Pantomim és lőgyakorlat III, avagy a rohampálya

A második részben leírt bemutató foglalkozásnak (Kanyó, 2008. február 29.) a rohampálya lényeges része volt. Ott is be kellet mutatnunk, hogy mit tudunk. Rohampálya nélkül egy laktanya úgy nézett volna ki mint egy szamár fülek nélkül. A rohampálya tulajdonképpen két párhuzamos és teljesen identikus pályából állt, így ketten használhatták egyszerre. Végtére a szamárnak is két füle van. A rohampálya amolyan katonai játszótérnek is felfogható volt. A rohamozóknak kezdetleges fapuskát adtak, amelynek fegyverszíja madzag volt. Amikor valaki a pálya végére ért, vissza kellett futnia a kiindulási helyre. Induláskor sokan ledobták sapkájukat.

Az elsõ akadály egy 2m magas palánk volt. A versenyzõk a palánk egyik oldalán sorakoztak fel. A vizsgáló elöljáró, esetünkben az OLP valamelyik tisztje, a palánk érkezési oldalától bizonyos távolságban helyezkedett el. Onnét jól láthatta, hogy a palánkon tényleg átmászik-e mindenki, és azt is, hogy a rohampálya többi részén mi történik. A palánk leküzdésének tudományos igényű leírását Ideghesre hagyom, művészi feldolgozását pedig Kanyótól várom. A palánknak 45 fokos szögben kellett nekifutni. Ha szabályosan csinálták, akkor a vizsgáló elöljáró azt látta, hogy elõször a honvéd ujjai jelnnek meg a palánk tetején, utana az illetõ hónalj magasságig emelkedik a palánk fölé, és egyik könyöke a palánk túloldalára kerül. Ezek után a könyökével ellentétes oldalon lévõ lába következett. Ha idáig eljutott valaki, akkor a folytatás már könnyű volt. A magasabb embereknek, akik közé én is tartoztam, a palánk nem jelentett különösebb akadályt. Az alacsonyabbaknak, mint pl. Téringer, Büki, Nagy Lajos, Bratmann, stb. ez komolyabb probléma volt. Mire azonban õk sorra kerültek, mi már visszaértünk. Ezen a bemutató foglalkozáson azt csináltuk, hogy amikor valaki az alacsonyak közül került sorra, akkor ketten odasunnyogtunk, és felnyomtuk õket, majd visszarohantunk a helyünkre és álltunk, mint jó katonákhoz illik, azaz tornász-pihenjben. A felnyomás nem mindig eredményezett szabályos átjutást a palánkon. Amikor például Nagy Lajos került sorra, Gábor Andrással már nagyon belemelegedtünk, és akkorát lendítettünk rajta, hogy először csizmái jelentek meg a palánk tetején. Szerencsére senki nem nézete meg, hogy a palánk indulási oldalán mi történik. A vizsgáló elöljáró bizonyára megállapította, hogy érdekes módon a T ütegnél az alacsonyabb emberek a palánkon eredményesebbek, mint a magasak, és hogy némelyiküknek nagyon eredeti a stílusa. Mi azt állapítottuk meg, hogy a vizsgáló elöljárót a palánknál átvertük, mint szart a palánkon.

A rohampálya többi részét már csak a rend és a nosztalgiázók kedvéért írom le. Sumákolni a pálya többi részén már nem lehetett. Az egyes akadályok között futni kellett.

A palánk után a kúszófolyosó következett. A kúszófolyosó tetejét jó erős cövekekre kifeszített drótkötelek képezték. A drótkötelek egy mintázatot alkottak és térd alatti magasságban voltak. Lépkedni is lehetett köztük. Az egész 10m hosszú lehetett. Nekünk szerencsére nem kúsznunk kellett a drótok alatt, hanem közöttük futnunk. A futás csak magas térdemeléssel volt lehetséges, de nagyon kellett ügyelnünk, hogy hová tesszük le a lábunkat.

Vagy a kúszófolyosó elött vagy utána volt egy belül kibetonozott szűk gödör, amelyben egy 75kg-os betontömböt helyeztek el. Ezt onnét ki kellett rántani. Amikor sietve lehajoltunk érte, akkor a puska a tarkónkon koppant.

A következő elem egy gépkocsimakett volt, amely haladásunk irányába nézett, és amelynek végén egy lapos ládát formázó vasbeton tömb volt két füllel. Ez volt a lőszeresláda. Ezt le kellett kapni, utána egyszer körül kellett vele futni a gépkocsimakettet és vissza kellett tenni a helyére. Miután a lőszeresládát elintéztük, fel kellett ugrani a gépkocsimakettre, és az oldalán le kellett ugrani róla. A leugrás nagyjából olyan módon történt, mint a palánkról.

A gépkocsimakett után egy lövészárok következett. Ebbe gyakorló kézigránátot kellett dobni, amely oda volt készítve. Ha a gránát nem esett az árokba, de elötte vagy mögötte elég közel esett le hozzá, az már érvényes találatnak számított.

A pálya vége felé egy fal volt két ablaknyílással. A bal oldali ablaknyílás volt magasabban, de alsó széle a jobb oldali ablak közepének magasságában helyezkedett el. A magasabban lévő ablakon egy kézigránátot kellett bedobni. Lehet, hogy a másikon is. A gránátdobás után a magasabbik ablaknyíláson be kellett mászni és végig kellett futni egy pallón. A palló végénél rá kellett ugrani egy asztal nagyságú plattformra, onnét pedig le a földre. Földetérés után tovább kellet futni néhány métert, az ott található lövészárokba bele kellett ugrani, és célra kellett tartani. Ezzel a gyakorlat véget is ért. Vagy a visszafelé tartók, vagy valaki más a 75kg-os betontömböt és a gyakorló gránátokat visszatette eredeti helyükre.

Sebőköt és Sutyinszkit valami fegyelmi vétségért ötször egymás után végigzavarták a rohampályán. Ez már nem a bemutató foglalkozás alatt történt. Ők ütegünk erős emberei közé tartoztak. Ötödszörre jobb időt futottak, mint először. Egy alkalommal Punk gyakoroltatta velünk a rohampályát. Aki éppen gyakorolt, azt a többiek bíztatták, hogy kaparja magát. Punkot ez ingerelte. Amikor Kese volt soron, őt különösen intenzíven bíztattuk, hogy kaparja magát. Punk ekkor ránk mordult, hogy aki mégegyszer ezt mondja, azt majd végighajtja a rohampályán néhányszor.

Fodor Zs. honv.

Ezt találtam

Heló, Fiúk, aki estleg repülővel jár arra, jó, ha tudja...
Látvamegközelítési térkép / Visual Approach Chart