T-Brandy!
Bár Régeni bajtárs megkerülésének már többször örvendhettünk, mégis a cimzettek miatt vélem blokkbavalónak minősíteni: mondván Repetitio est mater studiorum, hátha azok a pernehajderek, akik a bajtársi lelkületnek ily mértékben fittyet hánynak, hogy tudniillik semmi érdemlegeset sem tesznek az oral histeria fennmaradásáért, hátha magukba szállnak és megkeresik a T-ütegblogstop-ot, s olvasván dicső hadtörténelmi múltunk jeles tettein elébb-utóbb a bajtársiasság érzetének hevülete, majd az emlékek végtelen folyama is felbuzog bennük.
Igen örvendek, hogy Csikósmiklós kikerült a gyengélkedőről, ha jól olvastam.
Visszalapozva a blokkban,- próbálj csak meg egy blogban csak úgy, kedvedre lapozgatni, az bizony noncense, merthogy annak lapja nincs, úgyám, szóval ezér' maradok a blokknál. F.Zs. bajtársunk említést tesz az egyik oldalon, még ha az oldalszámozás dátum szerint megyen is, a Don -kanyarról. Szerintem mint fizikai hely is nevezetes, mert ez a Börgönd -Fehérvár bekötő útvonalon egy tényleges kanyar volt, és nevét azért kapta, mert a hó, ha volt, akkor az bizony rendesen befújta és akkor katonáknak kellett az utat járhatóvá tenni, lehetőleg éjfélkor.
Na egy ilyen alkalommal tülünk is vittek bajtársakat, közöttük volt Gábor András bajtársunk, akinek sikerült ot megfázni, tüdőgyulladást kapni, mert a hóhányásban kiizzadt. A dolog szépsége, hogy oda vissza nyitott teherautón szállították őket. Csakhogy a tüdőgyulladás egy kissé elhúzódott, s végül is Bp.-en a Honvéd Kórházban kezelték az igazán nem törékeny termetű s fizikumú Bandinkat, ahol is meglátogattuk. Bandi egyébként csak egy hangerővel tudott kommunikálni, úgy kb. 150db környékén, de ha suttogott akkor is ez volt a az érték. Indulatbol, nem emlékszem, hogy a hangját felemelte volna, igaz ez a fentiek miatt úgyse sikerült volna neki.
Ezen a Fehérvárra hadi utu .... történt más is, ez, úgy vettem észre, nincs a lapozhatatlan elektromos jegyzetek között, amikor Móka koma és Keraban a Vasfejű csak későn, a vonat indulás után jutott ki a laktanyából. Ekkor nem maradt más lehetőségük, mint a begyaloglás Fehérvárra, s tán ráadásul ez szombaton történt. A stopolás tiltott dolog, volt, merhogy a katona összfegyvernemi jelzéséről az imperilista ügynök(cia, gehlen, fonaetikusan, akkor még moszad nem létezett az éberségi szaxótárban) rájön a kiskatona(kinek a feje van elől , de a farka irányítja- Hygéne szds et. mélyfilózófiai lényeglátása) szolgálatára, és így könnyen kikérdezhetővé válik, s így államtitkot árulhat el. Na szóval ottan ballagott két bajtársunk, amikor talán egy Wartburg hangja tűnt fel a laktanya felől (jó kis képzavar mi, de direkte benne hagyom), és bajtársaink e hangforrást leíntették, az meg is állt, és fenti két bajtársukn a fehérvári útírány megjelölve beszálltak a veztő szíves invitálására, hogy gyorsabban visszaérjenek a laktanyába, egy kis laktanyára, mert a sofőr Elkán Károly(Sir Khán) volt foglakozását nézve laktanyaparancsnok. Nevével később, ha figyelmesen olvastuk a sajtót, az Antall-kormány OLP(Országos Légvédelmi Parancsnokság) parancsnokaként találkozhattunk.
Bajtársak! Kérem e jelentős esemény teljes discussióját!! Főleg, ha ezt, az érintettek tennék meg!!!
Kese, Vitéz Gábor, Érsek(Mosonmagyróvári Egyetemen volt utoljára) Lengyel Miklós hol vannak, ügyeletes alegységben, őrségben Őrségen, vagy a Romkert árnyában napoznak(ez is jó kis zavarosság ugye)??? Szólni kéne a naposnak, de a világértse akarlak felébreszteni.
i
--------------------------------------------------------------------------------
From: zfodor@arkwright.com [mailto:zfodor@arkwright.com]
Sent: Tuesday, October 21, 2008 7:05 PM
To: karl-dobos@versanet.de; v.friedrich@iaea.org; Máthé Dénes; imolnar@danubia.hu; papaa@tolnanet.hu; zaray@ludens.elte.hu
Subject: Toprongy honved
* Kedves Borgondtoltelek Vegyeszek!
Ektelenul irok, mert igy mindenki el tudja olvasni.
Toprongy honvednak (Regeni Peternek, Durcinak) november 7-en erettsegi talalkozoja lesz, es ebbol a celbol Budapesten fog tartozkodni. Ebbol az alkalombol Tokai Bandi valoszinuleg egy T uteges osszeroffenest probal szervezni azokban a napokban. Ha valakit eredekel a dolog, irjon neki (tokai@externet.hu). Nemregiben Toprongyon kivul Liptak, Zalanyi (Sumak) es Lokos (Lokos, elso rovid, masodik hosszu) is elokerultek.
Üdv:
F. Zs. honv./Uncle Sam
* Turczi es a katonasag egyutt
2008. december 3., szerda
2008. december 1., hétfő
Egy lőszer meséje
Nekem is csak egy esélyt adott az élet.
Szépreményű, arany-csillogású 7,62 Kalasnyikov lőszerként láttam meg a napvilágot. Sokáig nem tündökölhettem, mert a gyártósor végén egy sötétzöld lőszeres láda sötétjébe zártak sok-sok társammal együtt. Másnap már utaztunk is a Magyar Néphadsereg Központi Raktárába.
Sorsom akkor dőlt el, amikor egy szép napon megemelték a ládámat és felrakták egy köhögő Csepel teherautó platójára.
- Ez a szállítmány Hódmezővásárhelyre, a gyalogezredhez megy. – hallottam az eligazítást.
Pedig kerülhettem volna máshova is. Ha egy kis szerencsém van még külföldre is eljuthattam volna: világot látni Egyiptomba, Kubába vagy valamely más izgalmas válságövezetbe. De nekem pont Hódmezővásárhely jutott.
Hosszú hónapokig csücsültünk tétlenül a laktanya lőszerraktárában. A szerencsésebbek persze naponta mehettek őrszolgálatba, meg ilyesmi. De az is unalmas lehet egy idő után. Különösen egy ilyen lapos- poros alföldi helyőrségben.
Aztán nekünk is felvirradt a nagy nap. A beszédfoszlányokból kiderült, hogy az egyetemista század éleslövészetére visznek bennünket a deszki lőtérre.
Hát ennél izgalmasabb életpályára számítottam.
Ötösével osztottak ki bennünket az izzadó tenyerű, zavarukban röhigcsélő újoncoknak. Közülük még senki sem szagolt puskaport. Az előttem lévő töltény még Héjjas Jánoshoz került, és máris szólították az én katonámat:
- Kanyó Ferenc honvéd!
Elsőként engem tárazott be, ami egyben azt is jelentette, hogy így lettem utolsó a tárban. Magyarul epizódszereplő. Sőt, a legutolsó statiszta egy tét nélküli vidéki előadáson. Mert az első három töltény legalább megmutathatta, mit tud. Milyen gyorsan tud megpördülni a huzagolt csőben, és a ballisztika szabályait követve becsapódni a céltáblába. Lehetőleg a közepébe. Mert azért rajtunk is múlik a találati pontosság. Sajnos, csak az első három találatot értékelték ennél a lőgyakorlatnál. Rám már csak a szakaszlövészetet lezáró össztűzben kerülhetett sor. Kissé rezignáltan várakoztam, de a vezényszó elhangzásakor mégis elkapott az annyit emlegetett harctéri idegesség.
- Második szakasz, össztűz!
- Tűz!
Hallottam a fegyverropogást, egy nagy durranást közvetlen közelről. Éreztem a puskapor szagát. A rugó felnyomott a tölténykamrába. Idegeim pattanásig feszültek, vártam az ütőszeg becsapódását …
Semmi.
Csalódás hasított belém. Mint egy coitus interruptus.
Ez a balfácán Kanyó elfelejtette átállítani a Kalasnyikovot sorozatlövésre a vezényszó elhangzásakor. És én ottmaradtam. Csőretöltve.
A következő pillanatban megkönnyebbülést éreztem.
Újabb lehetőséget kaptam. Mert így töltényelszámoláskor még visszakerülhetek a lőszeresládába, új kalandok várhatnak rám, és dicsőséggel fejezhetem be pályafutásomat egy igazán rátermett katonával. Szinte felujjongtam, amikor Kanyó honvéd kiemelt a Kalasnyikovból. Már alig vártam, hogy visszakerüljek a többiek közé.
A töltényelszámolás hozta a következő fordulatot. A nadrágzseb vásznán keresztül először éreztem azt a furcsa bőrremegést, amely később is előfordult, és Kanyó honvéd hirtelen elhatározásait kísérte. Ő legalábbis hirtelen elhatározásnak nevezte, míg mások inkább hülyeségnek tartották.
- Jelentem, a töltényeket felhasználtam.
Ez a mondat pecsételte meg a sorsomat. Ettől kezdve össze voltunk kapcsolva, mint a fény és az árnyék. Vagy mint a bűn és a bűnhődés.
Kanyó Feri
(folyt. köv.)

2008. november 27., csütörtök
Aki olvas, mért nem ír?
Heló, Fiúk!
A csikós által fölrakott számláló mutassa, hogy Karcagról, Szombathelyről, Budaörsről, Kolozsvárról és különböző amerikai városokból olvassátok a blokkot, - ahogy Ideghes nevezi.
De mért nem ír senki bele?
Mi a vélemény pl. Csikós és Tóth Béla javaslatáról, hogy jövőre Börgöndön és/vagy Fehérváron jöjjünk össze. Vagy Vásárhelyen, ahogy én fölvetettem?
És az a sok asztóriás is mind írástudatlan?

2008. november 13., csütörtök
Ezt nektek...
http://picasaweb.google.com/teuteg/TTegNTaIndulj
Innen tudtok képet letölteni, ha valamelyikre fáj a fogatok. Ha nem, nem, én csak szóltam, hogy írjak valamit. Az emlékeim már elfogytak (de lehet, hogy előjönnek, ha legközelebb találkozunk).
És, hogy teljesen kifeküdjetek a gyönyörtől: a teuteg@gmail.com címen (www.gmail.com ahol a felhasználónév a kukac előtti rész a jelszó pedig ?????. Ezt külön kérésre mindenkinek megírom, különben a blogba (blokkba) belépés jelszava. Bandi te biztosan tudod, és a Zsolt is, meg aki már beírt. De mondom, magánlevélben mindenkinek visszaválaszolom) Kell egy webkamera és már beszélhetünk is. Free of charge, ami magyarul azt jelenti, hogy sörben fizetendő.

Ismétlésbe bocsátkozom
Ez egy régi bejegyzés, de feltételezem, hogy van aki nem látta vagy elfelejtette, most újra ránézhettek.
T-üteg, nóta indulj!: Helyszíni jelentés Csernobörgről#links
Erről beszéltem az Astoriában a fiúknak és le is lettem beszélve, minek kódorogjunk a romok között. Pedig érdemes lenne, amíg vannak. Idén ne menjünk, de jövőre felderítem a terepet és ha van még valami lefilmezem, eldönthetitek, hogy megyünk-e vagy nem. Márciusban csak terepjáróval tudtam áthágni az akadályként direkt púpozott halmokon, jövőre már drótvágót, éjszakai távcsövet, gázálarcot, ultrahangos kutyariasztót, lidokain spray-t is viszek.
(Szolgálati közlemény: a linkről a "T-üteg, nóta indulj"-ra kattintva lehet viszajönni a mához. Ezt azért írtam, nehogy valaki fizetős pornó oldalra keveredjen. Fújjjj)

Ideghes Cselekvési Programot javasol
Erőt, egészséget Bajtársak!
Nagyszerű!
Dicső bevonulásunk közelgő 45-dik évfordulóját valóban illően, a haladó hagyományoknak megfelelően kellene emlékezetessé tenni.
Sajnálom, hogy asztoria népének heveny megbotránkoztatása, meg az egymásnak való örvendezés mellett nem jutott idő egy jövőbe mutató, bajtársi légkört és tudatot tükröző cselekvési program kialalkítására.
Szóval a találkozóért: Vitam et Sanguinem! De zabot nem.
Mivel Zalányi Sumák bajtárs is megtisztelte a dicsőséges nov.7-ei találkozót saját személyével, ezért a továbbiakban csak neki van megengedve a sumákolás (nomen est omen).
A többiekknek bloggfoglalkozásra elvonulni!
Sorakozó!
Irány a blokk!(Izé blogg)
'ndujj!
Ideghes

Tóth Béla via Maróy. Már megint: kimaradtak a "vidékiek" a jóból
Heló, Fiúk!
Tóth Béla jelentkezett, és írta, hogy Maróytól tud a blogról. - Mellesleg, Béla kedves, akkor mért nem írtál bele? Írjál, írjon más is, tegyen föl képet mai ábrázatáról.
Erről az jut eszembe, hogy (Kasnyikon és Pápán kívül) nem jött, nem is nagyon hívtunk vidékieket az Astoriába, de mivel ez tényleg olyan jól sikerült, kéne egyszer egy országosabb találkozót is csinálni, ahogy arról egyébként az év elején szó volt.
Csikós videójára nem fért rá, de elhangzott hetedikén, hogy talán Fehérváron kéne összejönni. Vagy teszem hozzá én: esetleg Vásárhelyen, ami közel van a Szegeden vagy Debrecenben élőkhöz, ott tanultakhoz.
És akkor még a sok külföldön élő, dolgozó egykori társunkat nem is említettük,
igaz, Fodor úr, és kedves egyéb távfelderítők?
Igaz, sok tősgyökeres pesti is távollétével tüntetett ezúttal, én meg ha "pesti" vagyok is, amúgy véletlenül Debrecenben születtem.
Na csá - ahogy gyerekeink, vagy: Helóka - ahogy unokáink mondják.
T-Bandi

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)