NOL, 2009. április 13:
A húszmilliárd forintból megvalósuló székesfehérvár-börgöndi reptér esetében tavaly fejeződött be az engedélyeztetési eljárás, és az eredeti tervek szerint az idén tavasszal kezdődne a kivitelezés. Tóth Ferenc, az Alba Airport Kft. ügyvezetője elmondta: felülvizsgálják a korábbi beruházási ütemtervet, mivel a befektetőnek mérlegelnie kell, hogy a válság milyen hatással lesz a légitársaságok működésére. Hozzátette: a beruházást mindenképpen megvalósítják, és bíznak abban, hogy a repülőtér 2010-re tervezett megnyitásáig véget ér a recesszió. A veszprém-szentkirályszabadjai repteret építő Budawest Zrt. képviselője, Ciráki Csaba kérdésünkre azt mondta: mivel a 3,5 milliárdos fejlesztés jelentős részét bankhitelekből kívánják megvalósítani, így a kivitelezési munkálatok 2009 őszére tervezett indítása egyelőre bizonytalan.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése