2009. augusztus 15., szombat

Idegesít Ideges idegessége

Eddig elvoltam a szaftos hús történetével, mivel én nem nagyon emlékeztem rá. Igaz, akkor mással sem törödtőm, csakhogy túléljem a 11 hónapot, csak fizikailag voltam jelen. Ideges küldött egy freemailt, hogy szeretné a részleteket tudni. Valami rémlik, de először is azt kell tisztázni, hogy a szaftos hús öntése véletlen vagy szándékos volt. Nagyon remélem, hogy nem szándékos, mert semmilyen konfliktusra nem emlékszem Záray honvéddal kapcsolatban. Tehát maradjunk a véletlennél. Evés közben, vagy a tálalótól az evés színhelyéig való közlekedés közben történt a dolog? Na és valyon milyen sapka? Gyakorló vagy kimenő. Nem mindegy a mennyiség sem. Egy kanálnyi, vagy egy egész csajkányi. Ha valaki részletekre emlékszik, nagyon kérem ne hagyjon kétségek között. Reménykedem , hogy Fodor honvéd feljegyzéseiben megtalálható a teljes igazság. Segítsetek Ideges idegességét lecsillapítani.
Egyébként jól vagyok.

Sztancsik Péter

4 megjegyzés:

Fodor Zs. honv. írta...

A sapka a téli gyakorlósapka volt. A szaftoshúsból legalább fél tálnyi borult bele, de inkább több. Ez baleset volt, és az asztalnál következett be. További részleteket nem tudok, mert nem láttam az esetet, de rögtön hallottam róla. Azt már akkor sem tudtam, hogy a szaftoshús kié volt. Tettlegességre nem került sor. Sztancsik honvédnak nem volt állandó helye az étkezdében. A szolgálatban lévő emberek valamelyikének a helyére szokott ülni. Így került Záray Gyula közelébe. Gyula akkori bosszúságát teljesen kompenzálta, hogy nagyot derült, amikor az eset a blog olvasása közben újra eszébe jutott. C’est la vie, это жизнь (a technikán orosz nyelvű feliratok voltak). Gyula példája is azt mutatja, hogy érdemes a blogot olvasni. Sem Sztancsiknak, sem pedig Ideghesnek nincs oka idegeskedni. Erről a szaftoshúsos történetről még az alábbi időpontokban jelentek meg írások: 2008. II. 8., 2008. II. 22. és 2009. III. 17.

Tokai András írta...

Na, úgy látszik, mindenki megjött a nyaralásból. Írtok, olvastok, bravó!

ideges írta...

Tisztelt Katonai Canonisatiós Bizottság!
Fodor bajtársat, mint kiváló emlékkergetőt, kérem az idősíkokbeli pontos előretartás és oldalszögi precizitás igényére fokozottan szelíden figyelmezteteni.
A szaftos hús és annak sapkabeli elhelyezési módjával, az általa jelzett egyik időpontban található megjegyzés nem foglalkotik, a többi sem, egyébként.
Én leírtam a keresőszót a: Feuert!, mellyel véltem, az, a fél/negyed kila dohos nápolyi+egy korsó sör,(+dohos Munkás igaz Robi?)gasztronómiailag gazdag és harmonizáló ízvilága emlékeként, mint a teába mártott sütemény bódító hatása, előtör a meszes agyi erek szűkülő keresztmetszetéből.
Hát, ha eleddig nem, akkor segítek további keresősőszókkal: szombat/vasárnap délelőtti filmvetítések az ebédlőben; Candide; állandóan zsíros tapintású, alamineum leveses vajdling; zöldségek a leveben; összfegyvernemi védőkanál.
Ha nem megy senkinek, hát akkor majd segítek.

Fodor Zs. honv. írta...

Ideghest túlfűtött idegállapota megakadályozta abban, hogy a felsorolt hívatkozásokat elolvassa. Úgy tűnik, hogy csak a címüket nézte meg. Ideghes barátom: a következőket tekintsd meg:
2008. II. 8. Totyi csizmája és Gaál Pál esetei Zsolt emlékeiben, első bekezdés (Ideghes jan. 24-én írott leveléhez).
2008. II. 22. Sztancsik: Még néhány sztori 1964-65-ből. Ehhez megjegyzést fűztem, amelyben a sapkába borított szaftoshúsról emlékeztem meg.
2009. III. 17. Hiányérzet c. írásomban a Záray Gyulával foglalkozó bekezdésben van szó az ominózus esetről.
Miután el is olvastad az írásokat, nyilatkozz az idősíkokbeli pontos előretartásról és oldalszögi precizitásról.
Kiegészítésként megemlítem, hogy 2009. VIII. 7-én is van szó a sapkába borult szaftoshúsról.