Börgöndi repülõtér: tavasszal indulhat a kivitelezés
Újabb akadály hárult el a börgöndi repülõtér építésének megkezdése elõl: megkezdték a majdani futópálya 200 méteres sávjának területén élõ, védett ürgekolónia elköltöztetését.
Az állatokat a jövendõ repülõtérnek abba a zugába telepítik át, ahol nem lesznek építési munkálatok. A "költöztetést" Altbacker Vilmos zoológus szakértõ irányításával, biológia szakos egyetemisták végzik, s a munkát folyamatosan figyelemmel kísérik a Duna-Ipoly Nemzeti Park környezetvédelmi szakemberei is - mondta el Tóth Ferenc, az Alba Airport Kft. ügyvezetõ igazgatója kedden az MTI-nek.
A mintegy 15 milliárd forintos költséggel, a magyar Biggeorge's NV befektetésében, egy korábbi katonai repülõtér helyén, 300 hektárnyi területen megvalósuló repülõtér építésének megkezdéséhez a számos hatósági engedély mellett több kormánydöntésre, köztük a légtér kijelölésre, valamint a létesítési engedély meghosszabbítására is szükség volt. Csaknem másfél évi várakozás után mindkettõt megkapta a társaság.
Amennyiben a jövõ hónapban döntés születik a közmûépítésre benyújtott pályázat ügyében is, még az idén megkezdik a közmûvek kijelölését, s a terület rekonstrukcióját. Hozzálátnak a korábbi repülõtér hátrahagyott épületeinek bontásához, az elburjánzott növényzet irtásához, az építési munkák elõkészítéséhez, majd tavasszal megkezdik a kivitelezést is.
A börgöndi repülõtér elsõsorban fapados repülõgépeket fogad majd. Arról, hogy várhatóan mikorra épül fel, az ügyvezetõ igazgató nem tudott válaszolni. Az eredeti határidõ a múlt év vége volt. (MTI)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése