Pontosabban az én megfejtésem:
A kocsmáros jó emberismerő volt, és a cowboy érveléséből rájött, hogy még „trükkök százait” tudná bemutatni, hogy ingyen whiskyhez jusson. Sőt, ha nem vigyáz, a végén még az összes piát és egész kocsmát is magának követeli. Mivel ez egy teljesen átlagos, normális kocsma volt, odaszólt a törzsvendégekhez:
- Hé, fiúk! Ez a köcsög cowboy nem akar fizetni a whisky-ért, amit megivott. Tanítsátok már móresre!
A kocsma vendégei pedig akkurátusan kirugdosták a cowboy-t a kocsmából, hogy soha többé ne legyen kedve visszatérni.
Ez teljesen úgy hangzik, mint egy népmese.
De elképzelhető, hogy valójában más lett a befejezés:
A vendégek egyike válaszolt a kocsmárosnak:
- A te dolgod, pajtás. Intézd el, ahogy tudod!
Ezen felbátorodva a cowboy odafordult a kocsmároshoz:
- Látom, nem nagyon érted a mélyebb összefüggéseket, de én nagyon szívesen elmagyarázom neked. Sőt, le is modellezem a kedvedért. Vedd csak elő az üveget és tölts nekem ismét egy pohár brandyt!
Mivel a kocsmáros mégsem volt olyan jó emberismerő, bele is ment a játékba és a magyarázat végén a cowboy újabb ingyen whiskyhez jutott.
A kocsmáros pedig nem töltötte ezek után tele a törzsvendégek poharát, mert valahogy kompenzálni kellett a veszteségét.
Akinek egyik megoldás sem tetszik, írjon befejezést a saját ízlése szerint és legyen törzsvendég abban a kocsmában.
2009. március 28., szombat
2009. március 25., szerda
Alig várom a hétvégét!
Izgatottan várom a hétvégét és Kanyó obsitos meg a többiek ígért megfejtéseit.
A legjobb megfejtők között sok korsó 1964/65 évjáratú csapolt sört, valamint ugyanazokból az évekből származó nápolyit és májkrémkonzervet sorsolunk ki!

A feladvány megfejtése...
hamarosan következik.
Engedve a Magyar Néphadsereg Kiváló Katonája és még kiválóbb obsitosa, Fodor Zsolt kedves unszolásának a hétvégén szándékomban áll megadni a 2008. március 7-én a blogban közzétett feladvány megfejtését. Arra kérlek Benneteket, hogy addig legyetek türelemmel, és a blogot olvasgatóktól örömmel vennék újabb megfejtési kísérleteket.
Obsitos köszöntéssel: Erőt, egészséget!
Kanyó Feri

2009. március 22., vasárnap
Kedves Sztancsik Peti!
A pálinkát kizárólag gyümölcsből készítem, az idei bogyózott szőlőből készült. Nem biztos, hogy ez törköly, mert abban a csutka is benne van. Mivel a must cukorfoka 20 volt, önmagában is elegendő. Egyébként sem szoktam cukrot hozzáadni, azt hiszem, ez a pesti Dohány utcában kóser pálinkaként lehetne hasznosítható. Egyébként mintegy 10 %-nyi más gyümölcs jót tesz a törkölyben, mert elnyeli a durvább illatokat és ízeket. Ez már szeszkémia, nem gyötörlek vele.
Kénsavas hordó biztosan létezik, de én 50 l-es üvegballonban tartom. Természetesen szívesen megkínállak, ha erre jársz! Szerintem a pincében adódik erre a legjobb lehetőség. Ott még néhány trükköt elmondanék!
TB

2009. március 20., péntek
Hiánypótlás amnéziában
Velem ugyan nem sokra mész, Zsolt Bátyó, én a 12 éves hallgatási fogadalom vagy egyéb okok miatt tökéletesen elfelejtettem mindent, különösen az elektrotechnikai részleteket.
Mit láttunk a kabinban?- Semmit, hisz sötét volt.
Nemcsak az volt fogdában, akit te említesz. Én az őrség pihenőóráit mindig igyekeztem a fogda jószagú hűvösében egyedül tölteni, ha volt üres hely, mert a közös alvóhelyen mi tagadás, büdös volt. Sokan is voltunk, meleg is volt, be is pállottak a lábak a csizmákba.
Úgyhogy írjon az, aki emlékszik, hisz a számláló szerint két hét alatt 1000-ről 1150-re jutottunk, tehát naponta kb. tízen belenéztek a blogba. Ebből a tízből egy vagy kettő igazán írhatna is. Ahogy Zsolt írta, akinek nem sikerül egyenesen a blogba, az küldheti nekem a tokai@externet.hu-ra, és akkor fölteszem.
Üdv: T-Bandi

2009. március 17., kedd
Hiányérzet
Hiányérzet
Egyes emberektől már régóta várok hozzászólást bizonyos témákban. Nevezetesen:
Fehér Tamás/Weis: Írd meg e-mailed címét valakinek a T ütegből, akinek tudod, és kérd meg az illetőt, hogy küldje meg Tokai Bandinak és/vagy nekem. Kell a gyüjteményünkbe.
Kanyó: Mi a feladvány megfejtése? A feladvány 2008. március 7-én jelent meg a blogban. Segítséget is nyujtottál a feladványhoz 2008. március 8-án. Abból arra lehet következtetni, hogy se Csíkos Miklós, se pedig én nem hibáztunk rá a helyes megoldásra. A helyes megoldással azóta is adósunk vagy.
Kasnyik Gyurka: Írdd meg, hogy miért és mennyi időre kerültél fogdába. Arra is térj ki, hogy szabadulásodkor kikből állt a fogadóbizottság. Nagy Gyuri/Löbödör köztük volt, de még kik? A vállaikra emelve vittek el a kantinhoz. Nyáron beszéltünk erről, de mások is kíváncsiak lehetnek rá. Te voltál az egyedüli köztünk, aki fogdás volt, ha nem számítjuk Sumák rövid vendégszereplését a fogdában.
Láng Laci/Robi: Nem vagyok meggyőződve arról, hogy csakugyan az 1. szakaszban voltál. Ezzel nem vagyok egyedül. A dolog eldöntésére néhány kérdés:
- Mit láttál és mit csináltál azokban a kabinokban, amelyekben megfordultál?
- Mi volt a kurbliséma?
- Mit csinált a feszültségkétszerező töltőkondenzátoros kapcsolás?
- Mi volt az OS-10?
- Hol volt a nagyfeszültségű egyenirányító?
- Hol volt és mit csinált az időrelé?
- A csőtápvonalak egyes szakaszait milyen módon csatlakoztatták egymáshoz?
- Mit csinált a magnetron?
- Mi volt az O anyag?
- Honnét jött az rpk? Mi volt az?
- Hol dolgozták ki a K1, K2 és K3 parancsokat?
- Melyik kabinban kódolták ezeket a parancsokat?
- Ki nyomta meg a ПУСК (puszk) gombot, és az hol volt?
- Melyek voltak az egész rendszer áramkörei?
- Hol volt és milyen impulzusokat számolt az impulzusszámláló dióda?
A súgás mellőzése kéretik. A kérdések között vannak olyanok, amelyekre a válszt az 1. szakasz tagjainak kellene tudniok, vannak olyanok, amelyekre a 2. szakasz embereinek kellene emlékezniök, és vannak olyanok is, amelyeket 1965-ben még mindnyájunknak tudnia kellett.
Zalányi/Sumák: Írd be a blogba is, hogy miért lettél Sumák, és hogy Mónus hadnagynál hogyan jártál ki Gomola tizedesnek fogdát! Ez utóbbi különösen tanulságos.
Záray Gyula: Foglalj állást a sapkádba borított szaftos hús ügyében! A Totyi csizmája és Gaál Pál esetei Zsolt emlékeben (2008. II. 8.) c. írásomban emlékeztem meg sapkád gyalázatáról. Sztancsik Péter Még néhány sztori 1964-65-ből (2008. II. 22.) c. bejegyzésében azt írja, hogy nem emlékszik az esetre. Bejegyzéséhez megjegyzést fűztem. Azt csak itt teszem hozzá, hogy a téli sapkád lett jelig töltve a szaftos hússal.
Valaki: Írja meg, hogy mi volt az igazi neve az alábbi egyéneknek:
- Donkanyar őrnagy
- Emberhegy százados
- Fűrészpor százados (Juhász volt?)
- Göröcs szakács
Ha valaki nem tudna a blogba írni, küldje el alkotását Csikós Miklósnak vagy Tokai Bandinak.
Fodor Zs. honv.

2009. március 12., csütörtök
Kénsavas hordó
Üdvözlet a "kénsavas hordóban érő törkölyt" főző regenyei obsitosnak! Nagyra értékelem erőfeszítéseit. Úgy tűnik ketten vagyunk pálinkafőzők, csak én gyümölcsből teszem ugyanazt. Ritkán jelentkezem, mert "ezerrel" tanítok, de ez a törköly nagyon tetszik! Valószínűleg az infókból következtetve ez a világ legdrágább törkölypálinkája! SZERETNÉM MEGKÓSTOLNI!
Egészségetekre!
Sztancsik Péter
Egészségetekre!
Sztancsik Péter
Sziasztok kedves Bajtársaim!
Tényleg régen szólaltam meg, de azért szorgalmas olvasója vagyok a blognak. A vissza emlékezéseket is bámulattal olvasom, néha úgy érzem nem is Veletek voltam katona, mert a neveken kívül nem sok sztorira emlékszem vissza. Másrészt nem nagyon szerettem soha levelet írni, nincs valami jó irodalmi vénám.
Most lábadozom, mert január végén síbalesetem volt és a sílécem éle jó mélyen elvágta a jobb combom külső részét. Lienzben a kórházban varrták össze, de még most is érzem kicsit az összevarrt izmok hózódását. Szerencsére komolyabb baj nem történt.
Élem a nyugis nyugdíjas életemet, unokázok, segítek apróbb dolgokban a gyerekeimnek.
Sóval még megvagyok.
Üdv Mindnyájatoknak
Schultz honvéd.

2009. március 11., szerda
Üdv Regenyére Tóth szásnak
Vidám reggelt okoztál,Béla, igaz, ebben Csikós blogmajszternak, a téged biztató Fodor Zsoltnak, meg bizonyára Téringer Roccónak is része volt, aki nemrég fölismert valahol Budafok környékén.
Valaki írásodhoz megjegyzést fűzött, ibolyát keresve,amit nem értettem. Az én megjegyzésem: fényképedet keresem. Talán Kanyó találta ki, hogy küldjön ki-ki fényképet is mai ábrázatáról. Igaz, azon a plusz 50 kiló nehezen ábrázolható, hacsak nem egész alakos kép lesz...
A kénsavas hordóban érő törkölyt kihagynám, de biztos vannak nálam bátrabb egykori rakétások is.
Üdv: Tokai

2009. március 10., kedd
Jelentkezem!
Kedves Sorstársak!
Megpróbálok Fodor Zsolti utasításainak megfeleően jelentkezni, hátha sikerül.
Még mindig Tóth Béla vagyok, még 191 cm magas, de a 70 kg körüli tömegem már a multté, az kb. 50 kilóval ezelőtt volt.
Elválásunk óta kaptam egy biológia - kémia szakos diplomát Szegeden, egy szakmérnöki diplomát a Műegyetemen és természetesen vörös diplomát a marxistán. Közben megnősültem. Gábor fiam számítógépeket programoz, feleségestül. 3 gyermekük közül 2 még ovis, Csillaghegyen. Balázs a MATÁV-nál és számomra követhetetlen utódcégeinél dolgozik, felesége is. Ők Érden élnek, két gyermekkel. Kedvenc feleségem vegyészként dolgozott, majd tanított. Magam 1970-től 1982-ig, majd 1989-től 1991-ig vegyipari szakközépiskolában tanítottam. Akkor még kiváló vegyészekkel (Pápa Ágoston) is volt kapcsolatom. A két évszám között máshol voltam igazgató-helyettes. 1991-től a pécsi polgármesteri Hivatalban a több néven megjelenő Művelődési Osztályt vezettem, meg nem vezettem, de a lényeget uraltam. 2007. október 30-án 12 órakor léptem ki a hivatal kapuján, azóta nyugdíjas vagyok. Van egy szőlőm Regenyében, ott termelem a világ legdrágább borát. A maradékából pálinka készül, amit kénsavas ballonban érlelek. Ha erre jártok, keressetek meg!
TB, a Magyar Néphadsereg sorozatos tévedései következtében tartalékos százados

Egyedül olvasom a blogot máma
Szomorú reggel, Fiúk.
Lévay József, XIX. századi költő Mikes Kelemenes verse jut eszembe:
"Egyedül hallgatom tenger mormolását,
Tenger habja felett futó szél zúgását,
Egyedül, egyedül
A bujdosók közül,
Nagy Börgöndországban,
Hacsak itt nem lebeg sírjában nyugovó
Sztankovics nagy lelke, az eget csapkodó
Radar haragjában."
Kanyó, Fodor, Totyi,
Ideghes, Láng Robi,
Schulz és Szűcs, B.Brumi
szólaljatok má meg
nehogy a Téringer kezdje szaporábban.

2009. március 5., csütörtök
Üdvözlet az 1011. badacsonytomaji olvasónak!
Ki vagy Badacsonytomajról? Már megkezdődött a vitorlásszezon, vagy a szöllőben kell kapálni?
2009. március 3., kedd
Ipi-apacs
Ipi-apacs, te vagy a hunyó!
Ha Te vagy az az olvasó, aki ezredikként látogatsz el blogunkba, akkor érezd kutyakötelességednek, hogy egy kis opussal kivedd a részed az írásból is!
Ellenőrizni fogjuk!
A különösen színvonalas írást felterjesztjük ütegirnoki dícséretre.
A kötelességszegőket pedig sújtsa dolgozó, nyugdíjas és obsitos népünk megvetése!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)