvégiai K+F tevékenységéről, ezért titkos felderítő indul, de KF lokátorom jelezte a PA kabinban.(Majd mingyár jön FZs bajtárs reglemációja.)
Kérlek jelezd a blogban!
y’de’Ghuech
2011. augusztus 8., hétfő
Hírfolyam -az Iwiw Kezdőlapján olvasom
tancsik
Egyszóval utólag kiderül, hogy Sziszit is egykori ütegünk tagjai közt üdvözölhetjük. :).
Dr. Sztancsik Péter mostantól Ferenc József felesége és Túri Ilona ismerőse
------------------Egyszóval utólag kiderül, hogy Sziszit is egykori ütegünk tagjai közt üdvözölhetjük. :).
2011. július 6., szerda
Távmondat Norvégiából
Bajtársak!
Az "Északi fény" akció elkezdődött. Stop. Norvég területre léptünk. Stop. Harci járművünkkel megközelítettük a Műveleti területet. Stop. Segéderőmmel elfoglaltuk Borgondot. Stop. Folytatjuk a harcot az ékezetes betűkért. Stop. Tovbábbi titkos információk TBandi összekötő tiszttől. Stop. Akció végén jelentkezem. Stop.
K. F. obs. örm.
Az "Északi fény" akció elkezdődött. Stop. Norvég területre léptünk. Stop. Harci járművünkkel megközelítettük a Műveleti területet. Stop. Segéderőmmel elfoglaltuk Borgondot. Stop. Folytatjuk a harcot az ékezetes betűkért. Stop. Tovbábbi titkos információk TBandi összekötő tiszttől. Stop. Akció végén jelentkezem. Stop.
K. F. obs. örm.
2011. június 28., kedd
KanyóFeri megtalálta Borgondot Norvégiában
Kedves Bandi!
Mégegyszer köszönöm a biztatást. Megérkeztünk és megkezdtük felfedező utunkat. A T-üteg blogjáról sem feledkeztem meg. Mellékelten küldöm a blogba szánt távmondatot és a fotókat. Megpróbálom feltenni, de ha nem sikerülne, próbáld meg te. Beszámolóra majd az út befejeztével számíthatsz.
Üdv: Feri
2011. június 5., vasárnap
Reggeli torna.A végleges, autentikus változat.
A reggeli torna
Ezt a témát már korábban felvetettem egy levelemben, amit néhány T ütegesnek küldtem el. Cs. Miklós ügybuzgósága miatt bekerült a blogba, jóllehet még nem volt publikációra érett.
A reggeli torna a nap mélypontja volt. 20 percig tartott a futásban történő kivonulást és az ugyancsak futásban történő visszatérést is beleértve. Felvertek minket álmunkból és hiányos öltözékben ki kellett mennünk az udvarra, ahol a nyári hónapokat kivéve mindig hideg fogadott minket. Korábbi bejegyzésekből is lehet tudni, hogy néhányan esetenként az ágyak alá bújva vészelték át ezt a kritikus 20 percet. Érdekes módon nem fáztunk meg a reggeli tornák idején..
Az ébresztőt a reggeli tornához sorakozó rögtön követte. A reggeli tornához a felhívás ilyen változatokban hangzott el, amikor közülünk került ki a napos:
1. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornához sorakozó!
2. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornához futásban sorakozó!
3. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornához futásban, viszakozz, futásban sorakozó!
4. Sorakozó volt, vagy gyülekező!? (csak kiegészítésként)
5. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornáért (futásban) sorakozó!
6. Üteg, a naposasztalnál futásért sorakozó!
1. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornához sorakozó!
2. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornához futásban sorakozó!
3. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornához futásban, viszakozz, futásban sorakozó!
4. Sorakozó volt, vagy gyülekező!? (csak kiegészítésként)
5. Üteg, a naposasztalnál reggeli tornáért (futásban) sorakozó!
6. Üteg, a naposasztalnál futásért sorakozó!
A sorakozó helyett soró és a gyülekező helyett a gyülő rövidítés is gyakran elhangzott. Az 5. és a 6. kifejezetten T üteges újítás volt. Úgy rémlik, hogy a hatodikat Dobostól hallottam először. Nem tudom, hogy kit illet meg az abszolut elsőség. Amikor Tréninger Rocco volt az a napos, aki a parancsot kiadta, akkor a 4. soha nem maradt el. A napos vagy a sorakozó elött vagy rögtön utána bekiáltotta, hogy a reggeli torna ingben, ing nélkül, vagy félmeztelenül lesz. (Milyen variáció, azaz varigáció volt még?)
Mivel nem maradt idő az illemhely felkeresésére, ezért amikor a reggeli tornát közülünk vezette valaki, első lépésként felsorakoztunk az árokparton, és ott a “Pélt vedd elő, tekerd ki!” vezényszavak hangzottak el. Miután könnyítettünk magunkon, tovább futottunk, vagy ballagtunk, és kezdődhetett a reggeli torna. Az első vezényszó a “Kezeket csípőre!” volt. Ekkor mindenki zsebrevágta a kezét. A gyakorlatok között mindig volt szemforgatás és lábujjmozgatás. “Jól húzzon bele, mester!”. Ezeket a reggeli tornákat Keraban gyakran vezette. Árokparti tevékenységünk miatt a HÜTIk háborogtak, ha észrevették.
Egyik reggel felfedeztük, hogy a tornaterem egyik ablaka nyitva van. Többen bemásztak és a szőnyegekre leheveredve aludni szándékoztak. Aznap szolgálatvezetőnk, Csata törzsőrmester volt a napostiszt, akinek szintén feltünt ez a körülmény. Rosszhiszeműen bevizsgálódott a tornaterembe és észlelte, hogy ott többen sumákolnak. Megjegyezte: “Látom, a jobbak itt vannak”, és beosztotta őket délutánra szenet lapátolni.
Reggeli torna szombaton is volt. Néhány alkalommal szombaton a pokrócainkat is magunkkal kellett vinnünk, és a reggeli torna után ki kellett ráznunk. Ha közülünk vezette valaki a reggeli tornát, akkor természetesen magunkra csavartuk a pokrócokat, ha hűvös vagy hideg volt az idő, és komótosan ballagtunk a reggeli torna színhelyére. Egy ilyen alkalommal Rezsim Rezső (azaz Illikmann Rezső százados) ügyeletes tiszti minőségében utánunk biciklizett és amikor közelünkbe ért, nagyon izgatott lett. Jól lehordott minket és beteg, Don kanyari fasisztákhoz hasonlított bennünket.
Amikor a reggeli tornát egy T ütegidegen vezette, akkor minden szabályosan ment mindenféle elöljárók megelégedésére.
Egyik májusi reggelen nem volt víz a laktanyában. Aznap az alakuló térre kellett mennünk reggeli tornára, és a napostiszt, Kevei alhadnagy vezette. Éjjel eső esett, és az alakuló tér betonját latyak borította. Kevei alhdgy. mindeme körülmények ellenére fekvőtámaszokat csináltatott velünk. Vonakodva csináltuk, mert tudtuk, hogy a kezünket nem tudjuk megmosni reggeli elött. Kevei látta vonakodásunkat, és hogy jó példával járjon elöl, ő is csinálta. Persze neki könnyű volt, mert a kezét a laktanyán kívül meg tudta mosni.
Vasárnap nem volt reggeli torna, és az ébresztő is egy órával később volt.
A reggeli torna után következett a mosakodás, fogmosás és az elengedhetetlen borotválkozás a télen is fűtetlen mosdóban. Télen a zuhanyozó lefolyója környékén jég is volt.
Fodor Zs. honv.
2011. május 4., szerda
Sumák is nagypapa lett
Szia Bandi! Ahogy nézem két teljes nappal megelőztél, ha ugyan volt efféle tolongás akkoriban az evilágra való bejövést illetően? Ha nem vlt akkor is! Mindenesetre ez azt sejteti, hogy a 65-öt jelentős valószínűséggel megérem én is! Szóval Isten éltessen még jó sokáig. Egyébiránt megkésve bár de én is csatlakoztam úgy másfél hónapja ...a Nagypapák boldog táborához. és lett egy Dalma Lilla,nevű lányunokám a nevének másik fele lévén csak fiaim, egyértelmű. Most kezdem megérteni, a környezetemben egyébként évek óta tapasztalható nagyszülőségi izgalmat! Az már oly rég volt mikor a sajátjaim voltak ilyen aprók! Meg más szemmel is néztem akkor a jelenséget! Szóval Isten éltessen és legyen még sok ilyen szép napod!! üdv ZLaci (alias :Sumák)Bővebben
21 órája · · · Kapcsolat megtekintése2011. április 15., péntek
Amerikaiak lövöldöztek Dócon
Bajtársak! Amire nem gondoltunk még rémálmunkban sem a hódmezővásárhelyi laktanya vaságyán, a jól tömött szalmazsákon forgolódva: az USA magyarországi nagykövete a teljes magyar vezérkar asszisztálása mellett lövöldözött a dóci lőtéren. Ráadásul minden céltárgyat leküzdött a rendelkezésére bocsátott gyalogsági lőfegyverekkel. Mindezt tette a Habsburgok trónfosztásának napján. Na erre varrjatok gombot! Feri, az obsitos
2011. április 14., csütörtök
Tibor napja van. Isten ltessen, Szabó Tibor Kopasz
Mennyi olvasó ma Beverly Hillstől Nagykanizsáig, és senki se írja meg, hogy a Kopasz Szabónak, aki az utóbbi időben kizárólag piramisok (hol egyiptomiak, hol mexikóiak) előtt fényképezkedik
lásd: http://iwiw.hu/i/Szabo-Tibor-9714557/adatlap
ma van a névnapja?
Isten és Gramsci éltessen, Tiborom!
lásd: http://iwiw.hu/i/Szabo-Tibor-9714557/adatlap
ma van a névnapja?
Isten és Gramsci éltessen, Tiborom!
2011. április 5., kedd
Arc, hátraarc!
Szia, Y' de'Guech!
Már be is tettem a blogba, úgyis sivár a fölhozatal.
Üdv a Sasfészekbe !
Tokaiék,
Sashalomról
2011.04.04. 21:55 keltezéssel, máthé dénes írta:
Már be is tettem a blogba, úgyis sivár a fölhozatal.
Üdv a Sasfészekbe !
Tokaiék,
Sashalomról
2011.04.04. 21:55 keltezéssel, máthé dénes írta:
Erőt Egészséget Költő Bajtárs, T-üteg!Vidéki sasfészkünkben, estente, a mezei szorgalmasság fáradalmai után, rádiót hallgattunk, az MR1-et 8-kor. Garaczy László Harc, hátra arc, egy lemur vallomásai könyvét olvasták fel. Bár kb 1970-ben játszódik a könyv, tehát jóval későbbi történetet mutat, mint amikor mi voltunk katonák, mégis hihetelen pontossággal idézi fel a mi, mára már megszelidült emlékeinket. Persze annál több, a hetvenes évek kádári szürkesége igen jól kivehető. Javaslom, a T-üteg állománygyűlésen foglalkozzon a művel, akár virtulásan, esetleg egy író-obsitos olvasó találkozó keretében is elképzelhető.Y’de’Ghuech
2011. március 31., csütörtök
Újra lesz Varsói Szerződés?
Jön a Varsói Szerződés
1996. április 1-jén az orosz Itar-Tasz hírügynökség azt jelentette, hogy az orosz parlament a Varsói Szerződés felújításáról vitázik. A hamis jelentést cseh és bolgár ügynökségek is átvették, a hír így széleskörű pánikot váltott ki.
Néhány óra múlva az orosz hírügynökség közölte, csak viccelt, és elnézést kért az álhírért.
1996. április 1-jén az orosz Itar-Tasz hírügynökség azt jelentette, hogy az orosz parlament a Varsói Szerződés felújításáról vitázik. A hamis jelentést cseh és bolgár ügynökségek is átvették, a hír így széleskörű pánikot váltott ki.
Néhány óra múlva az orosz hírügynökség közölte, csak viccelt, és elnézést kért az álhírért.
2011. március 8., kedd
Nőknapja van
Ejnye. Nők Napja van, és senki se köszönti a Stellákat meg az Ibolyákat?
Vagy a Valamilyennét, akit a Láng Robi emlegetett, mikor még nem vonult vissza a közélettől?
Vagy a Valamilyennét, akit a Láng Robi emlegetett, mikor még nem vonult vissza a közélettől?
2011. március 5., szombat
Ü--tegvííííí .... 'gyázzz!
Az iwiw szerint Süli és Kanyó holnap lesz 64 ééééééé... vess!
Szerintem megvan az 65 is, de azért Isten éltesse üket sokáig.
Pihenj, foglalkozásra elvonulni.
Szerintem megvan az 65 is, de azért Isten éltesse üket sokáig.
Pihenj, foglalkozásra elvonulni.
2011. február 28., hétfő
Fodor Zsoltnak van megint igaza: Már HÁROM ÉVE
Fodor Zsolt volt az első, és eddig egyetlen, aki észrevette,
hogy már három éve a temetésnek.
hogy már három éve a temetésnek.
2011. február 16., szerda
2011. február 12., szombat
2011. február 5., szombat
Új e-mail cím!
Tisztelettel közlöm, hogy új e-mail címem lett:
tokai.andras@t-online.hu
tokai.andras@t-online.hu
Címkék:
Fodor Zsolt,
Kanyó Feri,
Kasnyik,
Láng Robi,
Matya,
Mindenki,
riyadhi csikósok,
Schultz,
Szabó László/Mohó,
Szendrő Luigi,
Tóth/Regönye,
Totyi emléküteg,
y de Guech,
Zalányi/Sumák
2011. január 27., csütörtök
Megugrott az olvasók száma!
Azt látom a Csíkos Miklós által föltelepített számlálón, hogy ma már heten is belekukucskáltak a blogba. Vagy ennyien éjszakáztak kies kis hazánkban, vagy valószínűbb, hogy az Amerikába átszivárgott egykori T-ütegesek aktívak, ottani estefelé. Csak mért nem írtok, miért csak kukucskáltok, fiúk?
2011. január 25., kedd
Mind you, Country Boy, azaz vigyázzá, Ideghes!
Az előző Bejegyzés 1. eszperantó nyelveken fogalmazott Megjegyzéséhez:
Továbbá: E pericoloso sporgersi!
És : Látlak, czigány, látlak!
Továbbá: E pericoloso sporgersi!
És : Látlak, czigány, látlak!
2011. január 24., hétfő
Üdvözlet Tóth Bélának, újabb, kicsit jobb hírek Mohóról
Üdv, Béla, páran, Fodor Zsolttal, Csikóssal már korábban beazonosítottunk.
Ezek szerint Roccoval is talalkoztál, én most láttam újabb kisunokája képét az iwiw-en.
Különben az iwiw-en meg a Facebookon is jópáran ott avagyunk egykori T-ütegesek.
Ha blog-jelszó kell, írjál
tokai@externet.hu címemre, megadom a jelszót.
Máthé Dénes Ideghest megnyugtatom, nem kell egyelőre szakszervezeti vagy T-ütegi beteglátogató
csapat, Mohó (Szabó Laci) a romló szeme ellenére járkál, tevékenykedik, de köszöni a jókívánságokat.
Láng Lacinak üzeni: megkapta az ölelést, de Lorca Gitárját sose tudta, Laci talán a Walesi bárdokra
gondolt. Az is nagyon zenei. :)
Kielemeztük az ismerősöket, és lehet, hogy találkozunk Mohóval, aki - ha már versekről esett szó - óvatosan és bizonytalanul megígérte, hogy talán szintén eljön
a (régi, királyi) Magyar Írószövetségbe (mert ugye van már pár másik írószövetség azóta) csütörtökön, jan. 27.-én 5 órára, amikor én is ott leszek a havi Open Readingen, aminek vendége Báger Gusztáv, aztán, aki akar verset olvas föl, én is lehet, hogy bemutatok egy rövid részt készülő Szt. Kolumba fölmagasztalása című, ó-ír szövegfordításomból. No, írül nem tudok ugyan, csak pár szót, meg a kódexbetűk olvasását. Angol közvetítéssel dolgozom.
Ezek szerint Roccoval is talalkoztál, én most láttam újabb kisunokája képét az iwiw-en.
Különben az iwiw-en meg a Facebookon is jópáran ott avagyunk egykori T-ütegesek.
Ha blog-jelszó kell, írjál
tokai@externet.hu címemre, megadom a jelszót.
Máthé Dénes Ideghest megnyugtatom, nem kell egyelőre szakszervezeti vagy T-ütegi beteglátogató
csapat, Mohó (Szabó Laci) a romló szeme ellenére járkál, tevékenykedik, de köszöni a jókívánságokat.
Láng Lacinak üzeni: megkapta az ölelést, de Lorca Gitárját sose tudta, Laci talán a Walesi bárdokra
gondolt. Az is nagyon zenei. :)
Kielemeztük az ismerősöket, és lehet, hogy találkozunk Mohóval, aki - ha már versekről esett szó - óvatosan és bizonytalanul megígérte, hogy talán szintén eljön
a (régi, királyi) Magyar Írószövetségbe (mert ugye van már pár másik írószövetség azóta) csütörtökön, jan. 27.-én 5 órára, amikor én is ott leszek a havi Open Readingen, aminek vendége Báger Gusztáv, aztán, aki akar verset olvas föl, én is lehet, hogy bemutatok egy rövid részt készülő Szt. Kolumba fölmagasztalása című, ó-ír szövegfordításomból. No, írül nem tudok ugyan, csak pár szót, meg a kódexbetűk olvasását. Angol közvetítéssel dolgozom.
Itt van Béla is és mutatja is magát azonnal
Írta Tóth Béla egy "levélke" tárggyal jelzett levelet, ami sokkal több, mint egy levélke. Ebből megértitek, hogy miért:
Tisztelettel tájékoztatlak, hogy a T-üteg! Nóta indulj! honlapon a 2008. március 24-i keltezéssel feltett 2. képen a jobb hátsó sarokban én állok. A képpel egy magasságban lévő, a teljes ütegről valahol Tatán készült képen Eperjesi főhadnagy mögött az ő jobb oldalán Héjjas Jani, a bal kezénél szintén én állok.
Sajnos, nem tudok erre a kiváló lapra feljutni, de szívesen találkoznék a régi sorstársakkal. Most már Érden lakom, Roccotól párszáz méterre.
Tóth Béla
Hogy ne kelljen visszakergetni az időt, itt a link a fotókkal.
2011. január 21., péntek
Hidegben nyári kép.
Aki azt hinné, Kairóban vagy Alexandriában készült, az téved.
A budapesti Szt. István Bazilika előtt készült két-három (vagy öt-hat?) éve
egy kedves fiatal barátom esküvője előtt. Üdv és hasonló jó meleget mindenkinek:
T-Bandi
Ja, egy angol költő valami ilyesmit írt:
If winter comes, can spring be far behind?
Az első és hamisítatlan Kurultáj...
2011. január 17., hétfő
(Nem túl jó) hírek Mohóról
Ma valamit keresgéltem, és egy Verhaaren--kötet került a kezembe. Eszembe jutott róla Mohó, aki az asztalra pattanva Börgöndön, tán még Hmvhelyen is, mindig ugyanazt a Verhaaren-verset szavalta, talán A vihart. Jó egy éve volt hírem utoljára Szabó Laciról, mikor szemoperációra készült. Fölhívtam, mi lett a szemével. Szegényt sok csapás érte: egyik szemének világát egészen elvesztette, a másik is rizikós, sőt tavaly a felesége is meghalt, és mivel gyerekük nincs, egészen egyedül maradt. Azért kedélye megvan, sokatokra szeretettel emlékszik. Január 25.én lesz 65 éves. A Bécsi-kapu mellett lakik, írogat a Magyar Nemzetbe, Szabó László Zoltán néven, főleg amerikai tárgyú cikkeket, legutóbb Obamáról. Szidja a blognai rendszert, ami miatt valószínű már nem kap újabb órákat a Pázmányon, ahol amerikanológiai óraadó volt mindezidáig.
Mindenkit szeretettel üdvözöl, különösen Szűcs Mikit, Brumit, Mattyasovszkyt. Emlegettük Láng Lacit (akiről semmi újat nem tudunk), Szendrő Luigit (aki tavaly is itthon volt Mexióból), a szegedi Kopasz Szabót, Téringert, Kanyót, Schulzot.
Én elmondtam, hogy Fodor Zsolttal és Csikós Gabival gyakori e-mailes, netes kapcsolatban vagyok. Kérdezte, hogy ezek az urak kik is lennének?
Mindenkit szeretettel üdvözöl, különösen Szűcs Mikit, Brumit, Mattyasovszkyt. Emlegettük Láng Lacit (akiről semmi újat nem tudunk), Szendrő Luigit (aki tavaly is itthon volt Mexióból), a szegedi Kopasz Szabót, Téringert, Kanyót, Schulzot.
Én elmondtam, hogy Fodor Zsolttal és Csikós Gabival gyakori e-mailes, netes kapcsolatban vagyok. Kérdezte, hogy ezek az urak kik is lennének?
2011. január 13., csütörtök
Megjottünk Írországból.BÚÉK mindenkinek
Különösen azoknak, akik szeretik a Guiness sört, mint emlékezetem szerint Totyi.
http://tokaiandras.blogspot.com/2011/01/megjottunk-irorszagbol.html/
Az angolosoknak szültem egy kis szójátékot is:
Az ugye ismerős:
East or West - home is best.
My amendment:
North or South.
The best is a stout.
http://tokaiandras.blogspot.com/2011/01/megjottunk-irorszagbol.html/
Az angolosoknak szültem egy kis szójátékot is:
Az ugye ismerős:
East or West - home is best.
My amendment:
North or South.
The best is a stout.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)