Üdv, Béla, páran, Fodor Zsolttal, Csikóssal már korábban beazonosítottunk.
Ezek szerint Roccoval is talalkoztál, én most láttam újabb kisunokája képét az iwiw-en.
Különben az iwiw-en meg a Facebookon is jópáran ott avagyunk egykori T-ütegesek.
Ha blog-jelszó kell, írjál
tokai@externet.hu címemre, megadom a jelszót.
Máthé Dénes Ideghest megnyugtatom, nem kell egyelőre szakszervezeti vagy T-ütegi beteglátogató
csapat, Mohó (Szabó Laci) a romló szeme ellenére járkál, tevékenykedik, de köszöni a jókívánságokat.
Láng Lacinak üzeni: megkapta az ölelést, de Lorca Gitárját sose tudta, Laci talán a Walesi bárdokra
gondolt. Az is nagyon zenei. :)
Kielemeztük az ismerősöket, és lehet, hogy találkozunk Mohóval, aki - ha már versekről esett szó - óvatosan és bizonytalanul megígérte, hogy talán szintén eljön
a (régi, királyi) Magyar Írószövetségbe (mert ugye van már pár másik írószövetség azóta) csütörtökön, jan. 27.-én 5 órára, amikor én is ott leszek a havi Open Readingen, aminek vendége Báger Gusztáv, aztán, aki akar verset olvas föl, én is lehet, hogy bemutatok egy rövid részt készülő Szt. Kolumba fölmagasztalása című, ó-ír szövegfordításomból. No, írül nem tudok ugyan, csak pár szót, meg a kódexbetűk olvasását. Angol közvetítéssel dolgozom.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mohó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mohó. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. január 24., hétfő
2011. január 17., hétfő
(Nem túl jó) hírek Mohóról
Ma valamit keresgéltem, és egy Verhaaren--kötet került a kezembe. Eszembe jutott róla Mohó, aki az asztalra pattanva Börgöndön, tán még Hmvhelyen is, mindig ugyanazt a Verhaaren-verset szavalta, talán A vihart. Jó egy éve volt hírem utoljára Szabó Laciról, mikor szemoperációra készült. Fölhívtam, mi lett a szemével. Szegényt sok csapás érte: egyik szemének világát egészen elvesztette, a másik is rizikós, sőt tavaly a felesége is meghalt, és mivel gyerekük nincs, egészen egyedül maradt. Azért kedélye megvan, sokatokra szeretettel emlékszik. Január 25.én lesz 65 éves. A Bécsi-kapu mellett lakik, írogat a Magyar Nemzetbe, Szabó László Zoltán néven, főleg amerikai tárgyú cikkeket, legutóbb Obamáról. Szidja a blognai rendszert, ami miatt valószínű már nem kap újabb órákat a Pázmányon, ahol amerikanológiai óraadó volt mindezidáig.
Mindenkit szeretettel üdvözöl, különösen Szűcs Mikit, Brumit, Mattyasovszkyt. Emlegettük Láng Lacit (akiről semmi újat nem tudunk), Szendrő Luigit (aki tavaly is itthon volt Mexióból), a szegedi Kopasz Szabót, Téringert, Kanyót, Schulzot.
Én elmondtam, hogy Fodor Zsolttal és Csikós Gabival gyakori e-mailes, netes kapcsolatban vagyok. Kérdezte, hogy ezek az urak kik is lennének?
Mindenkit szeretettel üdvözöl, különösen Szűcs Mikit, Brumit, Mattyasovszkyt. Emlegettük Láng Lacit (akiről semmi újat nem tudunk), Szendrő Luigit (aki tavaly is itthon volt Mexióból), a szegedi Kopasz Szabót, Téringert, Kanyót, Schulzot.
Én elmondtam, hogy Fodor Zsolttal és Csikós Gabival gyakori e-mailes, netes kapcsolatban vagyok. Kérdezte, hogy ezek az urak kik is lennének?
2010. január 30., szombat
KI emlékszik a börgöndi nagy havakra?...
... mikor, ha nem sikerült Mohóval gyorsan, két zöld pokrócba tekeredve becsusszannunk a vaságyak alá, kikergettek félmeztelen reggeli tornát végezni a hóban. Egy ilyen alkalommal történt, hogy a sok térdig hóban álló buta bölcsészt (vegyészt, leendő mérnököt) kicselezni akarván, ráálltam az egyetlen hótalan felületre, kicsit könnyíteni magamon, ám ez a felület egy leolvadt tetejű csatornafedélnek bizonyult, ami rosszul volt visszaillesztve, így hónaljig belecsúsztam. Bordatörés lett az eredmény. Legalább kéthetes gyengélkedőben, gipszelésben bíztam, az ügyeletes orvos azonban azt mondta, ezt nem lehet gipszelni. Mit csináljak? - kérdeztem fanyar képpel. - Ne röhögjön, ne köhögjön! Volt a lakonikus válasz.
Ha ekkora havat látok, mint ma is, sajogni kezdenek kétoldalt a 45 éve eltörött, és nem jól összeforrt bordáim. Ö. m. a f.! - hogy Fodor honvédot idézzem.
Ha ekkora havat látok, mint ma is, sajogni kezdenek kétoldalt a 45 éve eltörött, és nem jól összeforrt bordáim. Ö. m. a f.! - hogy Fodor honvédot idézzem.
2008. április 10., csütörtök
Tokai Bandi kerülő úton
Blogértékű gondolatokat szippantott magába a levelezési rendszer. Tokai Bandi, Fodor Zsolt memóriásszal váltott levelet (illetve nem váltott, csak küldött, a váltás akkor jön majd létre, ha Zsolt válaszol, de remélem már a nótaszós fejléc alatt). Kénytelen voltam az előző bejegyzéshez hasonló nyilvánosságra hozni a tartalma miatt. Megint csak ismételni tudom magam: Nehogy aztán hogy már nehogy ne ám.
Szia, Zsolt,
Szia, Zsolt,
ma a reggeli tornámat vezényszavaid alkalmazásával
rendesen elvégeztem.
Valaki már írta, hogy Brumi találta föl még Vásárhelyen az ágy alá pokrócbatekeredéses módszert a r.t. kiküszöbölésére.
Később ezt mi pl. Mohóval (Szabó Laci) Börgöndön is naponta gyakoroltuk, ott könnyebb is volt, mert míg Hmv-n emlékezetem szerint husszú egyes sorban voltak az ágyak itt már kettő-kettő volt egymás mellett, nagyobb volt alatta az ányák. Jó vastag zöld pokrócaink voltak, de a kövön azért nem ártott kettőt is magunk köré csavarni.
Engedelmeddel, ha már a kitalálókat emlegeted, Kanyónak és Dobosnak is küldök máolatot. Dobos pont ma hajnalban
jelentette nekem e-mailben, hogy reggeli tornára, sőt blogírásra kész.
T-Bandi
u.i. A sok szófejtés közben (fönntarom, hogy némelyik cigány szó) nem említed leggyakoribb katonaszavunkat, a sumák szót. Nincs benne az idegen szavak szótárában. Naivitásomban osztrák katonai németet, vagy jiddist sejtek mögötte: ember ne a cipőjét pucolja (Schuh machen), hanem tevékenykedjen rendesen! B.
2008. március 5., szerda
High tech csizmapucolás
Újabb morzsa az emlékeimből, Feri kaptafás története miatt hullott ki. Úgy emlékszem, hogy Totyi módszere volt a legtökéletesebb, amit a futkosóból hozott egyébként. A piszkavasat felmelegítette és a csizmáját azzal vasalta ki, magyarán a forró végével végigsimította mindenhol. Erre a csizma egyrészt csillogott, mársrészt olyan síma lett, hogy a port le lehetett fújni róla.
Szolgálati közlemény Tokai Bandinak: Terveztétek, hogy a Nagy Mohó Állattal elmentek Totyi anyukájához és szereztek képeket. Mi van ezzel a projekttel?
Szolgálati közlemény Tokai Bandinak: Terveztétek, hogy a Nagy Mohó Állattal elmentek Totyi anyukájához és szereztek képeket. Mi van ezzel a projekttel?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)