2010. március 18., csütörtök

Válszok a 2009. márc. 17-én feltett kérdésekre

Nem ért meglepetésként, hogy a szakmai kérdésekre senki nem válaszolt, de Láng Robi válaszát mégis hiányolom. Ideje lenne Láng Robit szabotázs miatt kihallgatásra vágni.
Ha egy évig senki nem válaszolt, akkor nagyon valószínű, hogy a jövőben se fog senki. Mivel a T üteg ennyire trehány, fenyítés gyanánt leírom a válaszokat. Remélem, hogy az ellenség nem olvassa a blogunkat. Ha mégis olvassa, hát úgy kell neki.

A kurbliséma annak az egységnek volt a rajza, amelyet a rávezető tiszt használt, amikor kézzel követte a célt közvetlenül az után, hogy a cél jele az oszcilloszkópon megjelent. Két kerék (kurbli) tekergetésével egy vízszintes és egy függőleges vonalat állított a célra. Amikor ez megtörtént, akkor a kerekeket tengelyük irányában belökte. Ekkor indult el az automatikus célkövetés A kurblisémán a mechanikus kapcsolatokat szaggatott vonallal jelölték.

A feszültségkétszerező töltőkondenzátoros kapcsolás két meglehetősen nagy kondenzátora impulzusszünetben egymással párhuzamosan töltődött és az adót indító impulzus megérkezésekor egymással sorba kapcsolódva a magnetronon keresztül kisült. A két kondenzátor így egy néhány μs időtartamú, -30kV 70A-es négyszögimpulzust adott a magnetron katódjára. A kondenzátorok néhány ms alatt töltődtek fel ismét.

Az OS-10 az a kábelfej volt, amit a rakétához kellett csatlakoztatni kilövés elött.

A nagyfeszültségű egyenirányító a PA kabinban volt.

Az időrelé megakadályozta, hogy a sugártetródákra rákerüljön a nagyfesz, mielött vezérlő rácsukon megjelenik a -600V-os zárófeszültség. Amikor az időrelé meghúzott, akkor került rá a sugártetródák anódjára a nagyfeszültség. Az időrelé a PA kabinban volt.

A csőtápvonalak egyes szakaszait fojtóperemes csatlakozással kötötték egymáshoz.

A magnetron nagyfrekvenciás rezgéseket állított elő eléggé rossz hatásfokkal. A -30kV 70A-es löketből csak egy 900kW-os impulzust (hullámcsomagot) adott ki. Ebből a 900kW-ból csak 600kW sugárzódott ki. A többi elveszett a csőtápvonalakban. A hullámhossz a cm-es tartományban volt. Pontos értékét előlünk is titkolták.

Az O anyagnak az oxidáló szert hívták. A G anyag a belőle származó oxigént használva égett. Az O anyag kémiai természetét tekintve nitrogéntetroxiddal telített koncentrált salétromsav volt. A G anyagot pedig az ipari xilidin és a trietilamin 1:1 arányú keveréke alkotta. Ez a xilidin az összes lehetséges izomereket tartalmazta. Egy harmadik folyadék is volt, amelyet kis mennyiségben használtak. Az volt az I anyag, becsületes nevén izopropilnitrát. Mind az O anyagnak, mind pedig a G anyagnak fertelmes szaga volt. Nekünk szerencsére nem volt dolgunk velük. Akiknek volt, azok közül az egyiknek a nyakára fröccsent az O anyag. Rögtön bevitték a kórházba, ahol a katonai titkok iránt teljesen érzéketlen orvosok első kérdése az volt, hogy mi került a fickó nyakára. Ezt ő nem árulhatta el, és valószínüleg csak halvány sejtelme lehetett róla. A laktanyából felvették a kapcsolatot az oroszokkal, akik azt mondták, hogy sósavat kell mondani.

A K1, K2 és K3 parancsokat a K kabinban dolgozták ki, és az L kabinban kódolták.

A ПУСК (puszk) gombot a rávezető tiszt nyomta meg az I kabinban.

A rendszernek három áramköre volt: a 220V 50Hz-es vezérlő és reteszelő áramkör, a +26V-os jelző áramkör és a 200V 400Hz-es tápáramkör.

Az impulzusszámláló dióda a rakétában volt. A K3-as parancsot, amely a robbantó parancs volt, a rakétára sorozatban adták ki. Valahányszor egy K3-at jelentő impulzuscsomag megérkezett, az impulzusszámláló dióda egy áramlökést adott egy kondernzátorra. A kondenzátor eredetileg úgy volt feltöltve, hogy negatív pólusa egy tirátron rácsára, pozitív pólusa pedig annak katódjához csatlakozott. Ekként a tirátront lezárta. Az imulzusszámláló dióda áramlökései az ellenkező irányban töltötték a kondenzátort. 11 – 13 áramlökés után a zárófeszültség lekerült a tirátronról, és az begyujtott elég nagy áramot téve lehetővé. Ez az áram volt szükséges a robbanó töltet (harci rész) felrobbantásához.

Lásd még Tokai honvéd 2009. aug. 8-i bejegyzését (Fodor Zsolt március 17-i hiányzetei). Ehhez egy megjegyzést fűztem, amelyben leírtam, hogy egy obsitosnak mit illik tudni az rpk-ról.


Fodor Zs. honv.

2010. március 14., vasárnap

("Telefonos") segítséget kérek







Többszörös elnézést kell kérnem.
  • Először azért, mert nem írtam időtlen idők óta, de hát én sose voltam az az író típus.
  • Másodszor azért, mert esküszöm, hogy nem akarok Sztancsik Peti bőrébe bújni, de ez a bejegyzés valószínűleg az ő neve alatt jelenik meg - de hosszas kísérletezgetés után, felhasználva az anno Csikós Gabi által adott bejelentkezési ötleteket, Peti neve jött elő.
  • Harmadsorban valószínű, hogy az ominózus 'felhasználónév-helyreállítási e-mailt' is miattam kaptátok, mert már hetek óta kísérletezem, hogy valahogy saját jogon tehessek bejegyzést.

    Mert már oly régen adós vagyok több képpel is - lévén ez az én műfajom:
1. Debreceni kiállításom megnyitóján, ahol annyi év után sikerült Petivel is találkoznunk.

2. A Sztálin szobor ledöntésében mi is kivettük a részünket.

3. Itt a leleplező kép arról, hogy Kanyó Feri hogy szerez fegyvert, készülve a forradalomra (ha nem is 1848-ra).



Végezetül segítsen valaki, hogy saját nevemben is beléphessek - várom az ötleteket:

Süli Pista

Sztancsik Péter üzenete

Szia Bandi!Kár ,hogy nem vagyok nagy fotós:gyönyörűen izzik
> fel a Nap korongja az erdőszélen/5.40/és úgy állt meg egy
> fején koronát viselő vad/valószínűleg őz,kicsit távol van
> nekem/,hogyéppen a korong elé helyezkedett. Mire leírtam,
> az egész elillant,a Nap is feljött. Szinte így illant el az
> a 45 és fél év is amit leéltünk a nagy
> "kaland"óta.Fantasztikus volt! Most van egy kis időm, azért
> nosztizok,mert még nem álltam le. Lehet nem is
> tudok,természetemnél fogva
> Tanítok,vizsgáztatok,menedzselek,oktatást
> szervezek,stb.Azért a híreket figyelem!Szép életem volt,van
> és ebben Ti is benne vagytok.Találkoztam Hévízen Kasnyik
> Gyuriékkal ami igen nagy élmény volt számomra,mert olyan
> volt mintha tegnap váltunk volna el.Most ennyi,szép ünnepet
> kívánok Neked ,Nektek és minden T ütegesnek!Péter

2010. március 9., kedd

Öregszünk, feledékenyek vagyunk.

Ezt kaptam, biztos mások is:

Üdv,

Ezt a felhasználónév-helyreállítási e-mailt a következő blog egyik csapattagja kérte: http://teuteg.blogspot.com/ . Ha a kérést nem Te küldted el, figyelmen kívül hagyhatod ezt az e-mailt. Az összes csapattag kapott egy ilyen üzenetet a saját bejelentkezési adataival kapcsolatban.

A blogod ( http://teuteg.blogspot.com/) a következő felhasználónéven elérhető Google Fiókhoz van társítva: tokai@externet.hu . Kérjük, a Bloggerbe való bejelentkezéshez és a blog eléréséhez ezt a Google Fiókot használd.

Ha elfelejtetted a jelszót, a következő linkre kattintva visszaállíthatod:

http://www.blogger.com/forgot.g?r=tokai%40externet.hu

Ez a fiók a következő blogoknak a tagja:
  • http://teuteg.blogspot.com/
  • http://tokaiandras.blogspot.com/


Ha problémákat tapasztalsz, vagy további kérdéseid vannak, keresd fel webhelyünket a következő címen: http://help.blogger.com/

Üdvözlettel,
A Blogger csapata
..........................................
Viszont milyen jó, ebből meg lehet tanulni, hogy az @ másképpen %40-ként írandó.

Foglalkozásra elvonulni, stoughtoniak* a konyhára!

----------------------------
* Ma először látom, hogy Stoughtonból is átvezényeltek ütegünkbe egy újoncot. Fókáztassuk kicsikét!

2010. március 6., szombat

Itt a tavasz!


Sajnos az előző bejegyzésben felsorolt városok és egykori állomáshelyünk zászlódíszbe öltözését nincs módom ma megörökíteni, ezért Süli Pistát ezzel a képpel köszöntöm 64. születésnapján. Erőt, egészséget!

Kanyó Feri

2010. március 5., péntek

SÜLI ISTVÁNNAK DEBRECENBE

Most látom, Pista, hogy Te is 64 éves leszel holnap.
Remélem, Szeged, Debrecen és persze egész Börgönd zászlódíszbe öltözik.

Valentin nem érdekes, jön a Nők Napja, de ez mind semmi!

Valentin nem érdekes, jön a Nők Napja, de ez mind semmi, Kanyó Ferenc obsitos holnap, március 6-án lesz 64 éves, ahogy erre jó előre fölhívta ma a figyelmet az iwiw Üzenőfalán, föltöltve a régi Beatles-jóslatot: When I'm Sixty Four.
ISTEN ÉLTESSE SOKÁIG

When I get older losing my hair,
Many years from now.
Will you still be sending me a Valentine.
Birthday greetings bottle of wine.
If I'd been out till quarter to three.
Would you lock the door.
Will you still need me, will you still feed me,
When i'm sixty-four.
You'll be older too,
And if I say the word,
I could stay with you.
I could be handy, mending a fuse
When your lights ha ve gone.
You can knit a sweater by the fireside
Sunday morning go for a ride,
Doing the garden, digging the weeds,
Who could ask for more.
Will you still need me, will you still feed me
When I'm sixty-four.
Every summer we can rent a cottage,
In the Isle of Wight, if it's not too dear
We shall scrimp and save
Grandchildren on your knee
Vera Chuck&Dave
Send me a postcard, drop me a line,
Stating point of view
Indicate precisely what you mean to say
Your's sincerely wasting away
Give me your answer, fill in a form
Mine for evermore
Will you still need me, will you still feed me
When I'm sixty-four