A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Héjas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Héjas. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 7., hétfő

Fodor Zsolt is felébredt. Nem csoda, ha Emberhegy szás jutott eszébe

Emberhegy százados
Igazi neve alighanem Kántor volt.  Az Emberhegy elnevezést Molnár László akasztotta rá, de nem ment át a köztudatba.  Életkora 40 és 50 között lehetett.  Egy magasra nőtt szumó birkozónak nézett ki.  Olyan magas volt, mint Tóth (Regönye) Béla, vagy Héjas János.  A kettő együttes súlya kb. annyi lehetett, mint Emberhegyé egyedül.  Nem csekély testi erővel rendelkezett.  Volt neki egy Trabantja.  Szemtanúk mondták, hogy amikor beleült, a  lökhárítók bal oldali vége legalább 5 cm-rel alacsonyabbra került, mint jobb oldali végük.  Nekünk alig volt vele dolgunk.  Emberhegy is azok közé tartozott, akik elfogadtak minket.  Elmondta magáról, hogy ő Harkovban nőtt fel, amit a Szovjetúnió Chicagojának is neveztek.  (Ezt a Harkov - Chicago párhuzamot eddig csak tőle hallottam egyedül.)  Azt mondta, hogy az ottani aranyifjúság tagjai, köztük ő is, úgy készültek  fel az életre, hogy egymás ökleit ütközették nagy erővel.  Így öklük nagyon megcsontosodott és nagyon megerősödött.  Beszámolt arról is, hogy egy olyan eljárást is begyakoroltak, amellyel egy kézzel és egy térddel végrehajtott, jól irányzott rugással valakit fejre lehetett ejteni.  Erről a fogásról egy hadifogoly visszaemlékezésében is olvastam.  Ő ezt a GULAGon tanulta meg köztörvényes bűnözőktől. 
Emberhegy még Börgöndre érkezésünk elött Ukrajnában járt, mert ott rokonai voltak.  Úgy gondolta, hogy ha már ott van, akkor körülnéz.  Utazgatott is sokfelé.  Kievben is járt.  Egyik nap azonban beidézték egy rendőrségi irodába, ahol alaposan lehordták.  Felrajzolták neki, hogy merre járt, mikor volt ott és mit csinált, mindent percnyi  pontossággal.  Rá kellett jönnie, hogy az ő megfigyelésében iskolásoktól kezdve az egészen öreg anyókákig rengetegen vettek részt.  Azt mondták neki, hogy mivel csak Ungvárra kért tartózkodási engedélyt, csak a kárpátukrajnai területen volt szabad mozognia.  Ha Kievbe kért volna tartózkodási engedélyt, akkor egész Ukrajnában szabad lett volna utazgatnia, de így nem volt neki rá engedélye.  Akkor még volt éberség!  A dolgot szerencséjére egy alapos fejmosással megúszta. 
 
Volt neki egy öccse, aki hasonló testi adottságokkal rendelkezett, mint ő.  Ez  Nagykanizsán volt katona.  Egyszer kimenője volt, de a kapunál elkezdték szőrözni.  Egy idő után elvesztette türelmét, és a kapuügyeletest mindkét helyettesével együtt leütötte, és kiment.  Ezért bezárták. 
Amikor 1973-ban ismét katonáskodtam Börgöndön, Emberhegy már nem élt.  Azt mondták, hogy a szive mondta fel a szolgálatot. 

2008. március 24., hétfő

Tokai Bandi levele Tátrai Vilinek, Fodor Zsolt is találgat



Szia, Vili . Itt egy kép, amit a Sztancsik küldött, és amit a Csikós megmagyarázott a blogon, hogyan kell életre kelteni.
Szerintem Te ülsz elöl középen.
Kösz mindkettejüknek!
ui. Most látom, hogy talán én ülök mögötted, a számból kigomolygó örökkévalósággal. Hogy ez mire vonatkozik, arra lásd a verses mellékletet. Mért nem aktivizálod magad az iwiw-ben?
B.
De ronda idő van! Zuhog a havaseső.
Kedves Börgöndtöltelékek! Jelentem, hogy tippjeim a következõk A kép jobb szélén leghátul a kimagasló alak valószínüleg Héjas János. Ugyancsak a jobb szélen abban az alacsony személyben, akinek csak a feje látszik, a Roccot vélem felismerni. Héjas elött hátul Regõs István áll. Regõs elött, de nem egy sorban vele Pápa Ágostonra gondolok. Középen, a kép elõterében álló egyén szerintem is Sztancsik. Sztancsik jobb keze mellett Kopasz Szabó áll, aki nem volt mindig kopasz. Regõsben abszolut biztos vagyok. Rocco, Pápa, Kopasz Szabó és Sztancsik esetében csak 90%-os a biztonságérzetem. Héjas esetében csak 50%. Úgy vélem, hogy Tátrai Vili nincs a képen. Az AK géppisztolyok azt mutatják, hogy ez a fotó Hmvh.-en készült, így olyanok is lehetnek jarta, akik nem jöttek velünk Börgöndre, és ezért ma már nem emlékszik rájuk senki. Nem ezt a képet kellene a blogunk tetejére tenni? Igaz, hogy nótázásra utaló jelek nincsenek rajta, de mégis mi vagyunk. Úgy tûnik, hogy a társaság áll és nem masírozik. Üdv: F. Zs. börgöndtöltelék


2008. február 7., csütörtök

Kasnyik Gyurka levele

Barátaim!

Néhányótoknak ismerősek lesznek fejtegetéseim, mert van, akinek már elküldtem, ha nem is ilyen teljességgel. Én nem táblázatban, hanem szöve-

gesen fejtem ki véleményemet. Azután mellékelek egy névsort, amelyik természetesen nem lesz teljes, az is lehet, hogy olyanok is rajta lesznek, akik nem

velünk voltak katonák,hanem én máshol találkoztam velük, csak már keverem a neveket.

Guggolók: balról Érsek Tibor /ebben bizonytalan vagyok/, a többekben biztos vagyok, azaz Süli István, Lőkös Sándor, Gulyás Lajos /Schultz/, Kasnyik

György, Sztancsik Péter, Pápa Ágoston, Pálfalvi András

Első álló sor: balról Az elsőt nem ismerem fel, Török Sándor, nem tudom, a következő szerintem Téringer István /Roccó/, nem ismerem , Eperjessy

fhdgy, Kiss /Zoltán ?/, Czégény Miklós, talán Sutyinszki Misi fejét látjuk a vállak között, Lipták József /Lityő/, de lehet, hogy ő Éesek Tibi, akit elsőként

írtam le. A szélén nem tudom,hogy ki áll.

Második álló sor: balról Kolarovszki János / vagy Koralovszki, bár inkább az első /, nem tudom, lehet, hogy ez a harmadik a Lipták Józsi, azután,aki a ke-

zét az arca elé teszi, az Sutyinszki Misi és ne az, akit először véltem Misinek. Sapka nélkül „micsoda fegyelemsértés ! „ Tokai Andris, Héjas /Héjjas/ Sán-

dor /?/, Tóth Béla és végül két barátot ismét nem ismerek fel. Remélem Ti többeket és másokat is felismertek, de legalább magatokat, akkor kizárásos ala-

pon közelebb jutunk a teljes névsorhoz.

A fürdőnadrágos képen a jobb könyökére támaszkodva fekszik Sztankovics főtőrzsőrmester, mögötte balról a második Pápa Ágoston, én a kép jobb szélén

állok, bal kezem a csípőmön. A többiekben erősen bizonytalan vagyok,de Ti , remélem, biztosabb szeműek és jobb emlékezetűek vagytok. Üdv: Gyurka