Bajtársak!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Az elmúlt évszázadban, még 1964-ben, bevezették, hogy az egyetemi évek előtt kábé 100 felvett hallgatónak 11 hónapot kell a Magyar Néphadseregben szolgálni. Ebben a blogban az első "előfelvételis" katonák találkoznak újra, akiket Hódmezővásárhelyen és Börgöndön igyekeztek alázni a hivatásos katonák. De ők is kaptak rendesen. Az egykori T-üteg, mára 60 éven túli, egykori katonái beszélgetnek egymással.
2 megjegyzés:
A pongyola fogalmazás félreértésre ad lehetőséget. Szerintem T-Bandy nem az utolsó mondatát írta le december 27-én. Én azóta is több mondatát olvastam. Remélem ez még hosszú ideig így lesz. mindegyikünk nagy örömére.
K.F. az obsitos
KF norvégiai ágensünkfejére virtuális barackot kell nyomni, mivel spanyol forrásból kell megismernünk a legféltettebb norvég hdititkokat. Engem laktanyára kell vágni, mivel KF felderítését kiválóra értékeltem, tehát abcúg.
Egyébként bakfitty az egész a T-Üteg féllábas vigyázmenetéhez képest, ha jól utánagondolok.
Különben meg, szemfényvesztés, mert lőttek, holott nem volt „Fekve töllts!”, nem volt „’Rányzék hármas”, és nem volt: „Tűz” és nem láttam, hogy a kilőtt hüvelyeket megkeresték volna, és elszámoltak volna velük.
Y’de’Ghuech
Megjegyzés küldése