A lőgyakorlatok

Az előkészítő lőgyakorlat Dócon esett meg, ahová Hódmezővásárhelyről vittek minket nyitott teherautókon, szakadó esőben. Kanyó: Egy lőszer meséje (2008. december 6.) c. írásához fűzött megjegyzésemben leírtam, hogy az előkészítő lőgyakorlatnál a lőtéret hogyan rendezték be. A teherautó nyitottságát azzal indokolták, hogy van egy szabály, amely szerint személyeket leponyvázott teherautón biztonsági okoból tilos szállítani.

A lövészet az alábbiak szerint zajlott. Kivonultunk a lőtérre és a lőállásoktól bizonyos távolságra felsorakozott egy rajnyi, azaz kilenc ember. A tizedik a rajparancsnok lett volna, de ő egy öreg katona volt, és ezt a lőgyakorlatot már elvégezte. A raj mögött a lövészetet vezető elöljáró haladt. Ő vezényelt és ellenőrízte, hogy minden a vezényszavaknak megfelelően történik-e. Az első vezényszó az volt, hogy
“Lőszeres, fejenkét 9 lőszert ossz ki!” A lőszeres mindenkinek kiszámolta a 9 lőszert a sapkájából. A lőszeres közülünk került ki, és a lőszert a helyszínen töltötték a sapkájába. Ez után az jött, hogy
“Lőszert vizsgáld meg, tározd be!” Ekkor meg kellett nézni, hogy a lőszeren nem látszik-e semmilyen sérülés és főleg, hogy nem vaklőszer-e. A lőszert bele kellett tenni a tárba és a tárat a tártáskába.
“Raj, tűzszakaszra lépés indulj!” A raj tagjai a lőállásokig előre mentek.
“Fekve tölts!” A sokszor begyakorolt módon hasravetették magukat a bakák, felvették a tüzelési testhelyzetet (lábak terpeszben, sarkok a földhöz szorítva) és a tártáskából a töltényeket tartalmazó tárat a géppisztolyhoz csatlakoztatták. A művelet közben csak előre volt szabad nézni. Amikor ez megtörtént, akkor a résztvevőknek jelenteniök kellett, hogy “X Y honvéd tüzeléshez kész.” Amikor már az összes ember nyilatkozott, akkor az jött, hogy
“Cél a mellalak alsó széle közepe, irányzék hármas, három egyeslövés, tűz!”
A géppisztolyok tűzváltó karját az egyes lövésnek megfelelő helyzetbe kellett állítani és lőni kellett. Amikor valaki leadta mind a három lövést, jelentenie kellett, hogy “X Y honvéd tüzelést befejeztem.” Amikor már mindenki befejezte, akkor jött, hogy
“Föl! Üríts!” Az AK-t biztosítani kellett és a tárat vissza kellett tenni a tártáskába. Elképzelhető, hogy “Biztosíts!” vezényszó is elhangzott.
“Céltáblákhoz lépés indulj!” A céltáblák elött 1m-rel meg kellett állni és onnét nézni az eredményt. Az eredményeket valaki összeírta, és a golyók ütötte lyukakat zöld papírkorongokkal leragasztották. Ezek után a raj azokhoz a lőállásokhoz vonult, ahonnét a szembefutó alakra kellett lőni. Ott már nem volt lőszert vizsgáld meg, tározd be, de egyébként ugyanazok a vezényszavak hangzottak el, mint a mellalaknál. Amikor már mindenki készen volt a tüzeléshez, akkor az jött, hogy:
“Cél a szembefutó alak, sorozat, tűz!” Ekkor rövid sorozatokat kellett leadni. Itt is jelenteni kellet, ha valaki a tüzelést befejezte. Amikor már mindenki befejezte, itt is az jött, hogy föl, üríts. Ezek után az jött, hogy
“Fegyvert vizsgára!” Ekkor a az AK-t ferdén felfelé kellett tartani, hátra kellett húzni a zárat és balkézzel az üres tárat az AK-hoz szorítva kellett tartani. Az elöljáró megnézte, hogy a töltényűr és a tár csakugyan üres-e. Miután ez megtörtént, biztosítani kellett az AK-t, a tárat vissza kellett tenni a tártáskába, ki kellett menni a szembefutó alakokig, tőlük 1m-re meg kellett állni és onnét tanulmányozni az eredményt. Ezeket az eredményeket is rögzítették és a lyukakat leragasztották. A raj ezek után a kilőtt hűvelyeket keresgélte össze. Nem ragaszkodtak ahoz, hogy az összeset felszedjék. A hűvelyszedés után a raj elvonult. A következő raj csak akkor közelíthette meg a lőállásokat, amikor az előző raj már teljesen elhagyta a tűzszakaszt.

A lövészet után az AK-kat meg kellett pucolni.

Az előkészítő lőgyakorlatot börgöndi katonáskodásunk alatt is megcsináltatták velünk a PPS géppisztolyokkal a sóstói lőtéren. Minden ugyanúgy történt, mint az AK-val, csak a célok voltak fele akkora távolságokra. Oda is nyitott teherautókon vittek minket, de az eső elmaradt, és egy nap alatt lebonyolódott a dolog. Ez a lőtér is szovjet lőtér volt, ahová be kellet kéretőznünk, de azt a magasabb egység parancsnokai intézték.

A sóstói lőtéren egy haladó fokú lőgyakorlatot is megcsináltunk. Ennek nem emlékszem minden részletére. A vége az volt, hogy menetből kellett felbukkanó alakra sorozattal lőni. A felbukkanó alak olyan volt mint a szembefutó alak, ez is zöldre festett bádogból készült, és egy fedezékből tolta fel közülünk valaki a rászegezett léc segítségével. 30 mp-ig volt látható. Találat esetén a célt meg kellett pörgetni függőleges tengelye körül, majd le kellett húzni. Itt mindenki eredményes volt. Ha valaki már eltalálta a neki feltartott célt, akkor körülnézett, hogy nincs-e a vezénylő elöljáró veszélyesen közel, és hogy szomszédai eltalálták-e már a céltáblájukat. Ha valamelyik még nem, akkor ő is lőtt arra céltáblára. Ez azonban ritkán esett meg. Hogy még biztosabbak legyenek az eredmények, meg volt beszélve, hogy a táblákat tartó emberek a lövések eldördülése után pörgessék és húzzák le a táblákat függetlenül attól, hogy esett-e rajta találat vagy sem. A fedezékben tudtunk találatokat gyártani. Ácskapocs lett volna az ideális szerszám, de sajnos nem találtunk. Találtunk viszont kilőtt tölténymagokat. Ezeket téglával átütöttük a bádogon. Ezt a trükköt nem kellett sokszor alkalmazni. A korábban esett lövések ütötte lyukakat takaró papírokat nem volt tanácsos leszedni, mert nyomot hagytak volna. Ezen kívül aznap teljesen új táblákat is kaptunk. Egy kis bajtársi segítséggel mindenki jó eredményt ért el.

Amikor én tartottam a felbukkanó alakot, korán találtam pörgetni. Az arra a célra lövő egyén nagyon pontosan lőtt, mert egy lövedék alig kerülte el a tábla élét és majdnem teljes szélességében felhasította a bádogot, egy másik lövedék pedig a lécet találta el, ami ettől kettétörött. Az egész célt el lehetett dobni.

A lövészet idején a lőtér sarkaira és a közelében haladó utakra biztonsági őröket állítottak. Ezek közülünk kerültek ki, azok voltak, akik éppen nem lőttek. A második sóstói lövészeten történt az, hogy Csikós Miklós elaludt, amikor biztonsági őr volt (lásd Csikós: Elaludtam őrségben, 2008. február 13.)

Dócon Zerkovitz Istvánnal együtt én is voltam biztonsági őr. Jól nézhettünk ki együtt, mert ő volt rajunkban a legalacsonyabb ember én pedig a legmagasabb. Egy erdei útra helyeztek ki minket. Az úton nem volt szabad senkit tovább engednünk. Nem járt arra senki. Lövészet alatt az erdő mélyéről időnként lehtett hallani, hogy egy-egy golyó süvítve becsapódik. Volt egy rakétapisztolyunk. Azzal kellett volna függőlegesen felfelé a levegőbe lőni, ha baleset történik. Nem történt. Minket nem felejtettek ott, mint Csikóst.

Hallottam, hogy egyik biztonsági őrnek egy suttyó kikapta a kezéből a rakétapisztolyt. Az őrnek az volt a szerencséje, hogy a fickó nem tudott elég gyorsan a biciklijére ugrani. Így az őr visszavette a rakétapisztolyt, és a tagnak adott helyette egy nyaklevest.


Fodor Zs. honv.