2009. december 9., szerda

Ideghes mezei munkán, T-Bandi biztatása


Az trágyahordásrul.



Hát szó ami szó eléggé nedves-ködös volt az idő, 4-8°C között, szélcsenddel. Szóval szitált valamiféle kevés csapadék. De a színek!. Hát sohsem gondoltam volna micsoda gyönyörűség szürke környezetben meglátni azt a kevés, nem rikítóságával kitűnő lilát, sárgát, zöldet, barnát vereset. Egyébként felhajtott ingújjban működtem! S közben csönd , illetve a Bartók adó klasszikus zenéje.(Szerencsére elenyésző Kurtággal, Sugárral, Sibeliussal,Stockhausennel, Rémrettenetes Brucknerral.) Aztán este átmentem a dunaföldvári gyógyfürdőbe ázni. Rabló, zsivány banda, egy szegény kisnyugdíjasról 500Ft-ot húznak le, akármikor is mégysz. De igen jó volt.

Vissza blokkba. Csak azt nem értem hogy’ nem megy a fényképfelpakolás, mikor ez a két sarkos fotósnak is sikerült már, meg Neked is.

Alászolgája.

D

Megjegyzés: Pedig hogy milyen komoly gépe van Ideghesnek, az látszik a tavaly novemberi astóriás találkozón készült mellékelt képen.
Előzőleg pedig ezt írtam Máthé Dhénesnekh:

From: Tokai András [mailto:tokai@externet.hu]
Sent: Tuesday, December 08, 2009 7:12 PM
To: máthé dénes
Subject: Re: Digitábla, bibliai növények

Szerencséd volt, hogy nem a nagy esőben kellett a trágyával szórakázni.

A menórákon meg, amiket mostanában sok ablakban látok, csak kacagni bírok, akár levágott fák ágait, akár a csipkebokrot mintázzák.

Megjegyzésedet láttam a sarokba szorított fotósokról. Sajnos, a kiállítás már végetért.
Ha van kedved a blogba írni, küldd el, fölteszem.

Az én blogomban pedig találsz rólam is mindenfélét:

http://tokaiandras.blogspot.com/

Nincsenek megjegyzések: