2009. július 11., szombat

Van,aki ügyesebb.Mai börgöndi laktanyalátogatás

Fiúk,ezt találtam a neten, mikor beírtam a BÖRGÖND szót. Úgy látszik, van aki nálunk ügyesebb, vagy érdeklődőbb -gondolom ez egy fiatalabb csapat:

"Kedves Egykori Börgöndiek !

Jó híreim vannak mindenki számára, főleg azoknak akik szombaton velünk tartanak Börgöndre. A szombati találkozó és laktanyalátogatás teljes bizonyossággal összeállt. Jó hangulatu telefonbeszélgetésen egyeztettem
Dr Tóth Ferenc igazgató úrral a szombati látogatást. Mint megtudtam a 70-es években ő is ott volt katona, a névsorból vannak ismerősei. Természetesen őt is meghívtam, valószínüleg eljön, ez esetben tájékoztatást kapunk tőle az épülő repülőtérről. Tóth úr eligazította az őrséget, tehát szombat délelőtt teljesen szabályosan, izgalommentesen bejutunk oda, ahonnan régebben főleg kijutni volt nehéz. Körbesétálhatunk, megnézhetjük a régi érdekes helyeket. Tisztelettel és szeretettel várunk mindenkit ezen a látogatáson, melyet fél évvel ezelőtt még nem hittünk volna.
Egészen meglepő, szívderítő az az érdeklődés melyet a volt börgöndi katonák (rendfokozatra való tekintet nélkül), egykor ott született őshonosok, polgári alkalmazottak, családtagok tanúsítanak. Köszönöm szépen mindenkinek a leveleket, az érdeklődést, a kis történeteket, magyarázatokat melyekkel a jelentkezésüket szinesítették. Nem szeretnék a kelleténél komolykodóbb lenni, meg túlságosan laza viccelődős sem. Nem szeretnénk búslakodni a laktanya sorsán, változtatni úgysem tudunk rajta, de a szervezés során idővel olyan kicsit pátoszos hangulat is kialakult a vidám viccelődés mellett, amit nehéz pontosan megmagyarázni, de aki eljön, az biztosan érez. Mielőtt bemegyünk a laktanyába, szeretném röviden elmesélni, hogyan kezdődött ennek a látogatásnak a története, hogyan jutottunk el a bejutásig, számtalan vidám és komoly részlettel. Szeretném ezzel megalapozni laktanyasétánk jó hangulatát.
Végleges, de azért nem szigorúan katonás és fegyelmezett programunk:

1./ 2009 július 11.szombat de. 10 óra : Találkozó (nagyon civileknek gyülekező) a börgöndi laktanya főbejárata
előtt.
Ismerősök keresése és felismerése.
1,5./ 10 óra 20-30-ig : Bemutatkozom, programot, javaslatokat egyeztetünk

2./ 10 óra 30: ”Bevonulás” a laktanyába. Séta, érdekes helyek, események, történetek. Aki tud mesél. A séta ideje nincs korlátozva."

2009. július 3., péntek

Júliusban egy bejegyzést se látok

Július van, telihold lesz. Kussol az egész T-üteg? De azért a monoszkópot figyeli valaki? Vagy mi is volt az a zölden vibráló tenyérnyi kerek kijelző, amin az esetleg fölbukkanó céltárgyakat célkereszttel követni kellett?

2009. június 24., szerda

Kiosztották a vegyvédelmi felszerelést


Eltársak, ez a 2009 mintájú vegyvédelmi felszerelés. Gázálarc is járt hozzá, de azt elhagytam, majd lesz htk-zás, és legföljebb a szippantócsövet tudom visszaszolgáltatni, ami jól összebogozódva egyelőre a hátam mögött látható almafán szolgál, hogy az unokák hintázzanak rajta.

2009. június 16., kedd

Bejegyzés az ügyeletes naplójába

Éjszakai ügyeletem alatt észleltem, hogy Ideghes honvéd kisettenkedett a hálóból és legalább két MEGJEGYZÉST írt SAJÁTKEZŰLEG korábbi blogbejegyzésekhez. Ezredparancsnoki de minimum blogmajszteri dícséretre javaslom felterjeszteni.
T-Bandi honvéd. Ügyeletet átadom!
Ja, és Micsurin-ügyben övé, y de Guech eltársé az elsőbbség!

2009. június 9., kedd

AZ ELFOLYÓ IDŐ NYOMÁBAN


4 éve, 2005 nyarán volt a londoni Russel Square-en a robbantás

RUSSEL SQUARE

T. S. Eliot: Five-finger excercises

(Húsz év foglalkozás egy vacak kis angol verssel, Eliotnak ezzel az ujjgyakorlatával)

The songsters of the air repair
To the green field of Russel Square...
Az ég dalosi visszatérnek
zöld mezejére a Russel térnek.

There's no relief but in grief
Csak ami kínból jött, az enyhül így.
When will the broken chair give ease
when will the creeking heart – mit is?
Tört szék mikor a dübögést,
vén szív mikor a recsegést?

(romlott szöveg - most robbantanak a pakisztániak a Russel téren
szúrom be ide 2005 nyarán)

When will time flow away?
Mire folyik el az idő?

(Készülő Hapax legómena kötetem Kifordított bíborpalást c. ciklusából)

2009. június 8., hétfő

Szolgálati közlemény Gábor Andrásnak

Melák, ha nem hívod fel Borka Gyulát, nem tudsz meg részleteket a 40 éves találkozónkról.
Inkább írj neki: borkagyulakukact-online.hu . Igyekezz, jövőre lesz.
Csikós
www.szem.tv
Aki olvassa és tudja Gábor András telefonszámát vagy emiljét legyen szíves segítsen.
Pihenj, oszolj!

2009. június 1., hétfő

Tokai saját blogot nyitott

Helló fiúk!
Akartam valamit írni ide másik nyári sapkáról, aminek a sapkarózsája a búbjára került, de tévedésből a kb. egy hónapja nyitott saját blogomba írtam. Akit érdekel, ott olvashatja el.

http://www.tokaiandras.blogspot.com

Különben Csíkos Miklósnak is van(nak) blog(jai). Páran nyilván megtaláltátok már őket, de az én blogomról is elérhetők, mert - kösz, Gabesz! - immár "rendszeres olvasóm".