2009. február 23., hétfő

Sok az olvasó, kevés a nóta

Heló, Fijugg!
Sokan sokfelől olvassátok a bloggunkat, ma pl heten, közte Székesfehérvárról és Pozsonyból is. Ámde alig ír valaki.
Én ma egy kis limericket írtam Matyi fiam nevenapjára, közhírré teszem:

Elrontotta Jégtörő Mátyás.
Hó lett reggelre, sok és kásás.
Adott vón' a hagyomány
más nevet, Matyikám,
például: Hóolvasztó Mátyás.

2009. február 16., hétfő

ARMA VIRUMQUE CANO

Igaz, február 7-én a balatonfüredi olvasók üdvözlésekor írott bejegyzés Megjegyzésében már megpendítettem ezt a vergiliusi eposzkezdetet (Fegyvert s vitézt éneklek) de senki se vihogott még rajta, sőt azon sem, hogy félek, Kanyó honvéd a következő javítást kéri majd szabadalmaztatni:
ARMA VIRUMQUE KANYÓ.

2009. február 15., vasárnap

Totyi emlékmiséje



Szállingózó hóesésben jó korán érkeztem a Lőrinc pap térre. A szegedi Szabó(Kopasz)Tibor már ott toporgott, vele beszélgettünk. Különösen Gáspár honvédról érdeklődött, akit egykor Gelencsér kézigránáttal fejbe dobott. Ki tud róla? Tibor családi programok miatt a mise vége előtt elsietett, ezért a két mellékelt fotón már nem szerepel. Így végül hárman képviseltük az egykori T-üteget: Szabó Tibor, Szűcs Miklós meg én. A mellékelt képeken balról jobbra: Szűcs, Pléh Csaba(Totyi unokatestvére), Tokai, Totyi Édesanyja, és Totyi fia, Pallagi Péter.
Igazoltan távol voltak még: Máthé Dénes/Ideghes, Zalányi Laci/Sumák, aki nagyon akart jönni, de ledöntötte az influenza, valamit Szabó László/Mohó, akit a héten a szemével műtöttek.
Mindenkinek jobbulást!
T-Bandi

2009. február 14., szombat

A reggeli szemle

“Takarítás meg hétszentség,
Kezdik a reggeli szemlét
.”
Molnár László: A magyar baka napirendje


A reggeli szemlére még a foglalkozások megkezdése elött került sor. Hódmezővásárhelyen a tisztesek közül valaki megnézte, hogy milyen a körletrend. Azaz fel van-e takarítva, és hogy a fekhelyek abszolut egyformán néznek-e ki.
Börgöndön a felszerelés valamely darabját nézték meg. Ezt az A ütegből csinálta valamelyik tisztes. Amikor az emeletre kerültünk az E üteggel egy folyosóra, akkor már közülünk kellett valakinek a reggeli szemlét megtartani. Ez azért volt így, mert a rajparancsnokok közülünk kerültek ki. Ezt a tisztséget senki nem vette komolyan, rajparancsnokok se. A reggeli szemlét tartó egyénnek bizonyos keretek között lehetősége volt annak eldöntésére, hogy mit akar megnézni. Volt, amikor a napostiszt mondta meg, hogy mit kell megszemlélni. Az egész úgy indult, hogy a napos bekiáltotta, hogy reggeli szemléhez sorakozó, és bekiáltotta, hogy mi a reggeli szemle tárgya.
A T üteg reggeli szemlét tartó emberei igyekeztek eredeti ötletekkel előállni. Sajnos, csak egyre emlékszem. Réczei Tibor a szemüvegesek szemüvegét ellenőzte. A tisztesek stílusában mindenkit megrótt, hogy a szemüvege nem elég tiszta. Ilyeneket mondott “Hogy lát maga keresztül ezen a koszos szemüvegen!? Neki fog menni a falnak.”
Egy másik alkalommal a reggeli szemle tárgya a gázálarc volt. A napostiszt gyanakodott, hogy elsumákoltuk a reggeli szemlét, ezért megkérdezte a szemlézőt, hogy mit látott. Az illető azt válaszolta, hogy talált néhány rozsdás gázálarcot. Ez a kijelentés a napostiszt gyanúját csak fokozta. A gázálarcban ugyanis alig volt fém, és azt is festés borította, ezért a rozsda nehezen volt elhihető. Valószínüleg ez a napostiszt még soha nem látott rozsdás gázálarcot. Hitetlenkedve rá is mordult a szemlézőre, hogy mutasson egyet. A szemléző Vitéz Gábor gázálarcát mutatta be, mert az volt a legrozsdásabb. A fémalkatrészek nem látszottak a rozsdától. Ezt látva a napostiszt majdnem agyvérzést kapott. Lármázni kezdett, és azzal fenyegette Vitézt, hogy kifizettetik vele a gázálarcot. Amennyire emlékszem rá, Vitéz megúszta azzal, hogy Punk vagy Ács lehordta, amihez már hozzá volt szokva, de nem kellett fizetnie.
Fodor Zs. honv.

2009. február 10., kedd

Pallagi Totyi halálának évfordulója. Gyászmise február 15-én vasárnap délben

Pallagi Pétertől, Totyi fiától kaptam a értesítést:

Az 1 éves évfordulóra tartott gyászmise most vasárnap 12:00-kor kezdődik a Jézus szíve templomban a VIII. kerület Lőrinc Pap téren. Nem a Rókus lett végül, mert ott nem volt "hely".

Nagy szeretettel várjuk a katonatársakat, barátokat a misén! Kérem András bácsiékat, a blogon keresztül legyenek szívesek, tájékoztassák őket is!

Üdvözlettel

Péter

2009. február 7., szombat

Üdv Balatonfüredre és Mosonmagyaróvárra!

Ma a számláló balatonfüredi és mosonmagyaróvári blog-olvasókat jelez.
Ne csak olvassatok, írjatok is!
Vidámakat, míg tart a farsang.

Üdv: Tokai András

u.i. Javaslat Csikós blogmajszternak. Nem akarod végre kijavítani alul kedvenc olvasmányainkban a histroyt - historyra, meg van ott még egy másik hiba is?
T-Bandi

2009. január 22., csütörtök

Hódmezővásárhelyi visszhang

Méltán híres tihanyi kollégáját jócskán lepipálta a hódmezővásárhelyi visszhang, mind az érthetőséget, mind a megismételt szótagok számát illetően. Lehetséges, hogy erre már nem mindannyian emlékeztek.
A különleges hangtani jelenségre akkor figyeltem fel, amikor eskütételre készültünk. Főpróbát tartottuk egy nappal a nagy esemény előtt. Kimenőruhában, tányérsapkával, fényes Kalasnyikovval vertük a vigyázzmenetet, és sorakoztunk fel glédában a dísztribün előtt. Működött a hangosítás, ezért fél Hódmezővásárhely hallhatta, hogy nagy események vannak készülőben a lövészlaktanyában. Az ezredparancsnok is részt vett a főpróbán.

Hirtelen a mikrofonhoz ugrott és beleüvöltötte:
- Első század második szakaszának első rajában a harmadik katona mi a kurvák holdkóros faszának mozog annyit?!!!!!
- No, valakit most nagyon le fognak cseszni – fordultam a mellettem álló Dolmányos honvédhez.
Mire kimondtam - máris valaki lett belőlem.
Ha valaki, hát én érzékeltem a visszhangot, méghozzá közvetlen közelről. Egy kicsit lerövidítve ugyan, némi késleltetéssel, de minden szótagot tisztán, érthetően.
- Mi a kurvák holdkóros faszának mozog annyit, Kanyó honvéd?!!!!!
– visszhangozta Illés szakaszvezető, rajparancsnok.
- Mi a kurvák holdkóros faszának mozog annyit?!!!!!
–visszhangozta Farkas százados, szakaszparancsnok
- Mi a kurvák holdkóros faszának mozog annyit?!!!!!
–visszhangozta Apatóczki százados, századparancsnok.

Akkor még csak nem is hallottunk a Guiness-rekordról, ezért aztán a hódmezővásárhelyi visszhang rekord nem is került bele az 1965-ös évkönyvbe. Utólagos hitelesítésre pedig nincs lehetőség.
Rövid írásom az egyetlen esély arra, hogy az utókor számára megőrizzük a méltatlanul elfeledett hódmezővásárhelyi visszhang hiteles történetét.
Kanyó Feri