Aki majdnem lekéste saját leszerelését

Bajtársak!
Már régen terveztem, hogy megírom a börgöndi katonáskodásom utolsó 48 órájának történetét, amely valóban mozgalmasra sikeredett. Az írás elkészült, sajnos hagyományaimnak megfelelően kissé terjedelmes lett. Nem szeretnélek túlterhelni benneteket, ezért csak egy részletet teszek közzé a blogban.

Akit érdekelnek az előzmények és a sztori befejezése, írjon e-mail címemre és szívesen elküldöm a teljes művet. Nem kell megijedni: 10 gépelt oldal az egész.
Cím: kanyo.ferenc@freemail.hu

Aki majdnem lekéste saját leszerelését

Két héttel leszerelésük előtt a T-üteg valamennyi katonája pontosan tudta, hogy hova fog hazautazni civil ruhájáért – kivéve Kanyó honvédet.

Talán éjfél is volt, amikor Maritól megtudta, hogy anyját néhány nappal korábban kiengedték a kórházból, de továbbra sincs jól. Nem is Tarhosra vitték vissza, ahol nem él rokona, hanem Gyomára, és a nővére ápolja. Feri azonnal elhatározta, hogy másnap, azazhogy aznap úgy indul vissza a civil ruhával Börgöndre, hogy megszakítja az útját Gyomán.

Délelőtt átnézték Marival a menetrendet, hogy lopjanak a maguk számára egy kis időt, hiszen már nagyon régen találkoztak, és mindkettőjük szíve sajgott az azonnali elválás gondolatától. Meg is találták a jónak tűnő megoldást, amelyben sokat segített, hogy a debreceni gyors menetrendjét mindketten jól ismerték: Egy később induló személyvonatról Szolnokon át lehet szállni a debreceni gyorsra, amely még mindig időben befut Budapestre ahhoz, hogy Feri elérje a Déli pályaudvarról induló vonatot.

A harmadik vágányon álló szerelvény utolsó előtti kocsiját már félig elfoglalták a T-üteg katonái, és sörösüvegek lengetésével, kurjongatással hívták fel magukra a később érkező bajtársak figyelmét. Egyúttal távol is tartották a jobb érzésű utasokat az elfoglalt fülkéktől.
Kanyó honvéd saját szakaszának tagjait a második fülkében találta meg. Ujjongva köszöntötték. Közéjük telepedett, de a feléje nyújtott sörösüveget elhárította.
És a többiek hol vannak ? – nézett körbe Kanyó honvéd a fülkében.
Sutyinszkyék majd Mezőtúron szállnak fel, de nekik is foglaltunk helyet a szomszéd kupéban. – érkezett Süli Pistától a válasz.
A Sutyinszky név hallatán - pavlovi reflexként – Kanyó honvéd fejében azonnal megszólalt a kisördög:
- Beugratni… beugratni!
Amit a vonat egyenletes zakatolása csak tovább ismételt.
Be-ug-rat-ni..… be-ug-rat-ni… be-ug-ra-tni…!
Rövid töprengés után kipattant a szikra. Kanyó honvéd hirtelen felindulásból felbukkanó ötleteivel nem is lett volna különösebb baj, ha nem fog hozzá azonnal a megvalósításukhoz. De sajnos ezúttal is a tettek mezejére lépett. Papírt és tollat kért, és egy féltenyérnyi cetlire ráírta az üzenetet:

„Kedves Slézinger barátom!
Akár hiszed, akár nem – ÉN most is 24 órával később fogok visszatérni Börgöndre az eltávozásról.
Üdvözöllek: Kanyó honvéd”

És, hogy teljesen egyértelmű legyen a dolog, utólag még aláírta a zötykölődő vonat felhajtható kisasztalán a dátumot: 1965. július 31. 16 óra 24 perc.

A rövid levél mutatta, hogy Kanyó honvéd tényleg egy zűrös fickó volt, és fölöttébb meggondolatlan. A szöveg arra a sztorira utalt, hogy jó két hónappal korábban majdnem katonaszökevénynek nyilvánították, mert tényleg késett 24 órát az eltávozásról. Az mentette meg a hadbíróságtól, hogy valahonnan a Viharsarokból táviratot küldött Börgöndre az ütegparancsnoknak:

„Főhadnagy elvtárs! Stop. Ne tessék izgulni. Stop. Nem szöktem meg. Stop. Már úton vagyok. Stop. Magyarázat van. Stop. Kanyó Ferenc honvéd.”

Egy hétig ezen a táviraton röhögött az egész laktanya, hogy Eperjesi főhadnagy bevezeti a levelező sorkatonai szolgálatot a T-ütegben. Fegyelmi tárgyalás természetesen volt, ahol végül is méltányolták Kanyó honvéd magyarázatát. Valójában az mentette meg, hogy a magasabb elöljárók nem akartak nyakukba venni a Pallagi-ügy után egy újabb hadbírósági esetet a T-ütegnél, amivel lerontották volna az ezred értékelését, és saját alkalmatlanságukról állították volna ki a bizonyítványt. Laktanyán belül elsikálták a dolgot. Megelégedtek egy kis laktanyafogsággal, és azzal, hogy Kanyó honvéd leszerelésig nem mehet eltávozásra. Ami tulajdonképpen bölcs döntés volt, és mély emberismeretről tett tanúbizonyságot.

És Kanyó honvéd most ismét játszani kezdett a tűzzel…

*

A gyorsvonat szinte lassítás nélkül robogott át a Csárdaszállás táblát viselő állomáson, ami azt jelentette, hogy perceken belül Gyomára érnek.
A gyomai vasútállomáson Kanyó honvéd volt az egyetlen leszálló utas.

Alig egy órája volt arra, hogy megnézze az anyját.

*

Kasnyik és Sutyinszky honvédek Mezőtúron szálltak fel a vonatra. Hamarosan át is adták a levelet a címzettnek:
Slézinger, ezt neked küldi a Kanyó!

(Zárójeles megjegyzés: A T-ütegben már régen elszabadult a ragadványnevek használata, elegendő csak Toprongy honvédra, Zalányi-Sumákra, Schultz kiváló katonára, Don-kanyar őrnagyra vagy Fűrészpor századosra gondolni. A Slézinger nevet még Hódmezővásárhelyen, a bevonulás időszakában ragasztotta éppen Kanyó honvéd Sutyinszkyra.)

Sutyinszky-Slézinger gyanakodva vette át a kockás papírfecnit. Ha Kanyó küldi, akkor abban semmi jó nem lehet. – gondolta magában, mert szinte állandó céltáblája volt Kanyó honvéd ugratásainak. Nem véletlenül címezte neki, de azért figyelmesen elolvasta a levelet.
Ááááá…ha…ha…ha… Nem vertek át engem! Biztosan elbújt valahol, vagy az étkezőkocsiban sörözik, és röhög a markába, hogy megint sikerült átvernie. Csak engem akar megint hülyére venni, de nem ugrom be. Előkerül ő, meglássátok, ha hamarabb nem, akkor a Déli pályaudvaron. Annyira nem hülye, hogy egy teljes napot késsen, hiszen holnap reggel léptetnek elő bennünket, és délután már le is fogunk szerelni. Ha nem ér vissza legkésőbb reggelig, akkor holtbiztos, hogy nem fogják előléptetni. Nemhogy ezüst csillagot, de még egy nyomorult „krumplivirágot” sem fog kapni.

Örüljön, ha egyáltalán leszerelik, és nem vágják egyből futkosóra. Ááááá, ennyire hülye nem lehet, hogy lekésse a saját leszerelését. Ugrassátok a nénikéteket ilyen marhaságokkal!

Ha meg olyan degenerált, hogy brahiból késik huszonnégy órát a saját leszereléséről, akkor megérdemli, amit kap. Zárta le a monológját Sutyinszky-Slézinger.

A papírfecnire írt üzenet hamarosan önbeteljesítő jóslatként kezdett el működni.

Csak Kanyó honvédnak erről még fogalma sem volt ekkor.

Leszállt a személyvonatról Szolnokon és a peronon várta a debreceni gyorsot. A távolodó vonat, amelyről leszállt, fekete pontként zárta le a horizonton az összetartó sínpárt, amikor recsegve megszólalt a hangszóró. De nem az hangzott el, hogy:
„Figyelem, figyelem! A második vágányra gyorsvonat érkezik Debrecen felől, és továbbindul Budapest Nyugati pályaudvarra. A gyorsvonat csak Kőbánya-alsó pályaudvaron áll meg. A vágány mellett kérjük, vigyázzanak!”
Hanem egy másik szabványmondat, amely azonnal más irányba terelte az eseményeket:
„Tájékoztatjuk a tisztelt utazóközönséget, hogy a Debrecen felől érkező gyorsvonat előreláthatólag húsz percet késik.”

Az önbeteljesítő jóslat keményen dolgozott: a debreceni gyors több mint félórás késéssel érkezett meg Szolnokra, és mire befutott a Nyugati pályaudvarra, Kanyó honvéd már majdnem egy órás időzavarba került.
Hiába vágta át magát Budapest ellenséges dzsungelén rekordidő alatt a Déli pályaudvarig, a Székesfehérvárra tartó vonatot alaposan lekéste. Még csak nem is hallhatta bajtársai egyre távolodó énekét, hogy:

Ez a vonat most van indulóban
Az eleje fel van virágozva,
A belseje sárgára
Leszerelő öreg tüzér számára.
Mennek haza végleges szabadságra.

Mert a székesfehérvári vonat piros zárófénye már jóval korábban elenyészett a Gellért-hegy alatti alagút sötétjében.