Szerencse, hogy a Varsói Szerződés megszűnt, és immár tagjai vagyunk a NATO-nak Amerikával együtt, úgyhogy fegyverbaráti gasztusnak, hacsak nem egyenest NATO szerződéses kötelezettségnek számít, ha egy USA-ból érkezett segítségkérést avagy panaszt közzéteszek:
Ezt írja máma Fodor Zsolt:
Tapasztalnom kellett, hogy nem tudok írni a T üteg blogjába, ö. m. a f.
-
Aztán, bár ezerszer megfogadtam, nem írok a blogba, míg legalább egyvalaki nem ír, mégis megosztom Veletek azt, amit meg egy másik obsitos hadfi tett közzé egy iwiw-es üzeneteében.
MIvel azokat az üzeneteket bárki könnyen olvashatja, nem vétek, gondolom, a TÜK-szabályzat ellen, ha itt is közzéteszem, néhány keményebb kifejezés kihagyásával, puszta kegyeletből:
Az egyes megjegyzések természetesen időrendben visszafelé értendők:
Sutyinszkynak írom:
Szia, Misi,
Sztancsik közben ezt írta:
"Józsi volt az igazi kereszt neve,de lehet,hogy /..../A debreceni volt munkatársai szerint nagyon /.../ pasas volt. Ennyi.A nyugdíjazásával lett ales.Tedd fel ha gondolod.de nem fogja fényesiteni messzire ragyogó hírnevünket!Ámen. Végre ma már nem esett,szép estét!Péter"
/.../
Írjatok a blogba Ti, én már írtam, másoltam eleget (pl. Máthé Dénes dolgait).
Viszont lehet, hogy ezt az egészet, mivel Zsoltot emlegeted, kimásolom, és elküldöm neki.
Üdv: András
---------------------------------------------------------
> Kedves András! Ő nem Ákos, hanem László volt emlékezetem
> szerint. Talán Fodor Zsolt tudja pontosan./.../ Üdvözöllek: Sutyinszki M.
>
>
> ---------------------------------------------------------
> > Szia, Péter,
> > kösz, hogy rám is gondoltál e hír vételekor. Mért nem írod
> > bele a T-Üteg blogba? Vagy akarod, hogy írjam bele én?
> > Biztos, hogy Ákos volt az igazi keresztneve? Ez az
> > alliteráció olyan gyanús. Nem mi találtuk ki?
> > Lehet, hogy alezredességig vitte, - ki nem, ha
> > végigszolgálta az életét?- de nekem bizony már örökre Ács
> > alhadnagy marad.
> > Mint látod, megcímeztem az itt az iwiw -en levő összes volt
> > katonatársunknak.
> >
> > ---------------------------------------------------------
> > > Szia András!/..../ azt a hírt
> > > kaptam:hogy Ács Ákos ales elhunyt.Nem most,hanem már
> > > régebben.Elsunnyogott,ugyan úgy ahogy belopózott
> > > közénk!Údv.:Péter
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sutyinszky. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sutyinszky. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. június 10., csütörtök
2008. február 23., szombat
Hátizsák pórázon
Bajtársak! Sikerült!!!
Akkor hát nekikezdek. Feltétlenül előre kell bocsátanom, hogy Süli Pistához hasonlóan én is igyekeztem minden, katonasággal kapcsolatos információt kitörölni az emlékezetemből. Én hosszú távon gondolkodtam, és úgy véltem, hogy akkora pechem nem lehet, hogy mégegyszer az életben összehozzon a sors akkori elöljáróinkkal. Az elmúlt négy évtized fényesen vissza is igazolta várakozásomat.
Lenyűgözve olvasgatom egyesek visszaemlékezéseit, főleg a nevek pontosságát illetően. Ilyet tőlem ne várjatok. Egy-két történetemet azért megosztom veletek, annál is inkább, mert Kasnyik Gyuritól erre határozott felszólítást kaptam. Mindkét történet igaz, de majd később részletezem, mert inkább vidám, vagy legalábbis annak tűnő történetekkel szeretném kezdeni.
Két bajtársunk átkeresztelése az én lelkemen szárad. Az első Gulyás Lajost érintette még a civil és katonaélet határán, azaz a bevonulás napján. Lajos korábban érkezett, és már teljes harci díszben, rohamsisakkal a fején vágott le vigyázzmenetet a tiszteletünkre a hódmezővásárhelyi hálókörletben. Vastag, fekete keretes szemüveget viselt és nagyon hasonlított egy akkoriban játszott habkönnyű háborús filmvígjáték kétbalkezes német katonájára. Ennek hatására örömmel kiáltottam fel, hogy: Szia, Schultz!! A köszönésemet fogadta, és ennek alapján a körülöttem állók gyorsak memorizálták, hogy a szemüvegest Schultz-nak hívják. Névadásom aztán hosszú évekig elkisérte.
A másik keresztfiam Sutyinszky Misi volt, akit merő tévedésből neveztem el Slézinger-nek. Rettenetesen utálta ezt a nevet, de ebből keveredett egy kis kalamajka, amikor zsoldosztáskor nem akarta felvenni és Slézinger honvédnak járó összeget. Bocs fiúk.
Az első napok történetéhez még csak annyit, hogy én orvosi vizsgálaton vettem részt, amikor bemutatták a többieknek a laktanyát és az egyes harcos felszerelését. Én az alapvető információkból ilyenformán kimaradtam, és később keserves tapasztalatok megszerzése árán kellett pótolnom.
Az egyik ilyen volt, hogy az első politikai foglalkozáson ismerkedtem az AK géppisztollyal. Az íves tár alsó takarólemezét óvatosan lehúztam, hogy felfedezzem mi rejlik mögötte. Az összenyomó rugó hirtelen kivágódott és telefágta a pofámat fegyverzsírral. Pechemre a politikai tiszt szándékos provokációt sejtett akcióm hátterében.
Az alulinformáltságomnak köszönhetően zavart le Apatóczky százados is a gyakorlótérről, amikor első alkalommal próbáltam meg résztvenni egy gyalogrohamban. Azt ugyanis nem mutatták meg, hogyan kell rögzíteni a hátizsákot, vegyvédelmi felszerelést, gyalásót meg egyebeket, így aztán a mindent elsöprő roham első tíz méterén minden lepotyogott rólam. Nem akartam veszni hagyni a drága felszerelést, ezért vissza-visszaszaladtam és felnyaláboltam az elhullajtott holmit. Közben azért ügyeltem arra, hogy a fegyver csövét a képzelt ellenség irányába tartsam. Apatóczky nem tűrte, hogy pórázon vezessem a földön húzva a hátizsákomat, és lezavart a szikes terepről. Csak azért nem fenyített meg, mert még nem tettük le az esküt.
Egyelőre ennyit, majd még jelentkezem.
Kanyó Feri
Akkor hát nekikezdek. Feltétlenül előre kell bocsátanom, hogy Süli Pistához hasonlóan én is igyekeztem minden, katonasággal kapcsolatos információt kitörölni az emlékezetemből. Én hosszú távon gondolkodtam, és úgy véltem, hogy akkora pechem nem lehet, hogy mégegyszer az életben összehozzon a sors akkori elöljáróinkkal. Az elmúlt négy évtized fényesen vissza is igazolta várakozásomat.
Lenyűgözve olvasgatom egyesek visszaemlékezéseit, főleg a nevek pontosságát illetően. Ilyet tőlem ne várjatok. Egy-két történetemet azért megosztom veletek, annál is inkább, mert Kasnyik Gyuritól erre határozott felszólítást kaptam. Mindkét történet igaz, de majd később részletezem, mert inkább vidám, vagy legalábbis annak tűnő történetekkel szeretném kezdeni.
Két bajtársunk átkeresztelése az én lelkemen szárad. Az első Gulyás Lajost érintette még a civil és katonaélet határán, azaz a bevonulás napján. Lajos korábban érkezett, és már teljes harci díszben, rohamsisakkal a fején vágott le vigyázzmenetet a tiszteletünkre a hódmezővásárhelyi hálókörletben. Vastag, fekete keretes szemüveget viselt és nagyon hasonlított egy akkoriban játszott habkönnyű háborús filmvígjáték kétbalkezes német katonájára. Ennek hatására örömmel kiáltottam fel, hogy: Szia, Schultz!! A köszönésemet fogadta, és ennek alapján a körülöttem állók gyorsak memorizálták, hogy a szemüvegest Schultz-nak hívják. Névadásom aztán hosszú évekig elkisérte.
A másik keresztfiam Sutyinszky Misi volt, akit merő tévedésből neveztem el Slézinger-nek. Rettenetesen utálta ezt a nevet, de ebből keveredett egy kis kalamajka, amikor zsoldosztáskor nem akarta felvenni és Slézinger honvédnak járó összeget. Bocs fiúk.
Az első napok történetéhez még csak annyit, hogy én orvosi vizsgálaton vettem részt, amikor bemutatták a többieknek a laktanyát és az egyes harcos felszerelését. Én az alapvető információkból ilyenformán kimaradtam, és később keserves tapasztalatok megszerzése árán kellett pótolnom.
Az egyik ilyen volt, hogy az első politikai foglalkozáson ismerkedtem az AK géppisztollyal. Az íves tár alsó takarólemezét óvatosan lehúztam, hogy felfedezzem mi rejlik mögötte. Az összenyomó rugó hirtelen kivágódott és telefágta a pofámat fegyverzsírral. Pechemre a politikai tiszt szándékos provokációt sejtett akcióm hátterében.
Az alulinformáltságomnak köszönhetően zavart le Apatóczky százados is a gyakorlótérről, amikor első alkalommal próbáltam meg résztvenni egy gyalogrohamban. Azt ugyanis nem mutatták meg, hogyan kell rögzíteni a hátizsákot, vegyvédelmi felszerelést, gyalásót meg egyebeket, így aztán a mindent elsöprő roham első tíz méterén minden lepotyogott rólam. Nem akartam veszni hagyni a drága felszerelést, ezért vissza-visszaszaladtam és felnyaláboltam az elhullajtott holmit. Közben azért ügyeltem arra, hogy a fegyver csövét a képzelt ellenség irányába tartsam. Apatóczky nem tűrte, hogy pórázon vezessem a földön húzva a hátizsákomat, és lezavart a szikes terepről. Csak azért nem fenyített meg, mert még nem tettük le az esküt.
Egyelőre ennyit, majd még jelentkezem.
Kanyó Feri
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
